8. Első nap Magyarországon...

(Rob szemszöge)
Anna rendkívül figyelmes vendéglátó, én meg szarul érzem magam amiért feltartom, de azonnal hárítja a  mentegetőzésemet, és megnyugtat, hogy ráér, ma szeretné kipihenni az utazást és az elmúlt napokat. Miután újra letelepedünk a teraszon eszembe jut a húga, nem semmi csaj, energikus, és nem hiszem hogy könnyen zavarba lehetne hozni. Rá is kérdezek, hatalmas szeretettel beszél róla. Hosszas beszélgetésbe kezdtünk, a családainkról, a filmjeimről, azon nem lepődtem meg, hogy a Twilight-tól nincs elragadtatva, bár könyvben állítólag nagyon tetszett neki. Viszont látta a Remember me-t és Kris The Runaways-ét is. Lenyűgöz, hogy olvasta a Szépfiút és az, hogy milyen elragadtatottan beszél róla, egy talány ez a nő, megvan benn a kellő műveltség, határozott véleménye van, de mégse sértő. Az ismerőseim között nem sok ember van aki ennyire szereti a XIX. századi írókat, sőt szó szerint idézi egy könyv első sorait. Kicsit szabadkozik, amikor Kristen-t említem és csak akkor tudja beazonosítani amikor kiderül, hogy ő „Bella", mintha tudnia kellett volna, hogy együtt vagyunk. Saját magam is meglepődöm amikor mesélek neki a Summit kikötéséről a szerződésünkben, őt is felháborítja a dolog. Na ja, amikor aláírtuk még egyikünk se gondolta, hogy rövid idő múlva egymásba szeretünk, és mennyi kellemetlenséget okoz majd az a két sor a papír alján.

Beszélgetés közben eszembe jut, hogy fel kéne hívnom a szerelmemet, de az időeltolódásra hivatkozva erről lebeszélt, és sajnos egyet kell értenem vele. Változatlanul zavar, hogy elveszem az egész napját ezért megkérdeztem, hogy tudom-e viszonozni a segítségét. 

A válasza meglep, nem kicsit.

- Pont ilyen férfira van szükségem, mint te. Gyere, segíts rajtam. – Döbbenten állok meg két lépés után, mégiscsak olyan lenne mint a többi nő, most beszéltem neki a barátnőmről erre ki akar kezdeni velem? Leragadok a teraszajtóban, zavarban is vagyok és határtalanul csalódtam. Sejtéseim szerint pont a hálószobája ajtaja előtt lefékez és hátrafordul. Értetlenül néz rám, majd felderül az arca.

- Nyugi, csak a bőröndjeimet kéne felhozni, az éjjel egy szinttel lejjebb hagytam. - Na ezt az égést, tiszta idiótának tarthat.

- Persze, segítek – vágom rá és már megyek is, próbálva feledtetni a pillanatnyi félreértést, de persze arcán huncut mosollyal rákérdez.

- Mégis mire gondoltál, mit akarok?

Magyarázkodni kezdek, hogy azért vannak olyanok akik ennél kicsit többet várnának tőlem és még csak nem is viszonzásképpen a segítségükért, hanem csupán azért mert én vagyok Robert Pattinson.

- Te jó ég, ez beteges! – néz rám, hatalmas szemekkel, hát még amikor folytatom:

- Aha, és nem is csak fiatalok, úgy értem volt már olyan is aki a tizenéves lányával együtt volt ott, és…

Tudnék mesélni pár érdekes pillanatról, mert az egy dolog, hogy a tizenéves lányok követik minden lépésemet, vagy nyíltan felajánlkoznak, amit soha nem fogadtam el, mert amikor még megtettem volna, akkor nem jöttek, azóta meg benőtt a fejem lágya. Nem is beszélve arról, hogy most már Kristen a mindenem, de amikor anyám korabeli nők próbálnak megcsókolni és dugják hozzám a dekoltázsukat, az határozottan taszít. Istenem, hát mégis mit képzelnek?

Anna felháborodottan és kicsit sajnálkozóan néz rám, a szeméből látom, hogy kiakadt, mondana még valamit, de megszólal sejtésem szerint a kapucsengő. Dallamos idegen nyelven, és ez nem olasz, mond valamit, majd leteszi.

- Le kell mennem, mert jött valami csomagom, - néz rám kérdőn - jössz vagy maradsz?

- Megyek. – felelem azonnal, naná szívesen megnézném a ház többi részét is. A lifttel a földszintre megyünk de most nem a garázs irányába, hanem jobbra fordult. Szembe is van egy ajtó természetesen üveg, és látom, hogy mögötte egy hatalmas medence terül el, onnan pedig szintén a megszokott üvegajtókon túl a kert. Kilépünk az előcsarnokból, egy kaput és előtte egy futárt látok, de a figyelmemet inkább az ápolt zöldterület, bokrok, fák, kis virágágyások foglalják le. Hosszasan szemrevételezem az udvart, majd felé fordulok. Anna kicsit mereven áll, úgyhogy nem bírva a kíváncsiságommal mögé lépek, kezében egy dobozt tart benne egy nagy csokor rózsa, és éppen a kezében lévő kis kártyát olvassa. Eddig is csodálkoztam, hogy a pasija még nem kereste, mert az szerintem tuti van neki.  Bosszús arckifejezését látva sejtem, hogy gond van a Paradicsomban, egy pillanat múlva már biztos vagyok benne, mert egy határozott mozdulattal a kukába dobja mindkettőt.

- Összevesztetek? – kíváncsiskodom - Mármint ha egy férfi virágot küld a nő meg rövid úton a kukába dobja az általában ezt jelenti.

Erről eszembe jut, hogy én még soha nem adtam virágot Kris-nek, lehet, hogy egyszer meg kéne próbálnom, kíváncsi vagyok mit szólna.
- Régi történet, már nem érdekes. – a bosszúságon túl végtelen szomorúság is érződik a hangján, de mielőtt kérdeznék még valamit már terel is újra a házba.  

Most a középső lifttel megyünk fel a szülei lakásába, ez is hasonló az övéhez, rengeteg üveg, elegáns és ízléses berendezés, kisebb nappali, aminek nagy részét elfoglalja a gyönyörű hófehér zongora. Viszont az ajtókból úgy sejtem itt több a szoba. Mi a húgáéba megyünk, ami meglep. Tőle valami harsányat, színeset vártam volna, itt viszont a falaktól a bútorokig, minden hófehér. Aláírom a fényképet, biggyesztek rá egy kis üzenetet is, és még pár üres papírt is szignálok, a kis kobold a barátnőire is gondolt. Visszamegyünk a lifthez és felcipeljük a bőröndöket. A hálószobájába kalauzol, hasonlít ahhoz ahol én aludtam, de az onnan nyíló gardrób szerintem kétszer akkora, és azon túl is ott egy fürdő. Visszafogom a kíváncsiságomat, és ő is sietve terel kifelé.  Ebéddel kínál de hála a bőséges reggelinek visszautasítom. Különben is hozzászoktam már, hogy délben általában nincs időm enni. Újra a teraszt célozzuk meg, és önkéntelenül gyújtok rá megint. Nem hagyja szó nélkül, és igazság szerint teljesen igaza van. Az évek során annyira hozzászoktam, hogy már észre se veszem.
- Ez nálad valami pótcselekvés? Mármint rengeteget dohányzol, de miért?

- Nem tudom, - válaszolok őszintén a kérdésére - valószínűleg megszokás, a forgatásokon általában mindenki dohányzik, mindig, mindenhol. Munka közben nem gondolok rá, de ilyenkor automatikusan jön. Zavar, mert akkor nem… - és már nyúlok is, hogy elnyomjam.

- Nem, nyugodtan, - visszakozik, de azért nem kevés szemrehányással a hangjában hozzáfűzi - a te tüdőd, úgy mérgezed, ahogy akarod, de ugye tudod, hogy minden egyes szál egy-egy koporsószög, és legalább egy nappal megrövidíti az életed?

Döbbenten nézek rá, majd vigyorogni kezdek. Ezeket a szavakat már többször is hallottam, de van valaki aki szinte szóról-szóra ugyanezt mondta, már megint egy egészséges-élet élharcos.

- Nem ismersz véletlenül egy Kellan Lutz nevű fickót – kérdeztem tőle – mintha csak őt hallanám.

- Nem hiszem, - jön az azonnali válasz, de látom, hogy azért elgondolkozik rajta - de ha ugyanazt mondta amit én akkor valószínűleg tisztában van a dohányzás ártalmaival.

A kérdésre, hogy a barátom-e az illető megint csak nevetnem kell, a barát szó valamivel szorosabb kapcsolatot jelöl, annak talán csak Tom-ot, Sam-et, Marcus-t és Bobby-t nevezném, mert őket ezer éve ismerem és rengeteg közös élményünk volt. Kellan-nal a forgatásokon elég jóba lettem, bár vele nem nehéz, mert arra a nagydarab csupa szív fickóra, aki minden hülyeségben benne van nemigen lehet haragudni. Haver, az talán jobb kifejezés. Eddig három közös forgatásunk volt a bandával, és szó se róla elég sok közös estét töltöttünk együtt főleg legutóbb az Eclipse munkálatai alatt. Bár szó mi szó, az összekötő kapocs Kris, mert ő jóba van Nikki-vel, ő meg mindenki mással. Én meg belecsöppentem a társaságba, és szerencsére már nem érzem magam kívülállónak, mint először.
- Igen, mondhatjuk, - felelem végül a kérdésére - ő a vámpírtestvérem.

- Vicces vagy, - néz rám bosszankodva, szemmel láthatólag mindig zavarja, ha említek valakit aki a filmben szerepelt és ő nem emlékszik rá név szerint - és melyik? A magas fekete vagy az alacsonyabb szőke?

- A magas, ő igyekszik egészségesen élni, sport, csak ritkán cigi. – Folytatnám még, de megint megszólal a telefonja ezúttal a zsebében. Ránézve közli, hogy ez hosszú lesz, mert az anyukája hívja. Na ezt ismerem, anya is órákig mondaná a magáét, ha hagynám kibontakozni minden egyes alkalommal. Kicsit arrébb megy és a korlátnak dőlve hihetetlen gyorsasággal és szinte levegővétel nélkül mondja a magáét. Nem akarom zavarni, úgyhogy bemegyek a nappaliba, letelepedek a kanapéra és bekapcsolom a tévét, rengeteg csatorna van, a magyartól kezdve találtam angol, német, sőt francia és spanyol nyelvűt is. Érdeklődve váltogatok, és azon tűnődöm vajon hol tarthatja a…

- Mit nem találsz? – szólal meg a hátam mögött, észre se vettem, hogy visszajött. „Pofátlanság mégegy szívességet kérni" gondolom, de erősebb bennem a vágy Kristen iránt.

- Tudom, hogy már így is rengeteg szívességet tettél, - nézek rá mentegetőzve - de szóval nagyon nagy gond lenne, ha használnám a géped. Kris már tuti fent van, és hát ahogy a húgoddal beszéltem, szóval…- szemtelenség ide vagy oda bármit megadnék azért, hogy láthassam és hallhassam a hangját egyszerre. Azonnal kapcsol, és csakúgy mint eddig, most is segítőkész, egy pillanat múlva már húzza is elő az egyik polcról a billentyűzetet, és megmutatja, hogy működik.

- Használd nyugodtan én addig elfoglalom magam a hálóban…

Még mondott valamit, de én már azzal vagyok elfoglalva, hogy belépjek, a másik kezembe a telefon, és hívom Kristen-t.

- Hallo!

- Szia Kicsim.

- Rob, már azt hittem sose hívsz! Mit csinálsz, odaértél már... - jönnek a kérdések, és egy pillanatra minden kimegy a fejemből, csak örülök, hogy hallom a hangját.

- Igen, de el nem hiszed mi történt velem, - felelem - otthon vagy, mert ha igen lépj be a skype-ra.

Alig akarom elhinni, amikor feltűnik az arca a tévé hatalmas képernyőjén. Olyan távolinak tűnik, hogy utoljára láttam, pedig alig 48 órája volt. Csillogó szemmel bámul a kamerába, a haja kócos, valószínűleg nem túl régen kelt fel, egy pillanatra összeszorul a szívem, mennyivel jobb lenne, ha mellettem töltötte volna az éjszakát.

- De jó, hol vagy a szállodában? - lelkesedik - Tök jó a szobád, de minek neked ekkora kanapé?

- Nem, nem a szállodában vagyok, képzeld el… - és elmesélek neki mindent onnantól, hogy a gépen felébredtem, a repteret, az autót, hogy elaludtam, és a mai napot. Először elég bizalmatlanul méreget, és nemigen örül annak, hogy egy vadidegen nő lakásáról beszélünk, aggódik, hogy esetleg nehogy valami őrült rajongó legyen, és leszúr, hogy felelőtlen vagyok, akár el is rabolhatott volna. Igazat kell adnom neki, nincs jobb magyarázatom, mint az, hogy fáradt voltam és valahogy ösztönösen bízom Annában. Imádom benne, hogy igyekszik mindig lenyelni azokat megjegyzéseit amik féltékenységre utalhatnak, pedig most is látszik rajt, hogy azért ez is megfordult a fejében. Pedig ha tudná, hogy mennyire imádom, ha látom, hogy féltékeny. Nem azért mintha okot adnék rá, de ebből is érzem, hogy szeret, hihetetlen mennyivel érettebb a vele egykorúaknál, és legtöbbször nálam is. Jó ideje beszélgetünk már, közben hallottam, hogy a lift megy majd jön ebből arra következtettem, hogy Anna a szobájában lehet.

- És ő hol van most? – kérdezi Kris, mintha megsejtette volna a szándékomat.

- Szerintem a szobájában - felelem. - Miért?

- Nem kérnéd meg, hogy jöjjön ide? Legalább megismerném - aha azért a kis zöldszemű szörny ott ólálkodik.

- Igazság szerint, - villantom fel a féloldalas mosolyomat, amiért odavan - én is pont erre gondoltam. Mindjárt jövök, oké.

Nagy léptekkel közelítem meg a hálószoba ajtaját és bekopogok. Valamit kikiabál, remélem behívott, mert lassan kinyitom az ajtót és bedugom a fejem.

- Anna, ha ráérsz szeretném neked bemutatni Kris-t, oké?

Nem szól semmit, de zavart arccal elindul utánam, és letelepedünk a kanapéra. Figyelem ahogy bemutatkoznak egymásnak, mind a ketten kíváncsian méregetik egymást. Kris szólal meg először és amit mond az elég távol áll az általam elképzeltektől.

- Robert Pattinson, egy szóval sem mondtad, hogy ilyen gyönyörű. Egy pillanatig se tudsz meglenni úgy, hogy ne csapj le valakire. És elárulnád, miért is ültök ilyen szorosan egymás mellett azon a hatalmas kanapén?

A meglepetéstől szólni se tudok, nem szokott ilyen lenni. Oké Anna férfiszemmel valóban gyönyörű, de tudhatja, hogy odavagyok érte. Sose adtam okot a kételkedésére. Ezt éppen közölném is vele, de vendéglátóm megelőz, és temperamentumosan egy szép kis monológot ad le neki a bizalomról.

„Hűha, kitört az ír vér azt hiszem, micsoda védőbeszéd." Azért nem merek mosolyodni, mert szerintem azt egyikük se értékelné.

- Bocs, - és most Kris kezd el mentegetőzni - nem akartalak letámadni, de ezt ő is eljátszotta már párszor, csak vissza akartam adni a kölcsönt.

A francba, hogy is felejthettem el, na jó megérdemeltem, tényleg én is átvertem nemrég, és hát eddig is tudtam, hogy nagyon jó színésznő, engem is átdobott a palánkon rendesen. Azért persze a látszat kedvéért méltatlankodok kicsit, de legbelül büszke vagyok rá, mert látom, hogy valóban csak a játék kedvéért mondta amit mondott. Mosolyogva nézek Kristen-re, olyan hihetetlen, hogy velem van és tényleg engem akar. Jobb ötletem nem lévén megkérdem Annát ihatok-e valamit, ő a hűtő felé küld. Egy kicsit szeretném őket hagyni beszélgetni, olyan sok közös vonásuk van, szerintem jól ki fognak jönni. Még a hűtőig se érek, már vígan csevegnek, tudtam én. Az italkészlet felderítése közben találok egy tányért valami almás finomsággal, iszonyú jó illata van, már éppen megkérdezném, hogy mi az, de meglepődve hallom, hogy rajtam poénkodnak.

- Hééé, én is itt vagyok, a fülemnek nincs baja. - hallom, hogy Anna azt mondja a kidolgozott férfiak jönnek be neki, és én történetesen ismerek is egy ilyet. - Egyébként meg, kicsim nem tudod véletlenül kedvenc majomemberünk jár-e éppen valakivel, mert ő szőke is, izmos is, és már Annától is végighallgattam egy monológot a dohányzás ártalmairól, szóval szerintem ők ketten nagyon jól kijönnének.

Kris veszi a lapot és azonnal válaszol , de Anna villámgyorsan tiltakozik, valami gondja lehet a pasikkal, illetve szerintem csak azzal amelyik a virágot küldte. Visszamegyek a kanapéhoz és mindhármunk nagy örömére teljes az összhang közöttünk. Meglepő, hogy milyen sok dologban egyezik a véleményünk , főleg a kettőjüké. Anna pár perc múlva tapintatosan elköszön, megint a lift felé megy. Mi se sokáig beszélgethetünk, mert a szerelmemnek programja van, és hamarosan készülődnie kell. Szomorúan búcsúzunk el, és  megegyezünk, hogy amikor csak tudom hívom.

Alighogy elbúcsúztunk, már hiányzik, megcélozom a teraszt, Anna itt talál rám pár perc múlva. Megint megköszönöm neki a beszélgetést, hogy segített tegnap, az egész napot. Ezzel szemmel láthatólag zavarba hoztam, amit nemigen értek. Viszont nem tudok ellenállni a kísértésnek, muszáj megkérdeznem.

- Anna, az előbb amikor üdítőt kerestem, a hűtőben van egy tányér valami almás dologgal. Irtó jól néz ki, nagy pofátlanság lenne ha megkóstolnám.

- Megtaláltad nagyanyám almás rétesét – feleli, és magában valamit motyogva, elmegy hozni belőle. Megmelegítette és megszórta valami fahéjas izével,  egyszerűen fenséges az illata is hát még az íze. Nem tudok rá mást mondani, Isteni. Lehelet vékony tészta, és rengeteg töltelék.

- Mit is mondtál, hogy hívják?

- A-L-M-Á-S R-É-T-E-S! - szótagolja nekem, na ezt meg kell jegyeznem, és amíg Magyarországon vagyok megkóstolni még párszor, merthogy kiderül, hogy ez is az ország egyik jellegzetessége.

Jól telt a nap de muszáj tovább állnom, mert lassan keresni fognak. Megosztom vele is ezt az információt, mert bár rendkívül jól éreztem magam a társaságában, ha nem jelentkezem Dean felfordítja utánam a várost. Anna nem hagyja, hogy taxit hívjak, ragaszkodik hozzá, hogy elvigyen állítólag neki is van dolga a városban. Nem tudom igaz-e de jólesik a figyelmessége. Kihozom a zsákomat, nem pakoltam ki semmit, úgyhogy gyorsan visszaérek, ő egy kistáskát hoz és leliftezünk a földszintre. Most ugrik be, hogy egy hatalmas ezüstszínű Audi terepjáró is áll a TT mellett, ő meg azt mondta a családja vidéken van.

- A terepjáró kié? – kérdem – azt mondtad senki sincs itthon rajtunk kívül.

- Úgy is van – feleli, de már azelőtt tudom a választ mielőtt kimondaná, sugárzik az arcáról a büszkeség, nem értem minek neki két autó, de ki se mondom a kérdést már magyarázattal szolgál, hogy a magyar utak nem a legjobbak, és ha vidékre megy a szüleihez azt használja.

Csupa meglepetés ez a lány, végtelenül nőies, de sportkocsival és egy hatalmas terepjáróval jár. Gyönyörű autó ez is, érdeklődve járom körbe és ledöbbenek amikor meglátom mi áll a takarásban.

- De nem azt mondod, hogy a motor is? – ilyen nincs, szerintem meg se bírja tartani ezt a dög nehéz gépet. A hangjából felháborodás csendül:

- Motor? Az egy Honda CBF 1300-as és te csak úgy lemotorozod!

Hűha, úgy látszik kihúztam a gyufát.

- Egyébként igen, az is az enyém. – folytatja már egy kicsit nyugodtabban, és szinte simogatja a pillantásával a járgányt.

- Te kész rejtély vagy – mondom ki hangosan ami a fejembe jár, vetek még egy pillantást a motorra, szívesen kipróbálnám, szó se róla.

- Mondták már – feleli, most biztosra megy mielőtt elindulna megkérdi hova vigyen, előhalászom a szállodai visszaigazolást, az úton gyors idegenvezetést tart. Lenyűgöző a kilátás ahogy a városhoz közeledünk, vannak modern épületek, irodaházak, de rengeteg a régi szinte műemlékszerű épület. Mindenre gondol, mert elővigyázatosan a hátsó bejárathoz visz.

- Hát akkor még egyszer köszönök mindent, - kezdek el kikászálódni a kocsiból.

- Részemről a szerencse, Mr. Pattinson.- válaszolja szertartásosan, és én is hasonló stílusban felelek:

- Örülök, hogy megismerhettem Miss Mc’Gee.

- Miss Gádor–Mc’Gee – javít ki azonnal, amit nem értek. Ez valószínűleg látszik is rajtam.

- A nevem Gádor–Mc’Gee. - Aha félreértettem, nem vagyok otthol a magyar nevekben, azt hittem a Gádor is keresztnév. Még kérdeznék valamit, de hátulról dudaszó hangzik, mentegetőzik de látom, hogy a másik kocsiból elég félreérthetetlenül jelzik mi a véleményük arról, hogy fennakadást okozunk. Kirakja az indexet és elindul, nekem most esik le, hogy még a telefonszámát se kértem el. Integetek utána, de már csak azt látom, hogy becsúszik két autó közé egy akkora helyre, ahova szerintem egy kerékpár se nagyon fért volna be. Kristen ki fog nyírni, direkt megkért rá. Na majd holnap kiderítem.

Gyorsan elintézem a bejelentkezést, és értesítem Dean-t, hogy itt vagyok, csodálkozik, de megnyugtatom, hogy majd holnap mindent elmesélek. A szállodai szobám szép a megszokott minden, felhozatom a vacsorám és egy gyors zuhany után korán ágyba zuhanok, még beleolvasok a forgatókönyvbe, de el is alszom rajta. Reggelre sikerül összekapnom magam, a testőröm és a stáb is érdekesen nézeget amikor mesélek nekik a kalandos megérkezésemről.  

A következő két napom forgatással telik, az itteni rajongók elég rendesek, állítólag hirdettek valami „hagyjuk Robert-et dolgozni, nincs sikítás” mozgalmat, és ez működik, ha bevonulok a lakókocsiba vagy a Mercedesbe amivel fuvaroznak, mindig megtapsolnak. Aranyosak, egy kicsit sajnálom is, hogy nem mehetek oda hozzájuk, mert ebben a szerződésemben meg az szerepel. Azért érdekelne, mi jöhet még, és a következő filmnél, vajon mit tiltanak meg, már azt már aláírtam, úgyhogy talán nyugtom lesz. 

Sikeresen igyekszem az őrületbe kergetni az asszisztensem Dórát, ugyanis kiadtam neki, hogy kerítse elő Annát a föld alól is, viszont ez nem túl egyszerű, mert telefon nincs a nevén, vagy titkos a száma, ma már valami lakásnyilvántartóba vagy mibe is kereste, de nem járt sikerrel. Valahogy eszembe jut, hogy azt mondta esküvő-szervezőként dolgozik, jobb későn, mint soha. Ez állítólag jó nyom, csakhogy abból se kettő van Budapesten, úgyhogy lelkes asszisztensem most azokat hívogatja végig. Este beszéltem Kristen-nel telefonon, megkaptam a leszúrást amiért ilyen hülye voltam és beígért pár dolgot, ha nem találom meg Annát.

Úgyhogy most kicsit aggódom...