Oldalak

2010. október 10., vasárnap

39. Van amikor a fegyver visszafelé sül el...

(Rob szemszöge)
A repülés nagy részét átalusszuk, arra ébredek, hogy Kristen mocorogni kezd, olyan édes ahogy álmosan ki-kiles a szempillái alól, ha lehetne szívesen megcsókolnám, de többen is mászkálnak az ülések közötti folyosókon, úgyhogy csak a kezét simogatom meg. Körülnézek, Anna nincs a helyén, Kellan a telefonját bűvöli, Ash és Jay is most ébredeznek, Taylor meg még mindig a szomszédjával próbál kommunikálni. Nem is, inkább fordítva, ő vele. Kristen is elindul a mosdóba, ahonnan Anna éppen visszatért.
- Felébredtél, éppen ideje, - fordul hozzám - Rob hol fogunk lakni? – kérdezi azonnal.
Mondom, hogy a Four Seasons-be, amit rögtön továbbit is Kellan-nek, ahogy sejtettem kell az a két duplaágy. Éppen a telefonszámát diktálja neki, aztán Taylornak is. Még hogy edzés, még nem felejtettem el, hogy padlóra vitt reggel, csak ne nagyon edzenek együtt, mert tényleg kezdek tőle félni. Szerencsére visszaér Kristen, amíg újdonsült párocskánk enyeleg, addig mi is megbeszéljük, hogy hazamegy, de rövid időn belül még nem tudja, hogy oldja meg, de jön a hotelbe. Elvégre csak nem tarthatok gyertyát ennek a kettőnek, jobb ha ő is ott van és lefoglal. A leszállás eseménytelen, Kellan megint eltereli Anna figyelmét. Még a gépen elbúcsúzunk egymástól mindannyian, nemsokára úgyis találkozunk. Taylor jön velünk Chicagóba, Ash vásárolni megy Annával, szóval egyedül Jay akivel nem találkozunk a következő pár napban. Kellan meg szerintem ki se akar majd mozdulni Anna szobájából.
Rengeteg fotós fogad bennünket már megint, Anna hozza a megszokott mosolygós formáját, ragyog az egész arca, na ha ezek itt tudnák, hogy ez bizony nem nekem köszönhető, hanem a haveromnak. Én csak bámulom, ahogy Kristen megy előttünk, oké csak pár óra, de akkor is hiányozni fog. Egyre többet sikerül együtt lennünk, és így még nehezebb elválni. A rosszkedvem feltűnik másnak is:
-   Ha továbbra is így nézel, mindenki azt fogja hinni, hogy bántottalak. Vigyorogj már egy kicsit, az ég szerelmére, nemsokára jön a hotelbe, és tudom, hogy van egy meglepetése számodra.
Megsúgom neki, hogy hiszen majdnem így is volt, és igenis félek tőle. Felnevet mire én is elhúzom a számat, és most esik le, hogy mi is volt a mondat vége.
- És mi lesz az? – kérdezem utalva a meglepetésre, de persze nem árulja el.
Intek egy taxisnak, lehetett volna annyi eszem, hogy szólok Dean-nek, hogy jöjjön ki elénk, aztán a hotelbe megyünk. Elintézzük a bejelentkezést, és elfoglaljuk a lakosztályunkat. Anna rögtön kijelenti, hogy ő éhes, én is az vagyok, úgyhogy rendel mind a kettőnknek. Evés közben megkérdezi, hogy akkor a héten mi a programom. Elmesélem neki, hogy két nap múlva megyünk Chicagóba, mondja, hogy oké, ő meg valamikor elugrik Wyoming-ba, de különben nincsenek fix dolgai. Vásárlás biztos hogy lesz, a többi meg majd alakul. Gondolom, az hogy hogyan nagyban függ Kellan-től is.
- Anna, szeretnék még egyszer elnézést kérni. Tudod, az esti miatt. Olyan jó heccnek tűnt de… - elég durcásan néz - oké, oké tudom nem volt az. Jó lecke volt, soha többet nem csinálunk ilyet. De azért a hétvége végeredménye nem olyan rossz. Pénteken még nem is szóltatok egymáshoz, most meg… Ugye tetszik neked?
Egy darabig nem szól semmit, csak forgatja a kezében a poharát, aztán elmosolyodik.
- Háát, úgy is mondhatjuk. De jelenleg még nem vagy a szívem csücske, úgyhogy ezt nem veled fogom megbeszélni. És Robert, tényleg ne csináld ezt többet, oké.
A szemei komolyan néznek rám ésmég sose mondta ki az egész keresztnevemet, nem tényleg nem fogom, sőt ha más tenné azt is igyekszem majd megakadályozni. Sokkal tartozom neki, nem ezt érdemli. Mesélek neki, hogy két héten belül forgatni kezdem a Water for Elephats-ot, mindjárt lecsap a témára, szokás szerint ellentétesen reagál, nem úgy, mint a többi ember. Mindenki mást az érdekelne, ki szerepel még a filmben, őt meg az, hogy mi a története. Jól elvagyunk, de önkéntelenül is egyre többször nézek az órámra. Kris bármikor itt lehet. Anna egyszer csak felpattan és kijelenti, hogy akkor ő most elmegy készülődni, nem kérdem meg tőle, hogy mire, mert elég egyértelmű. Kellan rám csörgött, hogy melyik emeleten lakunk és mi a szobaszámunk. Majd egy órába is beletelik, mire kopognak, gyorsan kinyitom, szerencsére Kris jött meg, amint az ajtón belül van, már át is ölelem.
- Hiányoztál – súgom neki két puszi között. Gyorsan elmeséli, hogy beugrott az anyukájához, aki apropó üdvözöl, meg átnézte az üzeneteit, a szokásos, de most ráér csak Chicago a következő melója. A kanapéra ülök, ő meg azonnal lovagló ülésben rám, hát ez igencsak ígéretes testhelyzet, ezt meg is osztom vele, mire megcsókol, magamhoz szorítom, és egymásba feledkezünk rendesen. A szomszéd szobából matatás hallatszik, most esik csak le mindkettőnknek, hogy Anna is itt van. Egy pillanat múlva hallom, hogy nyílik az ajtó és kiszól rajta, hogy Kris-nek lenne-e egy kis ideje. Ő azonnal feláll.
- Rögtön megyek – feleli neki, majd puszit nyom a számra. – Addig is légy jófiú, ha visszajöttem megkapod a meglepetésed.
Na ez ígéretes, majdnem el is felejtettem, hogy Anna is említett valami ilyet.

(Anna szemszöge)
Taxival megyünk a hotelhez, gyorsan elintézzük a bejelentkezést, én rendelek kaját, mert a reggelit kihagytam, a gépen meg nem akartam enni. Vígan falatozunk, és átbeszéljük a következő két hét eseményeit, két nap múlva megy Chicagóba a felvételre Kristen-nel, Taylor-ral és Dakota-val. Utána itt lesznek megjelenései majd forgatni kezd egy új filmet. Én még a héten átugrok a nagyszüleimhez, de pár nap múlva vissza is jövök. Jó sokáig elbeszélgetünk, mindenféléről, megint elnézést kér a Londoni bosszantás miatt, és kérdezősködne a Kellan iránti érzéseimről, de ez csak rám tartozik. Egy idő után egyre sűrűbben nézi az óráját, sejtem mi lehet a gondja. Délután öt óra van csak, de nincs szándékomban elhagyni ma már a lakosztályunkat, sőt leginkább a hálószobámat se. Szerencséjére, most két hálószobásat kért, mind a kettőben hatalmas franciaágy van. Nincs kétségem, hogy ki is fogjuk használni mind a ketten, illetve négyen. Miután már több órája, hogy megérkeztünk úgy érzem ideje készülődnöm, bevonulok a fürdőbe, lezuhanyzom, hajat-fogat mosok, beszárítom, legalább negyed óráig gondolkozom, hogy mit vegyek fel. Esküszöm olyan vagyok mint egy szűz kislány az első randija előtt. Kintről hangokat hallok, az egyik biztos, hogy Kristen-től származik. A kezembe akadnak Budapesten vásárolt dolgok, ezzel még tartozom Rob-nak. Magam köré tekerem a fürdőlepedőt. És kidugom a fejem.
- Kris, szia. Lenne egy perced? – nézek rá kérdőn, éppen az ölébe ül, velem szembe, Rob viszont nekem háttal. Mutatom neki, hogy milyen gondjaim vannak.
- Rögtön megyek – feleli, és puszit nyom a párja szájára.

(Kellan szemszöge)
Először Ashley-t rakjuk ki, majd hazafelé veszem az irányt. Otthol Kola azonnal letámad, még be se tettem az ajtót már a nyakam körül ugrál. Én is örülök neki, leguggolok hozzá, mire persze felborít, és birkózni kezdünk a földön. A konyha irányából Zack, az egyik lakótársam jön ki.
- Kellan, te vagy az, nem tudtam kit akar elevenen felfalni. Mizújs, haver?
- Semmi különös - felelem neki vigyorogva, és kezet fogunk.
- Buli, milyen volt – kérdez rá, mire fülig ér a szám.
- Elmondani nem tudom – és megindulok a szobám irányába.- Van itthon valami ehető, mert éhen halok.
- Mi van, Angliában nem kaptál enni?
- Tudod te milyen régen volt már az - nézek rá kérdőn.
- Nyugi van, Sandy itt volt a hétvégén és telerakta kajával a frigót. Keress magadnak valamit.
- Már el is ment? – kérdezem, Sandy a barátnője, de ő Phoenix-ben lakik, úgyhogy hétvégenként felváltva ingáznak.
- Aha, a többiek meg még nem jöttek haza, valahol keleten vannak. – Négyen béreljük ezt a házat, Zack fotós, így ismerkedtünk meg. Rick és John modellek, én meg ugye színész lennék.
Gyorsan leszórom a cuccom, nem bajlódok a kicsomagolással. Először a konyhába megyek, adok enni és inni Kolá-nak, nem mintha eddig nem kapott volna, mert a srácok szinte állandóan tömik, Sandy-ről nem is beszélve, de érezze, hogy fontos nekem. Mindig is szerettem az állatokat, Kola meg egyből a szívemhez nőt, amikor megláttam a menhelyen. Találtam egy nagy adag lasagne-t ami igen jól néz ki, amíg megmelegül öntök egy kis kész öntetet némi salátára. Tényleg éhes voltam, ja mondjuk az utolsó amit ettem az a tegnap esti sült volt. Leöblítem a kaját némi ásványvízzel, a sültről eszembe jut Anna, és ahogy a szájába vette a villámat. Szívem szerint már indulnék is hozzá, de van még némi elintéznivalóm. Először átnézem a mai postámat, semmi érdekes nincs benne, rácsörgök anyára, hogy nyugi nem zuhant le a gépen, hazaértem. Nem vagyok anyuka pici fia, de őt megnyugtatja, nekem meg nem kerül semmibe.
Levetkőzöm, és kiviszem Kolá-t a kertbe, szegény arra számított, hogy megyünk sétálni, már hozta a pórázát, de arra most nincs elég időm. Illetve lehetne, de most az, hogy elmenjek a hotelba megelőzi a fontossági sorrendben. Játszom vele egy negyedórát, de aztán már nem bírok tovább koncentrálni, úgyhogy megvakargatom a fülét és intek neki, hogy irány a ház. A szobámban rögtön az ágyra ugrik, és szemtelen pofával néz rám, pedig tudja, hogy ezt nem szabad. Leparancsolom, mire sértődötten kivonul. Előkapok egy fürdőlepedőt, lezuhanyzom, kicsit megborzolom a hajam, megmosom a fogam. Egy tiszta farmert és pólót veszek, rá egy inget, cipőt húzok, iratok, pénz, szemüveg, sapka minden megvan. Az ajtóban még eszembe jut valami, visszamegyek a fürdőbe, mivel nem szándékozom holnap este előtt hazajönni a fogkefémet azért beledugom a kabátom belső zsebébe.
Kola bánatosan néz rám, és Zack is meglepődik, hogy indulni készülök.
- Hát te, hova készülsz?
- Dolgom van - felelem vigyorogva.
- Ja, a nők. Mondjuk abból, hogy AnnaLynne ma már háromszor telefonált gondolhattam volna.
Azonnal sarkon fordulok, és döbbenten nézek rá.
- Mi van, - bámul rám - egész hétvégén keresett, mondtam neki, hogy csak ma érsz haza.
Elkáromkodom magam, úgy igazán. Megőrjít ez a nő. Mi a fenét csináljak még, hogy befejezze ezt.
- Most meg mi bajod? – néz rám Zack értetlenül.
- Több, mint egy hónapja szakítottunk, de két hete rájött, hogy ő mégis szeret, és meggyőzte magát, hogy én is őt. Azóta próbálom lekoptatni, de nem hallgat a szép szóra. Na mindegy, ma nem fogom ezen felhúzni magam. Majd holnap jövök.
- De ha nem hozzá… Kellan te becsajoztál! – néz rám, mire elvigyorodok - na mesélj csak.
- Most nem érek rá, majd… - felelem neki és már kint is vagyok a házból.

(Anna szemszöge)
Amint Kris belép a szobába mutatom neki, hogy melyiket kéri a feketét vagy a vöröset. A baby-doll úgy csípőig ér, a mellrészen selyem, különben átlátszó csipke, a bugyi szintén selyem, falatnyi és a két oldalán ugyanolyan csipkebetét díszíti. A vöröset választja, mondván, hogy nemigen hordja ezt a színt, így még nagyobb lesz a meglepetés. Eredetileg magas sarkút képzeltem el hozzá, de abban igen nehéz lopakodni, úgyhogy inkább mezítláb megyünk. A hajunkat összekócoljuk, a szánkat megnyaljuk, és cinkosan nézünk egymásra. Még egy utolsó pillantás a dekoltázsunkra, ciciket kicsit kidobni, és indulás. Halkan nyitom ki az ajtót, Rob változatlanul a kanapén ücsörög, és a telefonját bűvöli. Két oldalról közelítjük meg utolsó összenézés, és mellé telepedünk. Először nem néz fel, csak amikor az arcát kezdjük simogatni, és én az ingét gombolom, Kris meg az övét kezdi bontogatni.
- Arra gondoltunk… - kezdi Kris.    
- Illetve te vetetted fel az ötletet… - folytatom.
- Hogy akkor most felavathatnánk az ágyat…
- Hármasban, végülis barátok között vagyunk…
Felváltva beszélünk, hol egy puszit kap, hol egy gombot szabadítunk ki. Meglepetten néz, és ha jól látom nem hagyja hidegen a látványunk, na jó ez nekem azért kicsit túl bizalmas, nem akarom begerjedve látni, az csak kettőjükre tartozik. De az utolsó lépés még hátravan.
- És mi ketten szívesen megosztozunk rajtad… - mondom az előre megbeszélt szöveget.
- És egymáson is, ha nem bánod… - fejezi be Kris, és megsimogatja az arcom.
- Hogy pihenhess közbe egy kicsit… - folytatom és én is végig simítok Kristen arcán. A lehető legcsábosabb pillantással nézünk egymásra és szájon csókoljuk egymást, amint az ajkaink találkoznak két dolog történik. Az első Rob hatalmas sóhaja, amit nagy megelégedéssel nyugtázunk. A második egy fényképezőgép jellegzetes hangja, amire mindannyian felkapjuk a fejünket. Főleg mi ketten lányok, mert akárhogy is nézzük, az öltözékünk elég hiányos, nem is beszélve arról milyen félreérthető amit éppen tettünk.

(Rob szemszöge)
Türelmetlenül várom, hogy visszaérjen, amikor újra kopognak, nem kell találgatnom, ki jöhetett.
- Kellan, de régen láttalak, hogy vagy? – nézek rá viccelődve, hát majd kicsattan jókedvében. És nem nekem örül az tuti.
- Hello, Anna? – tér mindjárt a lényegre. "Hát haver téged aztán elkapott a gépszíj rendesen."
- A szobájában - már menne de rászólok - Kris is ott van, az előbb hívta be.
- Ja, akkor várok – torpan meg, és ledobja a kabátját egy fotelre – Bemehetek a fürdődbe, valamitől ragad a kezem.
Mutatom neki, hogy csak nyugodtan, én meg visszaülök a kanapéra, jött egy üzenetem, úgyhogy gyorsan megnézem, közben hallom, hogy nyílik az ajtó, szerencsére csak egy emlékeztető Steph-től. Nem nézek fel, mert próbálom elmenteni az üzenetet, és hát mindig belekeveredek ebbe a sok ikonba. Csak arra kapom fel a fejem, hogy mind a két oldalamon ülnek, valaki megsimogatja az arcom, egy kéz meg az ingemet gombolja. "Hoppá, mi van?" Kris éppen az övemet bontja ki, és Anna már majdnem végzett az ingemmel. Mind a két csaj vadítóan néz ki. Valami rövid átlátszó izé van rajtuk, csak a mellükön és a bugyin van egy kis rész ami takar is valamit, de az se sokat. Kris-é vörös Annán meg fekete van. Iszonyatosan szexisek mind a ketten. Aha, ez lehetett a meglepetés. De persze nem csak ennyi, amint megszólalnak, kimegy minden épeszű gondolat a fejemből.
- Arra gondoltunk…     
- Illetve te vetetted fel az ötletet…
- Hogy akkor most felavathatnánk az ágyat…
- Hármasban, végülis barátok között vagyunk…
Csak kapkodom közöttük a fejem, és nem elég amit mondanak, hol az egyik, hol a másik simogat vagy nyom egy puszit az arcomra. "Most komolyan gondolják? Ezek komolyan gondolják, megfogtam az Isten lábát, Pattinson nem lehet ekkora szerencséd." És a következő mondatok még fokozzák a hangulatomat.
- És mi ketten szívesen megosztozunk rajtad… - mondja Anna.
- És egymáson is, ha nem bánod… - folytatja Kris, és megsimogatja a barátnője arcát.
- Hogy pihenhess közbe egy kicsit… -viszonozza ő is, és ahogy egymásra néznek. Te jó ég, pár kamaszkori pornófilmet kivéve még sose láttam két nőt ennyire egymásba felejtkezve, ez egyszerűen, húú. Már alig bírok magammal, a nadrágom határozottan feszül, erre… szájon csókolják egymást.
Felsóhajtok, anyám, ilyen nincs, ez a két nő megőrjít, villámgyorsan a lehetőségek egész tárháza villanik át az agyamon, aztán jön a kijózanodás. Valami furcsa ide nem illő hang, a lányok megmerevednek, és a szobánk ajtajára néznek. Meglátom Kellant, ő fényképez. Most esik le, ez a két boszorkány már megint szórakozott velem. De rá nem számítottak. Ránézek a haverom bőszen vigyorog, én is így teszek a lányok viszont azonnal maguk elé kapnak egy-egy párnát. "Hahaha, visszafelé sült el a dolog", de persze nem is Annáról lenne szó, ha itt leállna.

(Kellan szemszöge)
Gyalog megyek a következő utcáig, ott leintek egy taxit, és a Four Seasons hátsó bejáratához vitetem magam. Még zuhanyzás után felhívtam Robot, hogy mégis mi a szobaszámuk, így nem kell érdeklődnöm, és talán észrevétlenül feljutok. Nem, mintha nem látogathatnám meg a haveromat, de ott is szándékozom aludni, és ha ez feltűnik valakinek még találgatásokra adhat okot. A forgalom ellenére elég gyorsan odaérünk, és én rögtön a liftek felé megyek, nem láttam fotósokat, bár az nem jelent semmit. Bekopogok, Rob nyit ajtót, és fülig érő szájjal üdvözöl.
Vigyorogva üdvözöl tesz egy kaján megjegyzést, hát erre mit mondjak, reményeim szerint lesz ideje megunni a látványomat, bár szerintem nem különösebben zavarom. Köszönök neki és rögtön felteszem a legfontosabb kérdést:
- Anna?
- A szobájában - mutat az egyik ajtó felé, mire rögtön arra indulok, de megállít, hogy Kris benn van nála, oké egy kicsit még tudok várni. Ledobom a kabátom, valamitől ragad a kezem, talán a taxi kilincse lehetett, úgyhogy megkérdem, hogy használhatom–e a fürdőt. Mutatja, hogy menjek csak. Gyorsan így is teszek, mindig meglep micsoda rumlit tud csinálni maga körül, még alig ért ide, de már egy csomó minden van szerteszéjjel. Gyorsan kezet mosok, és visszaindulok a nappaliba már hallom a két lány hangját, nagyszerű.
A látvány ami fogad, na arra nem voltam felkészülve. Rob a kanapé közepén ül, ők ketten meg a két oldalán. Ez még oké is lenne, de a ruhájuk.
Illetve ruhának nem nevezném, nem is tudom mi a hivatalos megnevezése valami baby-izé, de iszonyú szexis. Kristen-é piros, neki mondjuk nem sok figyelmet szentelek, mert teljes egészében Annára koncentrálok. Ő feketében van, a bugyi és a melle van csak elfedve, a többi része teljesen átlátszó. Teljesen leköti mind a hármat, amit csinál. A lányok éppen Robot vetkőztetik, Anna az ingjét gombolja, Kris meg az övét bontogatja. Amilyen hangsúllyal beszélnek hozzá, abból így külső szemlélőként tisztán látom, hogy csak játszanak vele. Na ő ezt nem hiszem, hogy tudja, mert még az se tűnik fel neki, hogy én itt vagyok, pedig pont vele szemben állok az ajtóban. A lányok nekem oldalt vannak, és ők se vettek észre, ezt nem hagyhatom ennyiben. Óvatosan kinyújtom a kezem, pont elérem a kabátomat, és kihalászom belőle az Iphone-omat. Fényképezésre állítom, a legjobbkor, mert a két csaj valami eszméletlen mit művel. És most már én se vagyok benne biztos, hogy csak játszanak, vagy ez komoly? A szavaikból azt veszem ki, hogy ők ketten, egymással, és mintha ez nem lenne elég, megsimogatják egymás arcát, és… Te jó ég, megcsókolják egymást, szájon. Oké tudom, hogy Kris csinált már ilyet az egyik filmjében, ha jól emlékszem éppen Dakotával, de Anna? Lehet, hogy ő vonzódik a lányokhoz is? Szerencsére a kusza gondolataim ellenére van annyi eszem, hogy lenyomom a gombot, és gyors egymásutánba több képet is készítek. Arról sajnos elfelejtkeztem, hogy ez bizony hanggal jár, így most mind a hárman felém néznek. Robnak leesik, hogy hoppá, hiszen én itt vagyok, a csajok ellenben… Mind a kettőjük arcáról zavar sugárzik, ami Kristen esetében szerintem a hiányos öltözékének köszönhető, mert rögtön maga elé is kap egy párnát. Anna is így tesz, de látom, hogy valamin töri a fejét.

7 megjegyzés:

  1. Szia!

    uuuhhhhhh!!!!!!! :D ez de durva volt!!!!! a csajok nem semmik voltak!!! :) és hát Robnak is tetszett a szitu!!! Kellan meg élvezte a műsort a háttérből!!!! :D de kíváncsi vagyok Anna mit fog ehhez még szólni (illetve mit fog beszólni)!!! :D nagyon jó rész volt!!! gratulálok!! :)
    nagyon várom mi lesz ennek a folytatása!!! :)

    Zsú :)

    VálaszTörlés
  2. beszarok neked esküszöm:)
    Folytatást követelek:) Nagyon ügyi vagy csajszi:)

    VálaszTörlés
  3. Szija!
    Mindig azt hiszem, hogy na most eljön az, hogy Kellan meg Anna egymásnak esnek és nem... :D Sosenem:) Ez a rész amúgy csúcsszuper lett:) Büszke lehetsz rá. Imádom ahogy Anna állandóan kitalál valamit. Kíváncsi vagyok Kellannel mit tervez. Csak ne kapjanak megint hajba, mert akkor a fejem verem a falba. ( Hű ez még rímel is, egy költő veszett el bennem) :D
    Nagyon várom a folytatást.
    Puszi
    Kesha

    VálaszTörlés
  4. Jézuss ez durvaaa ... !! Neked aztán piszkos a fantáziád de nagyon jó lett !! Hogy ez a két csaj mindig Robot basztatjaaa :D:D Nagyon jó lett ! Várom a folytit !!
    puszii
    Ficsi

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Valahogy sejtettem, hogy valami ütőset fognak kitalálni, de nem egészen erre számítottam.
    Kellannek szerencséje volt, jókor volt, jó
    helyen.
    De így abbahagyni! Az tuti, hogy Anna nem hagyja ennyiben a dolgot!! És hát mit fognak látni azok a hotel szobák...
    nagyon várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
  6. Szia Dicta!

    Már megint hol hagytad abba??? Hát szabad ilyet csinálni?:))
    Nagyon tetszett, a két lány meg kicsit meglepődhetett, de megérdemlik. Azért Anna nem semmi...
    Várom a folytatást!
    (És remélem tudod, hogy mindig elolvasom, csak nem mindig van időm írni is.)

    Sok puszi,
    Lylia

    VálaszTörlés
  7. Szia.

    Hú. Ez durva volt. Amit ezek művelnek. Kellan meg lefotózta őket. Mikre fel tudja majd ezeket használni. xP
    Anna már töri a fejét valamin. Tuti hogy kitalált valami még őrültebb dolgot.
    Kíváncsi vagyok mi lesz még itt. :D Várom hogy kiderüljön.

    Puszi: And

    VálaszTörlés