13. Egy nyugodt délután...

2010. április 6.

(Rob szemszöge)

Az elmúlt napok elég gyorsan elteltek, miután szerda este eljöttem Annától bezuhantam az ágyamba szokás szerint és csak a telefonom csörgésére tértem magamhoz. Naná, hogy sikeresen elaludtam, Dean morgott is velem elege. Egész nap forgattunk, lévén a hétvégén szünet van, igyekeztünk előre dolgozni. Mikor végre befejeztük aznapra páran szóltak, hogy mi lenne, ha buliznánk egy kicsit, a péntek úgyis szabad, csak késő estére kell jönni. Beleegyeztem, úgyhogy vagy tízen Dóra vezényletével, mégiscsak ő van hazai pályán elmentünk valami szórakozóhelyre, a nevét nem jegyeztem meg, de egy valami mélyen az agyamba vésődött, a palinka nem nekem való. Az első és az utolsó pohárral nem is lett volna gond, csak ne lett volna közte a többi. Megint sikeresen eláztam, és persze nem kívülről, mondjuk a Londoni szintet nem értem el, de másnap úgy éreztem ezer kis ördög kalapál a fejemben. Már lemenőben volt a nap, amikor sikerült kicsit összeszednem magam, és le tudtam nyelni pár falatot. Aznap éjjel forgattunk, az időjárás is kedvezett, és készülve a hosszú hétvégére mindenki rendkívül odafigyelt, hogy minél előbb szabadulhasson. A rajongók rendkívül kitartónak bizonyultak, az egész éjszakát ott töltötték páran, fegyelmezettek voltak, nem sikítoztak, meg is lepődtem, bezzeg ez Amerikában elképzelhetetlen.

A forgatásról a hotelbe, majd szinte azonnal továbbmentem a repülőtérre, így kora délután már Londonba voltam, Lizzy szerencsére kijött elém, így gyorsan és feltűnésmentesen jutottam haza, hogy ott miután üdvözöltem a családot bezuhanjak az ágyamba. Másnap reggel, illetve majdnem délben tértem csak magamhoz, amiért meg is kaptam a magamét. Méltatlankodtam kicsit, és elmeséltem, hogy mennyit is aludtam az elmúlt napokban, úgyhogy utána kissé barátságosabb lett a hangulat. Mondjuk miután megosztottam a pálinkával szerzett tapasztalataimat feltűnt, hogy anya és Lizzy vált egy gyors pillantást, de nem értettem mi bajuk van. Már régen voltunk együtt így öten, valakinek mindig volt valami dolga, rengeteget dumáltunk, apa megint kifejtette, hogy ez a titkolózás Kristen-nel nem igazán jó dolog. Imádják őt mindannyian, és mivel engem is szeretnek látják, hogy ez mennyire megvisel bennünket. Órákig beszélgettem vele, szerencsére ebbe a két napban ő is otthon pihent.

Este felhívtam Kris-t, majd gyorsan váltottunk a már megszokott skype-ra, jó volt látni, bár eszméletlenül hiányzott már, de mindkettőnket az az egy dolog vígasztalt, hogy pénteken repülök hozzá. Mondta, hogy mindenki jelezte, hogy tud jönni, úgyhogy nagy ereszd el a hajamat várható. Engem mondjuk per pillanat a dolognak ez a része nem érdekelt, csak az, hogy végre a karjaimban tarthassam. Megosztottam vele, hogy a forgatási rendet látva lesz szabadidőm, szóval, ha sikerül Annát rávennem, talán újra megyek hozzá, és hívni fogom. Természetesen nem volt kifogása ellene, sőt kifejezetten tetszett neki az ötlet, mert azt kikötötte, ha még egyszer a pohár fenekére nézek kikészít. (Nem értem miért csinál mindenki ilyen nagy dolgot abból, hogy megittam pár pohárral, és fejfájással ébredtem, nem vagyok alkoholista, felesleges ez a felhajtás.) 

A hétvége gyorsan eltelt, hétfő délután már megint a reptérre tartottam és repültem vissza Budapestre. Ezúttal nem aludtam el, bár nem is ült mellettem senki akit párnának használhattam volna, helyette inkább átnéztem a szövegemet.  Előrelátóan kértem egy kocsit és Dean is kijött elém, de nem volt rá szükség, mert nem voltak rajongók a csarnokban, akik velem utaztak, azok meg el voltak foglalva a kiszállás fáradalmaival, és mire észbe kaptak volna, már a hotel felé tartottunk.  

Ma délben akad pár szabad percem, gondoltam felhívom Annát, mert Declan szerint van valami gond az egyik díszlettel, így ma négy körül végzünk. A második csengésre felveszi a telefont, mondja, hogy dolgozik, megemlítem neki, hogy elég sok a szabadidőm ma, ő meg azt, hogy a nagymamája küldött nekem valamit. Ez dupla jó hír, mert egyrészt akkor tuti elhozza, és rábeszélem  valami programra, legalább nem kell a hotelbe ücsörögnöm, és a „valami" sejtésem szerint megint az az Isteni sütemény lehet, amit első nap a hűtőjében találtam. Meggondolatlanul azonnal megosztom az információt a srácokkal, mire hatalmas hangzavar lesz, amennyire látom nem csak a nasi, aki hozza az is nagy népszerűségnek örvend errefelé.

- A srácok üzenik, hogy ha most indulsz, már az is késő – osztom meg vele az információt, mire rögtön mentegetőzni kezd, hogy azért még szüksége van egy-két órára. Megmondom neki hol forgatunk és rábeszélem, hogy jöjjön taxival este majd hazavisszük kocsival. Aggódik a bejutás miatt, körbenézek, nem látom sehol Dórát, úgyhogy azt találom ki, hogy itt hagyom a telefonom Dean-nek és majd ő kimegy elé. Gyorsan zárjuk le a beszélgetést, mert már szólítanak és vissza kell mennem. Úgy két óra múlva épp szünetre igyekszem amikor a biztonságis srácok cinkos pillantásokat vetnek rám, és mindenki vigyorog ahogy belépek a lakókocsiba. Jól sejtettem, Anna megérkezett és több nem számolom hány nyitott dobozból kínálgatja a többieket. Azonnal mellé lépek, és nyomok két puszit az arcára.

- Hello, gyors voltál –  mondom neki, és már elégedetten szemlélem a dobozokat, időben jöttem, még nem volt alkalmuk eltűntetni az összeset.

- Még forró, most kóstold meg – mondja mosolyogva, engem meg nemigen kell biztatni. Szerintem a stábtagok rajonganak érte, annyira hálásak az újabb adagért, bókolnak neki, körberajongják, de csak mosolyog az egészen. Nekem van mégegy jelenetem, ezért bent hagyom a többiekkel. Ezúttal gyorsan végzünk a negyedik felvétellel már Declan és Nick is elégedett. Úgy döntök, jobb ha Anna is velem jön az öltözőhöz, így onnan már mehetünk is szórakozni, ő aggódik, amit nemigen értek, és el is oszlatom a kétségeit. Keltünk egy kis feltűnést amikor elhagyjuk a helyszínt és kinyitom előtte az autó ajtaját,  gondolom a rajongók csináltak pár képet, de Anna eléggé elmaszkírozta magát baseball sapka, napszemüveg engem is meglepett. Sietve lemosom a sminket és lezuhanyzom, az átöltözéssel nincs sok gond, én is farmert, bőrdzsekit és a kedvenc Nike cipőmet veszem fel, baseballsapka, átlagosnak tűnök, remélhetőleg két tizenéves fiatalnak néznek bennünket. Nem tudom, mit tervezett, így rákérdezek, kiderül, hogy ő eddig semmit, úgyhogy jó, hogy Dean-t is magammal hoztam. Persze azonnal elgondolkozva néz maga elé, és gyorsan kapcsol, vacsorát mindketten későbbre halasztanánk, megegyezünk, hogy majd olaszt eszünk. Sétát javasol, ami szerintem nem okoz gondot, ha Dean is velünk jön.

Egy sétálóutca végére irányítja a kocsit, és megmondja a sofőrnek mire jöjjön és hova. Mielőtt elindulnánk előkapja a mobilját gyorsan tárcsáz és iszonyatos hadarással olaszul beszél valakivel. Mint kiderül asztalt foglalt a vacsorához. A sétálóutcától egy kicsit megijedek, mert csupa népszerű divatmárka kirakata amit elsőre meglátok, remélem, hogy nem akar mindbe becipelni, mert az nem igazán nekem való. Meglepetésemre nem nagyon veszi őket figyelembe, viszont mesél Budapestről, az épületekről, az országról. Egyetlen egy kirakat van csak, ahol lecövekel és mint egy kisgyerek bámul, na jó egy helyre még hajlandó vagyok bemenni. Valami Swarowski, Lizzy-nek és Vicki-nek is vannak ilyen ékszerei, anyának meg olyan kis csecsebecséi, szóval jó ötlet, legalább valamit választok nekik. Segít találni Kris-nek és Jules-nak is ajándékot, bár a kérdéseire csak ritkán tudok válaszolni, ha náluk vagyok nemigazán azt szoktam figyelni milyen az érdeklődési köre, és Kris-nek se a ruhatára érdekel éppenséggel. Azt hittem Anna majd összeszedi a fél boltot, de meglepetésemre  egyetlen kollekciót választott csak ki. Nem hagyom fizetni, amit eléggé nehezményez, sehogy se akarja hagyni, de a sarkamra állok.

-   Oké, a vacsorát te fizeted – mondom neki, mire morog valamit az orra alatt, és duzzog egy kicsit. Elégedetten távozunk az üzletből a táskáinkkal, tovább sétálva, a napot persze nem ússzuk meg, mert mindkettőnknek feltűnik, hogy három lány folyton megjelenik körülöttünk. Éppen megtárgyaljuk a helyzetet, amikor összeszedik a bátorságukat, és hozzánk lépnek, autogramot kérnek, és valamin nagyon agyalnak. Látom, hogy Anna vigyorog, majd hozzám fordul.

-   Rob, a lányok azon tanakodnak, hogy megengeded-e a fényképezkedést veled, csak nem merik megkérdezni – aha én is valami ilyenre számítottam, körbelesek, már lassan szürkül, nincs nagy tömeg az utcán, talán nem lesz gond. Mondom neki, hogy jó lehet róla szó, ő lefordítja, a lányok meg  csodálkozva néznek rá, de szinte azonnal a kezébe nyomják a telefonokat és egy fényképezőgépet. Lázasan kattingatni kezd, látom tetszik neki a helyzet. „Állnál csak nap mint nap a kamera másik oldalán, nem élveznéd ennyire", gondolom. Aztán egyszer csak visszaadja nekik a készülékeket, valamit mond és már húz is maga után. Az utca végén ott áll a Mercedes, Dean amikor a lányok odajöttek közelebb húzódott, úgyhogy most mindhárman egyszerre érünk a kocsihoz. Beszállunk, talán ha öt percet megyünk amikor egy gyönyörű étterem előtt állítatja le az autót, és beinvitálja Dean-t és Mark-ot is, meglepődök, mert elfelejtettem szólni, hogy nekik is foglaljon asztalt, de szerencsére kérés nélkül is megtette. A pincér régi ismerősként olaszul üdvözli, gondolom sokszor járt már itt. Félreeső asztalokat kaptunk, az egész étterem tele van, elég felkapott hely lehet. Sokáig nézegetem az étlapot, de nem tudok választani,  csak mosolyog amikor megjegyzem, hogy nincsenek árak, valószínűleg lehet hozzá valami köze, azt hiszem. 

-   Nos, sikerült választanod? – érdeklődik pár perc múlva, ő szemmel láthatólag már túl van rajta.

Most erre mit mondjak, csak előételből vagy húsz fajta van, és a legtöbb fogásról halvány lila gőzöm sincs, hogy mi lehet, szerencsére a segítségemre siet, felsorol pár dolgot, én meg megnyugodva csukom be az étlapot, eddig kétszer ettem vele, és mindkét alkalommal finom volt az étel, remélem most se akar valami ismeretlen állatot megetetni velem.

Borozgatunk, látom, hogy a kísérőink is kedélyesen beszélgetnek, mondjuk nem csodálom, mert Dean eddig bárhol jártunk mindig jóba lett az ottani emberekkel. Az alkoholról eszembe jut valami:

- Tényleg a múlt héten megismerkedtem a titkos fegyveretekkel.

- A mivel? – néz rám csodálkozva.

- A nemzeti tömegpusztító fegyveretekkel, amit ti p-a-l-i-n-k-a –nak hívtok – még arra is összerázkódom, hogy kimondom ezt a szót. Durcásan nézek rá amikor kinevet, jó fél percig nem is bírja abbahagyni, talán tovább is tartana, de egy tipikus olasz pasi áll meg az asztalunknál, és puszival üdvözli. Dallamos hangon udvarol neki szerintem, csak a gesztusaikból gondolom, érteni nem értem. Bemutat bennünket egymásnak, Gianni, övé az étterem megosztja velem a pálinkázás terén szerzett tapasztalatait, amik megegyeznek az enyémekkel. Elmeséli, hogy ő is megjárta első alkalommal, azóta csak óvatosan kóstolgatja az amúgy finom italt. A vacsora felülmúlhatatlan, még jó, hogy csak pár hétig vagyok Magyarországon, mert ennyi kaja után tuti elhíznék. Gianni még visszajön érdeklődik, hogy ízlett-e, biztosítom róla, hogy ajánlani fogom az ismerőseimnek ha erre járnak. Csinálunk egy képet, próbálkozom, hogy legalább a sofőr és a testőrömét had rendezhessem, de Anna ragaszkodik ahhoz, hogy ő fizet, és, hogy én megígértem az ékszerboltban.

Keresztülviszi az akaratát,  a számlával és később a hazaúttal kapcsolatban is. Nehezen, de meggyőz, úgyhogy a két kísérőt elengedem, mi meg bevonulunk a bárba. Jó kis hely, halk zene szól, szeparált kis boxok vannak benne, úgyhogy letelepedünk az egyikbe. Először felhívom Kris-t, elmesélem neki, hogy a nyílt utcán sétáltam, sétáltunk és csak hárman jöttek oda hozzánk, nevetve mondja, hogy neki is ide kéne jönnie, mert ráférne egy kis nyugalom. Nem lenne ellene kifogásom, fel is merül bennem, hogy akár amikor jövök vissza velem utazhatna. Egyelőre nem osztom meg vele, majd csak személyesen, üdvözli Annát is, mert elárultam neki, hogy itt ül mellettem  majd elbúcsúzunk. Sokáig beszélgetünk, nemigen figyelünk az időre, úgyhogy amikor véletlen az órájára néz, mindketten meglepődünk, hogy már éjfél van. Megint győzködöm, hogy szívesen hazaviszem taxival, nem olyan nagy fáradtság, de kinevet, hogy azért ő már nagylány, nem kell félteni.