38. Ébresztés, kis testmozgással...

(Rob szemszöge)

Reggel a telefoncsörgésre riadok fel, még jó, hogy kértünk ébresztést. A taxikat fél 11-re rendeltem, nincs sok időnk, Kris valamilyen érthetetlen okból már menetkészen áll, a bőröndjét húzza kifelé, és éppen az én ruháimat rakja össze. Belecsókolok a nyakába, mire megfordul.

- Jó reggelt, összerakom a cuccod, addig menj a fürdőbe. Rendeljek reggelit? – kérdi.

- Én csak egy kávét kérek – menet közben eszembe jut valami - Anna már felkelt?

- Nem, pedig Ash mindent elkövet a cél érdekében, de nem mozdul - feleli kifelé menet. 

Ettől tartottam, még emlékszem a múltkorira, akkor is alig tudtam magához téríteni.

- Kérj neki is egy csésze gyümölcsteát - szólok utána, kap még tíz percet amíg elkészülök, utána azt hiszem drasztikus módszerekhez kell folyamodnunk.

Gyorsan lezuhanyzom, beletúrok a hajamba, felöltözöm, tényleg csak tíz perc az egész. A nappaliban csak Kris van, beleiszok a kávémba. Kellan és Jay lép be Taylor-ral a nyomukban, az arcuk vidám, akkor remélhetőleg minden oké. Kellan persze rögtön rákérdez:

- Anna?

- Még alszik - felel helyettem Ashley - Rob én mindent elkövettem, de nem mozdul.

- Oké, tudom, remélem most nem harapja le a fejemet – indulok a szoba irányába.

- Majd én - ajánlkozik Kellan.

- Próbálkozz, de szerintem nem fog menni, ja és elég morcos ha felébresztik – elhúzza a száját, na majd meglátod. Persze én is kíváncsi vagyok, Ash próbálja lezárni a bőröndjét a másik három meg az ajtóból les befelé. Kellan leül az ágy szélére és simogatni kezdi az arcát, mire Anna motyog valamit az orra alatt. Egy percet hagyok nekik így, de nincs idő többre, mert ha nem lesz elég ideje a fürdőben akkor tuti kinyír valakit.

Nagy valószínűséggel engem.  Megragadom a takarója szélét, jó erősen és egy határozott mozdulattal lerántom. A többiek döbbenten figyelnek, Kellan fejében szerintem megfordult, hogy orrba vág. Anna végre mutat némi életjelet.

 - Mondom, hogy csak így lehet felrázni – bizonygatom az igazamat. Végre megmozdul, keresi a takarót, de helyette Kellan kezére akad. Ez látszólag tetszik neki, és végre valahára kinyitja a szemeit, összenéznek, oké, mosolyog, akkor talán megúszom a dolgot.  Körbenéz és kikerekednek a szemei amikor mindannyiunkat meglát. 

- Mi van már megint, miért nem hagytok aludni? – sajnos meglátta a takaróját a kezemben - Rob ez már a második alkalom, ha még egyszer ezt csinálod, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseid lesznek.

Ezen vigyorognom kell, mert olyan meggyőződéssel mondja.

- De ha egyszer csak így vagy hajlandó felkelni, egyébként meg nem félek tőled, mit tudnál tenni velem? – hát ezt kár volt mondanom.

(Kellan szemszöge)

Reggel a telefonra riadunk fel, elvégzem a kötelező dolgokat a fürdőbe, felöltözöm és összeszedem a cuccom, mindent beszórok a bőröndömbe. Reggelizni nincs kedvünk, gyorsan végzünk. A nappaliba lépve összetalálkozom Taylor-ral, aki csodálkozva néz rám.

- Na mi van, ilyen korán kidobtak a Paradicsomból – kérdezi és még ki is röhög. Enyhén fejbe vágom.

- Na-na kisgyerek, nem jópofáskodunk – Jay gyorsan elmeséli, hogy mégse alakultak túl jól a dolgok az éjjel, szerencséjére hozzáfűzi, hogy az ő hibájából. Erre Tay is abbahagyja a vigyorgást, mind a hárman magunk után húzzuk a bőröndünket és elindulunk Rob-ék szobájába.

- Te, Jackson, nem is gondoltam volna, hogy ilyen bátor vagy - szólal meg egyszercsak. - Azok után, hogy keresztbe tettél nekik, még mertél aludni az éjjel? Én a helyedbe tartva a bosszútól mostanában nem hagynám, hogy a hátam mögé kerüljenek. Se Kellan, de Anna meg főleg nem. Félelmetes, ha valakivel ki akar szúrni – és a szavai igazolásául még ijedt arcot is vág. Mind a hárman nevetésbe törünk ki, és belépünk a szobába. Körbe nézek, de a legfontosabb ember nincs jelen.

- Anna? – kérdezem azonnal a többieket. Ash válaszol.

- Még alszik – mondja és Rob felé fordul mentegetőzve, hogy ő mindent megpróbált.

Ő egy legyintéssel jelzi, hogy ismeri ezt már, és el is indul a szoba irányába, de utána szólok, hogy majd én. Ellépek mellette, és rávigyorgok amikor azt mondja, hogy morcos ha felébresztik. Az ágya szélére ülök, gyönyörű ahogy hason fekszik, alig látszik valami az arcából, kisimogatom a haját a füle mögé. Valamit mond, de nem angolul, és elég halkan, újra végig simítok az arcán, de Rob türelmetlen, megragadja a takarója alját és egy mozdulattal lerántja róla. Elég mérgesen nézek rá, elment az esze, mi a franc olyan sürgős. Viszont amint újra ránézek már nem is olyan rossz ez így. Egy parányi nadrágot és egy pántos rövid pólót visel, ahogy elfordul megcsillan a piercingjének a köve, megint kiscica módjára összegömbölyödik, kezével a takaró után tapogatózik. Amikor helyette a kezemet találja meg, rögtön összefűzöm az ujjainkat, ez tetszhet neki, mert elmosolyodik, és lustán kinyitja a szemét.

A tekintete azonnal összekapcsolódik az enyémmel, örömet vélek felfedezni benne, szóval akkor még most is jó vagyok nála. Megérezhette, hogy nem ketten vagyunk, mert elszakadva tőlem körbe néz, és azonnal felül. Rob kezében meglátja a takarót, hát igaza volt tényleg duzzogni kezd és megfenyegeti, hogy a következő ilyen esetnél megfizet. Rob jópofáskodik, hogy nem fél tőle, mondjuk elég furcsán is hangzik. A haverom mégiscsak nagyobb nála vagy tíz centivel és Anna súlya is pehelykönnyű, szóval nehezen tudom elképzelni, hogy mi kárt tudna tenni benne. Bár belegondolva engem is, hogy fellökött kétszer is, igaz váratlanul ért a dolog, de ott az a dögnehéz motor… nincs túl sok időm ezen elmélkedni, mert elengedi a kezem, és lecsúszik az ágy végébe.

(Anna szemszöge)

Álmomban, a Keszthelyi szobámban fekszem, a nap besüt az ablakon, Gina kapkodó mozdulatait, és anya morgolódását hallom, ideje felkelni. Valaki beengedte a kutyát, mert az orrával bökdösi az arcomat, eltolom a fejét, és rászólok:

- Vico, tűnj innen – megint beszélgetés, hirtelen megcsap a hideg levegő.

- Mondom, hogy csak így lehet felrázni – hallom, ismerős hang, de nem tudom beazonosítani. Tapogatózom a takaró után, de nincs sehol. Akkor se nyitom ki a szemem, összehúzom magam, és próbálkozom a másik irányba. Egy kezet találok, ami összefonja az ujjainkat, ó ez kellemes, de ki lehet az, lassan kinyitom a szemem, és összetalálkozom egy kék, igen vidám szempárral, közvetlen közelről. Kisfiús vigyor, ennivaló gödröcskék én is elmosolyodom, álmaim szőke hercege néz rám, de akkor most hol is vagyok? Próbálok visszaemlékezni, London, szálloda, az éjjel elég sokáig beszélgettünk Ash-sel, és főleg róla. Csupa kellemes emlék. Körbelesek, egy csomó ember néz rám érdeklődve, mi a fene. Azonnal felülök, az ágyam szélén Kellan ücsörög, Ash a bőröndjét próbálja lezárni éppen, az ajtóból Kris, Tay és Jay néz befelé, az ágyam végében pedig Rob áll kezében a takarómmal.

- Mi van már megint, miért nem hagytok aludni? Rob ez már a második alkalom, - mutatok a kezére - ha még egyszer ezt csinálod, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseid lesznek. 

Persze kinevet és még neki áll feljebb, jobb lesz, ha ezt egyszer és mindenkorra lerendezzük. Lendületből lecsúszok, és az ágy végénél érek földet talpra állva, kirúgom alóla a lábait, azonnal földre kerül, én pedig a mellkasára ülök, öklömet éppen az orra előtt egy centivel fékezem le. Döbbent csend, mindenki meglepődött, a szeméből egy kis rémületet olvasok ki.

- Csak egy kin-geri hiányzik még neki, és Kris-nek pár hétre nyugta lenne tőle – nevet fel Taylor, csodálkozva nézek rá, akkor ő tudja, hogy mit látott. Ránevetek, majd felállok és talpra segítem a meglepett Rob-ot. Közben Tay tovább érdeklődik:

- Aikido?

- Nem, karate-do, 3 dan-os fekete öv – felelem - Te?

- Szintén, de 4 dan-os fekete.  

- Rei, Senpai! – hajolok meg felé szertartásosan.

- Natte, sensei! – válaszolja, szintén egy meghajlás után. Azonnal egymás felé lépünk és megvitatnánk a tapasztalatainkat, de két mondat után feltűnik a síri csend, és érdeklődve nézünk körbe. Rob felháborodottan néz rám.

- Te Kifektettél Engem! – siránkozik - Azt hittem, csak relaxálásra használod.

- Az a thai-chi, - felelem neki magyarázatképpen- és azt igen, de ez karate-do, önvédelem. Ne siránkozz, megmondtam, hogy rosszul viselem, ha felébresztenek. És különben se sérültél meg, arra ügyeltem, de ha hallgatok Tay-re…

- Miért mit mondott, mi az ami után Kris-nek nyugta lenne tőlem? – kérdi. Felnevetek.

- A kin-geri, az egy rúgásfajta… – teszem hozzá rövid várakozás után, amikor megmondom melyik testrészére azonnal hátrál egy lépést. Látva a fájdalmas arckifejezését, hatalmas nevetésben török ki. A többiek is csatlakoznak hozzám.

- És mi volt ilyen sürgős, hogy felkeltetek? És miért is van mindenki a szobánkban? – nézek körbe.

- Húsz perc múlva itt vannak a taxik, mennünk kell, hogy elérjük a gépet.

- Micsoda? A fenébe, akkor… - nézek körbe látom, hogy mindenki menetkész csak én vagyok még mindig pizsiben, - kifelé, tíz percet kérek, és egy csésze…

- Gyümölcsteát, tudom – feleli Rob - már megrendeltem.

Felkapok egy farmert és egy inget, venném elő a fehérneműmet, de a srácok, még mindig a szobában lebzselnek. Körbenézek figyelmeztetően, mire veszik a lapot és elindulnak kifelé. Kellan is feláll, de ő felém lép, szájon csókol, és rám kacsint.

- Jó reggelt, szexi a pizsid – súgja halkan. Rámosolygok én is lenyomok egy puszit a szájára.

- Csak kivételesen van rajtam, - felelem - ugyanis mindig meztelenül alszom – fűzöm hozzá és berohanok a fürdőbe. Nem nézek vissza, de a sóhajtását meghallom.

(Rob szemszöge)

Azt még megvan, hogy villámgyorsan talpra ugrik előttem, de a következő amit meglátok, az az ökle alig pár centire az orromtól. Meglepődve nézek. Mikor és hogyan kerültem a földre, ő hogy került a mellkasomra, és most tényleg meg akar ütni?

Taylor hangját hallom, mond valamit és nevet, mire Anna csodálkozva néz rá, felnevet és feláll, engem is felhúzva. Azonnal hozzá lép, és valamiről nagyon tárgyalnak, én meg csak állok, és még mindig nem értem. Akkor most ő vágott hanyatt, még jó, hogy ilyen vastag a szőnyeg, pár a fenekem egy kicsit sajog. A többiek is értetlen arcot vágnak. Szerencsétlenségemre közben mindenki megérkezett, és amennyire látom tanúi voltak a kifektetésemnek. Anna és Tay nem zavartatja magát, sőt most meg meghajolnak egymás előtt, és valami idegen nyelven beszélnek egymással. Végre magamhoz térek.

- Te kifektettél engem! – szólalok meg felháborodva, és sértődötten emlékeztetem arra, hogy azt mondta csak relaxálásra használja, arra ugyanis már rájöttem, hogy a gyors földre kerülésemről a napi relaxációs izéje tehet. Rövid idő alatt kiderül, hogy tévedtem, ez nem ugyanaz, hanem valami önvédelmi izé, jó tudni, ettől a csajtól félni kell. A mondata utolsó része megragadja a figyelmemet.

- Miért mit mondott, mi az ami után Kris-nek nyugta lenne tőlem? – kérdezem kíváncsian, hát nem kellett volna. A válaszára reflexből emelem a kezeimet és lépek hátrébb egyet, mire kitör az általános röhögés. Aranyos barátaim vannak, nem mondom. Hát Kellan azt hiszem, érdekes életed lesz mellette, mondjuk ő elégedetten figyeli Anna minden mozdulatát, bár lehet, hogy csak a pizsamája miatt van. Amikor megtudja, hogy csak húsz perce van persze morog, és már indulna is a fürdőbe, pillantásával kiparancsol bennünket a szobából, és kéri a teáját, még jó, hogy eszembe jutott előre.

Tényleg végez tíz perc alatt, sőt ebbe még az is belefér, hogy összecsomagoljon. Mi közben már búcsúzkodunk, mindenki mindenkitől. A következő találkozó valószínűleg az Eclipse bemutatója lesz, mert oda elvileg jönnek a srácok. Mindenki együtt, indulnánk lefelé, de valami furcsa, gondolkodva nézek körbe, megvan.

- Csak egy bőröndöd van? Nem azt mondtad, hogy ott maradsz az USA-ban egy ideig? – fordulok Annához, ezelőtt a kettőbe se akart beleférni, most meg azt mondta tovább lesz ott. Na persze női logika, azt mondja akar vásárolni ezt-azt, gondolom két-három bőröndöt is amibe hazafelé belepakol. Mivel most csomagokkal vagyunk kettesével utazunk, én természetesen Annával a fotósok miatt. A taxiban végig viccelődünk, úgynézki megbocsátotta az éjjeli hülyeségünket. A reptéren rengeteg fotós fogad bennünket, úgyhogy felöltjük a „boldog szerelmesek” arcunkat, és kézen fogva közlekedünk, de a többiek is szorosan mellettünk jönnek. Nikki-ék elbúcsúznak, mert NYC-be utaznak, majd a héten úgyis találkozunk, mert egyszerre kell mennünk valami utószinkronra. A gépen úgy ülünk, hogy egyik oldalamra Kris, a másikra Anna kerül, mellé meg Kellan. Ez nem is feltűnő, és mégis mindenki a párja mellé ülhet. Taylor viszont kifogott egy idős nénikét, amit meg is érdemel.
Ahogy közeledik a felszállás, Anna úgy lesz egyre idegesebb, el kéne terelni a figyelmét, rárakom a kezem a karjára, megsimogatom és nekiállok neki vicceket mesélni. Egyenlőre nem nagyon jön be a dolog, mert még mindig görcsösen szorítja a karfát. Viszont az akciómnak nem várt következményei vannak.

(Anna szemszöge)

Igyekszem villámgyorsan végezni, ha nagyon muszáj mindig sikerül. Zuhany, fogmosás, fésülködés, villámgyors smink, belebújok a ruhámba és kész is. Beleszórok mindent a bőröndömbe, beleugrom a cipőmbe, cipzár behúz, utolsó pillantás, oké minden megvan. A dzsekimet a bőrönd tetejére dobom, kistáska, laptop és már kint is vagyok a nappaliban. Rajtam kívül már mindenki ott van, leállítom a bőröndöm a többi csomaghoz, és felkapom a csészém. A nagy sietségben megégetem a nyelvemet, ezért halkan káromkodni kezdek. Érdeklődve nézek körbe, látom, hogy a szoba egyik felén már elkezdődött a búcsúzkodás. Lizzy és Andy már korán elmentek, még az éjjel elbúcsúztunk.  Tom, Marcus, Mia és Bobby maradnak Londonban, ezt már tudom. Ha jól emlékszem, Nikki és Paris NYC-be mennek, mi többiek meg LA-be. Tom búcsúzóul még ajánlkozik, ha úgy döntök, hogy lecserélem Rob-ot, vagy mégse elég Kellan ő még mindig itt van, csak szóljak nyugodtan. Rob kapásból fejbe vágja, de utána megölelik egymást, mint két egy húron pendülő gyerek. Miután ők elmentek, felszólnak a recepcióról, hogy megjöttek a taxik, mindenki a csomagjai után nyúl.

- Csak egy bőröndöd van? – néz rám Rob furcsán,- nem azt mondtad, hogy ott maradsz az USA-ban egy ideig?

- De, csak gondoltam, majd vásárolok egy kicsit, Ash ha lesz időd eljössz velem? – nézek rá kérdőn amire bólogatni kezd, és már sorolja is hova kéne ellátogatnunk.

- Oké, úgyis akartam pár új bőröndöt – vigyorgok - most muszáj lesz.

Vidáman cuccolunk be a liftbe, majd a taxikba. Mi ketten megyünk Rob-bal, Kris Ash-sel, Nikki Paris-sal a három fiú meg együtt. A reptéren elég nagy feltűnést keltünk, jópár fotós van kint, ha jól látom a legnagyobb érdeklődést mégis a mi kettősünk okozza. A franc se érti ezt. Elbúcsúzunk Nikki-éktől, az ő gépük másik terminálból indul, majd együtt elintézzük a beszállást. A gépen egy sort foglaltak le ami jó is, az egyik szélére kerül Ashley és Jay, középre Kellan, én, Rob, Kristen, a másik oldalra pedig Taylor. Neki sajnos nincs szerencséje, mert a mellette lévő ülést egy idősebb hölgy foglalja el, és folyton beszél hozzá. Viszont a hangerejéből arra következtetünk, hogy egy kicsit süketecske lehet szegény. Rob mindjárt biztosítja is róla Tay-t, hogy ez az elhelyezés nem véletlen, válasz a reggeli tréfás megjegyzésére.

A felszállás előtt megint kezdek beparázni, Rob már rutinosan kezeli a dolgot, folyamatosan dumál hozzám, a karomat simogatja, én meg szorítom az ülés karfáját. Lehunyt szemmel próbálok arra gondolni, hogy annyi kedves, tehetséges ember ül ezen a gépen, miért éppen ez zuhanna vissza a földre.

- Rob mit művelsz, - szólal meg mellettem Kellan nem kis felháborodással a hangjában. Mi baja lehet, kérdőn nézek rá. Dühös tekintettel néz a barátjára, csak azt nem értem miért. Aztán leesik, hogy az verte ki nála a biztosítékot, hogy a kezemet simogatja.

- Fél a repüléstől, próbálom elterelni a figyelmét – válaszolja a kérdezett, mire mindenki megérti a helyzetet.

- Oké, a figyelemelterelésre van biztos módszerem – mondja hangosan, majd közelebb húzza az arcomat, és neki kezd. Valóban a módszere biztos és hatásos, sőt túlontúl is az, mert csak amikor kuncogást hallok oldalról akkor esik le, hogy elég hangosan sóhajtottam fel. Az elterelés ugyanis abból áll, hogy elsorolja, hogy mit és hogyan tervez csinálni velem amint végre kettesben maradunk. Na a tegnapi visszafogott éjjel után ez nekem most egy kicsit sok, az összes pólusom remeg, és szívem szerint itt azonnal leteperném.

- Szerinted feltűnne valakinek, ha kimennénk a mosdóba? – nézek rá kérdőn, amire felcsillan a szeme.

- Nekem mindenképpen, - hallom a másik oldalamról, mire megint felsóhajtok.

Oké, akkor ez most megint elnapolva, lehunyom a szemem, és próbálok lenyugodni, ez olyan jól sikerül, hogy pár perc múlva el is alszom. Jobb ez így mindenkinek, őket se idegesítem, és mivel az éjjel úgyse pihentem túl sokat, rám is fér.

(Kellan szemszöge)

Anna mozdulatai iszonyatosan gyorsak, kirúgja a haverom alól a lábait, és a következő pillanatban már csak azt látni, hogy Rob hanyatt fekszik a szőnyegen, Ő a mellkasán, két oldalt mellette térdel, még ez se lenne megdöbbentő, de a keze...  Az ujjai ökölbe szorítva, talán ha két centire Rob orrától, és szemlátomást ez nem véletlen, hanem precíz, begyakorolt mozdulat.

Döbbenetes a hatás, mindenki csak néz, Rob arcáról igazi ijedtséget olvasok le. Félelmetes ez a nő. Taylor mond valamit, ha jól gondolom valami spéci ütésre utalhat, Anna tudja miről van szó, mert rámosolyog, feláll és Robot is felhúzza. Utána viszont vidáman csevegni kezdenek a kisgyerekkel, ha jól értem mind a ketten ugyanazt a sportot űzik és csak egy fokozat van közöttük. Ez figyelembe véve, hogy Taylor világbajnokságot is nyert, hát nem semmi. Anna szertartásosan tiszteleg előtte, és meghajol, ő meg viszonozza a tiszteletadást. Nem igazán vagyok jó ebben, inkább a csapatjátékokat részesítem előnyben, de szívesen megnéznék egy ütközetet kettőjük között. Rob végre magához tér a döbbenettől. És méltatlankodni kezd.

Duzzog, és valami olyanról beszél, hogy Anna azt mondta, csak relaxálásra használja. Kiderül, hogy ez önvédelem, karate, de Thai-chizni szokott, aha akkor arra utalt tegnap is, hogy reggel általában tornázik. Na azt is szívesen megnézném, ahogy végzi azokat a lassú, precíz mozdulatokat.

De itt még nincs vége, mert kiderül, hogy amire Taylor utalt az nem egy ütés, ahogyan gondoltam, hanem konkrétan a tökön rúgás, mire Rob a kezeit maga elé emelve azonnal hátralép. Mindenki röhögni kezd, az arckifejezését látva egyszerűen muszáj. Anna kíváncsian néz körbe, hogy miért is ébresztettük fel, és hogyhogy mindenki a szobában van, na nemigen örül amikor kiderül, hogy húsz perc múlva itt lesznek a taxijaink. Mindenkit kiparancsol a szobából, Rob-ot megkéri, hogy rendeljen neki egy csésze teát, amit ő már meg is tett. Ezt meg kell jegyeznem, a tea fontos. Aztán nekiáll összeszedni a ruháit, mi meg várakozásteljesen nézünk rá, mikor a fehérneműhöz érne, de rájön és a pillantására mindenki veszi a lapot. Én úgy gondolom, azért egy kicsivel többet megengedhetek magamnak, ezért hozzá lépek, és megcsókolom.

- Jó reggelt – lefele nézek úgy mondom neki- jó a pizsid. Legnagyobb örömömre viszonozza, ő is megpuszil, majd halkan hozzáfűzi, hogy ez most kivételes eset, mert legtöbbször meztelenül alszik. Mire reagálhatnék, már magára is zárta a fürdő ajtaját. Na most már nem sok van hátra, cirka fél nap, és az enyém. Kimegyek a többiekhez, ahogy elnézem másoknak sincs étvágya, maximum egy kávé csúszik le a torkukon, plusz a cigi, azt még véletlenül se hagynák ki. Anna elég gyorsan elkészül, és már a bőröndjével jön be hozzánk, belekortyol a teájába. Már folynak a búcsúzkodások, mert vannak akik Londonban maradnak, Nikki-ék New York-ba mennek, csak heten utazunk együtt LA-be. Rob megjegyzi, hogy csak egy bőröndje van, mire Anna bejelenti, hogy venni akar pár dolgot, és ehhez Ash segítségét kérné majd. Na, kecskére a káposztát.
Viszont ez kifejezetten jó nekem, mert Ashley a legjobb barátnőm, és ha ők ketten jóban lesznek az csak plusz jó pont, több közös programot jelenthet.

A reptérig persze külön utazunk, és Jay-jel és Taylor-ral. Ott bevárjuk egymást, kicsit szar dolog végignézni ahogy Anna és Rob kézen fogva játszzák a „szerelmeseket” de ez van. Nem túl feltűnően Kris mellé oldalgok beszállás közben.

- Te hogy tudod ezt elviselni? – kérdezem a kettősük felé intve a szememmel.

- Arra gondolsz, hogy miért nem vagyok olyan féltékeny, mint te? – kérdez vissza mosolyogva. – Először is, ezt már párszor végig beszéltük ezalatt az egy hónap alatt Rob-bal, és bár elég nehéz, de bízom benne. Mármint nem megbízni nehéz benne, hanem Annát tartom rendkívüli kihívásnak. Gyönyörű, okos és… -mondana még valamit, de aztán mégse. – Másrészt viszont, ha valaha is lenne közöttük valami, akkor 100 %, hogy mielőtt csak a gondolata is felmerülne Anna elmondaná. Rob férfi, és bocs, de nálatok egy kis pia és mindjárt elmegy az eszetek, néha még az se kell. Viszont meggyőződésem, hogy Anna nem lenne erre képes. Annyira nyílt és becsületes, és már az első hozzám intézett mondatában kioktatott a bizalomról, szóval, nem. Kizárt, hogy ő belemenne valamibe kettőjük között.

A szavai nagy hatással vannak rám, egyrészt látom, hogy azért egy kis félelem van benne, kishitű, mert tudhatná, hogy Rob mennyire odavan érte. Másrészt a szavai megint csak azt igazolták, hogy Anna nem mindennapi teremtés, és én is jobban teszem, ha abbahagyom a felesleges féltékenykedést ami egyébként eddig nemigazán volt jellemző rám. Valószínűleg azért, mert nehezemre esik elhinni, hogy ez a tünemény tényleg engem akar.

- Köszönöm – súgom Kris fülébe, és megpuszilom az arcát, egy pillanatig értetlenül néz rám, de aztán elmosolyodik.

- Nehogy megbántsd nekem, mert mindenki megszerette, és akkor neked annyi.

Hát, nem szeretném, kell nekem.

A gépen gyorsan elhelyezkedünk, Rob pedálozik egy kicsit, úgy ültet le, hogy az egyik oldalon én kerüljek Anna mellé, a másikon persze ő ül, mellette meg Kristen. Ash, aki a másik oldalamon foglal helyet, kérdez valamit, és vele beszélgetek egy rövid ideig. Amikor visszafordulok, látom, hogy Rob Anna karját simogatja, és sugdolózik vele. Na oké, értem én, hogy adniuk kell a látszatra, de leszámítva a Taylor mellett ülő nénikét, az egész sort mi foglaljuk el, neki meg szerintem dunsztja sincs kik is vagyunk, egy stewardess se jár már, mert bemondták, hogy hamarosan felszállunk. Akkor ez most miért kell.

- Rob mit művelsz – kérdezem, és hiába fogadtam meg nemrégen, hogy viszlát féltékenység, nem tudom titkolni, hogy így érzek. A hangomra Kris is odanéz, sőt még Tay arcáról is értetlenkedés tükröződik. Senki se érti, miért ez a nagy bizalmaskodás. Szerencsére Rob rögtön kapcsol, kiderül, hogy Anna nemigen van oda a repülésért, sőt ez igen enyhe kifejezés. Így, hogy már tudom tényleg látom, hogy görcsösen szorítja a karfát és az egész arcáról feszültség sugárzik.

- Oké, a figyelemelterelésre van biztos módszerem – mondom, és magam felé húzom az arcát, nem tiltakozik, csak rám emeli az elcsigázott tekintetét. Szépen halkan, mert azért nem akarok ingyen műsort szolgáltatni senkinek, részletezni kezdem, hogy milyen ötleteim vannak arra vonatkozóan, mit csinálhatnánk ma éjjel a hotelbe. Sajnos a gép elég gyorsan felszáll, még csak addig jutottam el, hogy a ruha és a fehérnemű lekerült róla, amikor bemondják, hogy kikapcsolhatjuk az öveket. Ahogy rám néz és legfőképpen ahogy felsóhajt meggyőz arról, hogy már ő is alig várja.

 - Szerinted feltűnne valakinek, ha kimennénk a mosdóba? – kérdezi, mire azonnal végigfut bennem, hogy hát, kellő rugalmassággal azért megvalósítható lenne. Sajnos Rob megszólal, hogy neki biztosan feltűnne, amit nem nagyon értékelek. Vetek is rá egy bosszús pillantást, ő meg bocsánatkérően néz rám. Oké, tudom, hogy ez most nem azért van, mert keresztbe akar tenni nekünk, de attól én még csalódott vagyok. Anna egy idő után lehunyja a szemeit, én meg elragadtatottan figyelem. Annyira szép, a vonásai kisimulnak, egyenletesen veszi a levegőt, valószínűleg elaludt. Szívem szerint, megsimogatnám, de azért itt jönnek-mennek az emberek, meg hátha felébredne. Jobb is, ha alszik, sőt belegondolva nekem is jobb lenne, mert ha azt a sok mindent amit tervbe vettem ma vele szeretném is megvalósítani, akkor szükségem lesz az energiára.

(Rob szemszöge)

Kellan dühös hangja ébreszt rá arra, hogy ők nem tudnak Anna repülés-fóbiájáról, a szeme nem sok jót ígér, és ahogy körbenézek a többiek is értetlen arcot vágnak, még Kris is elég mérgesen néz rám. Rögtön elkapom a kezem, és megadom nekik a magyarázatot, mire mindenki megnyugszik. Kellan azonnal biztosít róla bennünket, hogy ő ért a figyelemeltereléshez, ami igaz lehet. Valamit suttog a fülébe egész felszállás alatt, én közben Kris-szel beszélgetek arról, hogy mi mindent csinálhatunk a héten. Anna száját egy hangos és elég erotikus sóhaj hagyja el, akkor már értem mi lehetett a figyelemelterelés lényege.

- Szerinted feltűnne valakinek, ha kimennénk a mosdóba? – kérdi Kellant, mire megelőzve a nagyfiút rögtön válaszolok.

- Nekem mindenképpen – mondom, hát ez nemigen tetszik neki, inkább behunyja a szemét, remélem nem azt gondolja, hogy megint szórakozom vele, mert jelen esetben eszemben sincs, de két oka is van amiért nem örülnék neki. Először is a gép elég zsúfolt, Kellan elég feltűnő, nem is beszélve arról, hogy Anna képe is sok újságban megjelent az utóbbi időben. És hát nagy a lebukás veszélye, nem lenne túl jó visszhangja annak, hogy Kellan Lutz és Robert Pattinson barátnője egy repülőgép wc-jében esett egymásnak. Nem is beszélve arról, hogy saját tapasztalatból tudom, hogy ezek a helyiségek nem erre a célra lettek kitalálva, pedig én még nem is vagyok olyan nagydarab, mint a haverom és Kris is alacsonyabb Annánál. Szóval jobb lesz, ha várnak amíg LA-be érünk, nem hiába módosíttattam a foglalásom két dupla ágyasra.   

(Kellan szemszöge)

Nem tudom mennyit alhattam, elég csendes az egész gép, amikor kinyitom a szemem a világ legszebb smaragdzöld szempárja néz rám, az egész arcáról sugárzik az öröm, és ha jól gondolom ennek egy része annak szól, hogy itt vagyok mellette.

 - Szia, felébresztettelek? – kérdezi halkan, nehogy zavarjuk a többieket.

- Nem tudok szebbet elképzelni, mint hogy te ébressz fel – válaszolom neki, és lopva megsimogatom a kezét - bár mondjuk, ha ez egy ágyban tennéd egy hosszú éjszaka után az még jobban tetszene – fűzöm hozzá, mire a szeme azonnal elsötétedik. - Mikor is váltod be az ígéreted?

- Milyen gyorsan tudsz a hotelbe érni, miután lepakoltál? – kérdez vissza, érzem, hogy már ő is alig várja.

- Hát… - gyorsan végigveszem az elkerülhetetlen teendőimet, beletelik egy kis időbe, de amilyen gyorsan csak tudok, ott leszek- hol szálltok meg?- Kérdezem, mert ez is nagyban befolyásol, mint kiderül a foglalást Rob intézte, úgyhogy ezt még meg kell tudnunk. Jó darabig beszélgetünk így, rákérdez Kola-ra, kiderül, hogy neki illetve a családjának is van egy dobermannja, Vico. Erről nekem beugrik, hogy reggel ébredezés közben is ezt a nevet mondta, ezen jót szórakozunk, mert azt álmodta, hogy a kutya bökdöste.

Lassan a többiek is ébredezni kezdenek, Anna kimegy a mosdóba, mikor visszajön gyorsan kideríti, hogy a Four Seasons-be fognak lakni, de most biztosra megyek és beírom a számát a telefonomba. Ezt meghallva Taylor is elkéri, ami nekem nem annyira tetszik, de arra hivatkozik, hogy egy közös edzést szívesen kipróbálna, ha van ideje, amennyire látom ez Annának se lenne ellenére, szóval oké a dolog. Amikor bemondják, hogy kapcsoljuk be az öveket, megint nekiállok elterelni a figyelmét, de a saját jól felfogott érdekembe, inkább vicces történetekkel, mert nem hiányzik egy dudor a nadrágomba leszálláskor.

Még a gépen megsúgom neki, hogy mennyire fog hiányozni, amíg nem látom, a szemei neki is erről tanúskodnak. A reptéren gyorsan elbúcsúzunk egymástól, először Kris is hazamegy, de rövidesen ő is a hotelbe jön majd. Mi Ashley-vel egy taxival megyünk, mert közel lakunk egymáshoz, Taylor és Jay szintén egy irányba tart, úgyhogy ők megint együtt utaznak egy darabig. Rengeteg fotós van a reptéren, persze minket is lekapnak, de a legtöbben mégis Rob és Anna körül ugrálnak, ők viszont nem zavartatják magukat, legalábbis látszólag.   

(Anna szemszöge)

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de kipihenten ébredek, a barátaim, igen azt hiszem nevezhetem őket így, szintén alszanak, olyan békések. Érdeklődve nézek körbe, Tay próbál a lehető legmesszebb húzódni a szomszédjától, Kris és Rob egymás vállára dőltek, Ash és Jay szintén egymásnak támaszkodnak. A szemeim Kellan arcára tévednek, olyan édes ahogy alszik, szívem szerint megcsókolnám. Lehet, hogy megérezte, hogy figyelem mert kinyitja a szemét, és találkozik a tekintetünk.

- Szia, - suttogom - felébresztettelek?

Bókol és megsimogatja a kezemet, szája a megszokott kisfiús vigyorra húzódik, és a következő pillaantban már arra kíváncsi mikor is váltom be a tegnapi ígéretem. Hát én is eszméletlenül vágyom már rá, szóval ugyan olyan türelmetlen vagyok mint ő., és visszakérdezek mennyi idő alatt tud a hotelbe jönni.

- Hát, az út úgy fél óra haza, legalább egy óra, amíg megetetem és elviszem sétálni Kola-t, zuhany, átöltözés, visszaút, hol szálltok meg?

- Fogalmam nincs, Rob intézte, majd ha felkel megkérdezem. Legalább fél órát társalgunk így a legnagyobb csöndben, mire a szomszéd ülések felől is mocorgást hallatszik. Én kihasználom az alkalmat, és kimegyek a mosdóba, kicsit felfrissíteni magam.

Mire visszajövök, már a többiek is fenn vannak, a lányok szintén a mosdóba tartanak, megtudakolom Rob-tól, hogy hol fogunk lakni, mondja, hogy ugyanott, mint múltkor a Four Seasons-be. Az információt rögtön tudatom Kellan-nal és biztos ami biztos telefonszámot cserélünk, ugyanis ezt eddig nem tettük meg amit nehezményez is, mert a többiek nem adták meg neki a számom, akárhogy is kérte. Erre Tay is lecsap, mert szívesen próbára tenne egyszer, edzés képpen, úgyhogy neki is megadom. A leszállás eseménytelennek nevezhető, egyrészt ettől sose tartok annyira, másrészt, Kellan most már alapból folyton sugdos valamit, most éppen vicces történeteket a forgatásokról.

A reptéren megint tömeg, jó mondjuk a Lax alapból túlzsúfolt. A fotósok viszont eszméletlenül pofátlanok. Szinte lépni se lehet tőlük, mindannyian elbúcsúztunk a gépen, mindenki megy a szélrózsa minden irányába. Mi Rob-bal kézen fogva vonulunk kifelé, szerencsére nagyrészt minket követnek, így Kris pont be tud csusszanni egy üres taxiba. Rob arckifejezése egyszerűen elkeserítő, ezzel tennem kell valamit.

- Ha továbbra is így nézel, mindenki azt fogja hinni, hogy bántottalak. Vigyorogj már egy kicsit, az ég szerelmére, nemsokára jön a hotelbe – utalok Kris-re - és tudom, hogy van egy meglepetése számodra.

- Vedd tudomásul, hogy majdnem bántottál, csak centiken múlott, és igenis félek tőled - súgja vissza, mire felnevetek, neki meg csak felderül az arca - és mi lesz az?

- Szerinted, ha elmondom meglepetés lenne? – kérdezek vissza vigyorogva.