7. Egy újabb megismerkedés...

(Anna szemszöge )

Miután elköszönt Ginától megint csak a teraszra indulunk, hála a kora tavaszi napsütésnek, viszonylag jó idő van. Rob mentegetőzik, hogy fenntart, de megnyugtatom, hogy nem így van.

- Nem gond, mára nem terveztem semmit, egy nap pihenés belefér. Majd holnap lesz bepótolnivalóm bőven.

- A húgod elég energikus, ugye? – néz rám miután helyet foglaltunk, és újra rágyújtott.

- Ez az egész családomra igaz, tudod a gének – elmosolyodom, mert eszembe jutott az utolsó nagy családi ebéd. - És persze hangosak vagyunk, és feltétel nélkül imádjuk egymást. Neked van testvéred?

Válaszol, de látom rajta, hogy kicsit zavarja a kérdezősködésem.

- Bocs, nem akarok kíváncsiskodni – mentegetőzöm azonnal.

- Nem, nem gond, kevés olyan dolog van amit a rajongók még nem derítettek ki rólam.

- Hogy lehet ezt elviselni? Úgy értem, ami az éjjel a reptéren is volt, gondolom nagyobb városokba ez még nehezebb. Van olyan hely a világon ahol nem ismernek fel?

- Amióta kijöttek a Twilight filmek nem nagyon. Néha kicsit  félelmetes, a tegnap este még viszonylag elég nyugisnak mondható, ennél sokkal rosszabb is volt már. Tavaly megkergettek, illetve én futásnak eredtem, párszáz lány meg utánam. – Látom, hogy próbálja viccesen tálalni, de a hangján érződik, hogy azért ez megviseli. - És az az érthetetlen sikítozás. Nem értem mi a céljuk vele? Persze nem mind ilyen, ha nincsenek nagy csapatokban aranyosak. Csak felfoghatatlan, miért? Mert valljuk be őszintén, azért az a két film nem igényelt nagy színészi teljesítményt. Te láttad?

- Igen, mind a kettőt. Tudod, a húgom imádja - nézek rá.

- Vélemény, de őszintén!

- Ez nem olyan egyszerű, - nem mintha félnék, hogy megbántom az érzékeny lelkét, de azért szorult belém némi diplomáciai érzék - kezdjük ott, hogy én könyvpárti vagyok. Mármint nem csak ebben az egy esetben, hanem úgy általában. Mindig úgy érzem, hogy valami kimaradt, és ezért az egész élmény nem az igazi. Maga nemében jónak tartom a filmeket is, olyan … kis édesek. Kicsit szenvelgős, romantikus, de a kimaradt részek és az, hogy megmásítják az eseményeket, karaktereket… ez valahogy. Szóval inkább a könyv, az nagyon tetszett – remélem, hogy nem sértődik be, az arcán inkább érdeklődés látszik, de azért kiengesztelően folytatom - viszont a Remember me, na az nagyon jó.

- Láttad? – bámul rám csodálkozva.

- Aha, a barátnőm elvitt rá Londonba, mikor is, tegnap előtt. Nem akarlak dicsérgetni, ne vigyorogj, de az jó. A történet is és a kettőtök játéka is. Nevezhetem egyáltalán játéknak, vagy minek kéne? Az valahogy felkavaró volt, megható, érzelmes, valóságos és a vége nagyon szomorú, de felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos, hogy kihasználjuk az élet adta lehetőségeket. Sose lehet tudni mikor ér véget.

Látszik, hogy elgondolkodik azon amit mondtam, nem tudom, hogy ez jó vagy rossz-e, végülis ő kérdezte a véleményemet, remélhetőleg nem voltam túl nyers.

- Most mit forgatsz? Mármint ami miatt Magyarországra jöttél? – próbálom terelni a szót egy új téma felé.

- Egy kosztümös filmet, a XIX. Században játszódik, egy fiatal újságírót játszom. – elmosolyodik - Elég gátlástalan, mindent megtesz hogy előbbre jusson, főleg nőkön, ágyakon át. Na ja, Georges Duroy nem olyan úriember, mint Edward Cullen.

- Te Maupassant Georges Duroy-áról beszélsz? – kerekedett ki a szemem - A Szépfiúból?

- Ismered? – néz rám csodálkozva, mintha ez olyan nagy szó lenne. Elnevetem magam, nagyot nézne, ha tudná, hogy hányszor, és hány nyelven olvastam.

- Aha, furcsán nézhetsz ki bajusszal.- nézek rá, mire érdekes arcot vág, úgyhogy magyarázkodni kezdek - a könyvbe van bajsza, úgy kezdődik, kifizeti a vacsorát, megpödri a bajszát és végignéz a vacsorázókon. – aztán leesik - Jah, értem művészi szabadság. Bocs, de erről beszéltem, mindig túlságosan a könyvre számítok, és meglep, ha nem az köszön vissza a filmben.

- Jó téged hallgatni, - néz rám elgondolkozva - mármint nem dicsérgetsz oktalanul, hanem tényleg a véleményedet mondod, Kris-re emlékeztetsz, ő is ilyen - néz maga elé.

- Ő ki? – kérdezek rá - mármint Kris, a barátnőd?

- Aha, az én nagy titkom, - ábrándos kis mosoly ömlik szét az arcán, valószínűleg odavan a lányért - mármint mi próbáljuk titkolni, de vagy ténylegesen lebukunk, vagy csak találgatnak rólunk.

- Ő is híres?

- Aha, - somolyog, amiből sejtem, hogy tudnom kéne ki ő, úgyhogy rákérdezek. - Én is ismerhetem valahonnan?

- A Twilightból – jön az egyszerű válasz, mire leesik.

- Bocs, ő játssza Bellát ugye? Idióta vagyok. – mentegetőzök - De megmondom őszintén rád is főleg azért emlékeztem, mert Gina felhívta a figyelmemet arra, hogy a gépen lehetsz. Pedig általában elég jó az arcmemóriám.

- Nem gond. Nem vágyom arra, hogy folyton körberajongjanak.

- Kristen ugye, neki is most jött ki filmje, a The Runaways. Az a film fantasztikus, te az tényleg nem is tudom, olyan vad, és zavaros és … a zene is tetszik. Ha jól emlékszem megtörtént és nem adaptáció.

- Aha, örülne ha hallaná amit mondasz, sokat melója volt benn.

- És miért kell titkolóznotok? – kíváncsiskodom megint, nem tehetek róla, ez ösztönös. Nem a színésznek szól, hanem az embernek, most már nem méreget gyanakodva, hanem azonnal válaszol. 

- Hát ott vannak a rajongók, volt pár fenyegetés, mármint őt, miattam - az arca egyre jobban elkomorul – de azt még ki lehetne védeni, de a legrosszabb a Summit. Ők csinálják a filmjeinket, mármint a Twilight-ot, belefoglalták a szerződésünkbe, hogy nem lehet a szereplők között kapcsolat, mert így több a rajongó, több promóció, több a bevétel.

- De hát ez borzalmas – felháborodottan nézek rá. - Úgy értem, még van két film, nem tudtok szerződést módosítani? A főszereplőket nem cserélhetik le, abból nagy balhé lenne.

- Sajnos előre gondolkodtak. A harmadikat már leforgattuk, az most jön ki június végén, a negyedik meg lehet, hogy két részletben, szóval kb. 2 év még. Addig szól amíg ki nem jön az utolsó dvd-je.

- Hát, az még odébb van. És addig, titkolózás? - ezt a hülye helyzetet, tényleg sajnálom ezt a két embert. Így élni, elég kemény lehet.

- Valószínűleg, nem sok más eshetőség van. Most is London előtt nála jártam, gondolom az ottani újságok már lehozták. Fel is kéne hívnom, talán már fent van. Nem tudod, mennyi az időeltolódás Budapest-Los Angeles között?

- De azt pont tudom -9 óra. Itt lassan – nézek az órámra, hogy elment az idő – délután 2, szerintem még korai lenne telefonálni.

- Sajnos igazad van, majd később. Tudom, hogy már így is sokat segítettél, nem tudom meghálálni valahogy.

- De, - nézek rá mosolyogva, és a lakásba indulok - pont ilyen férfira van szükségem mint te. Gyere, segíts rajtam.

Későn kapcsolok, hogy ezt valószínűleg félreértette, mert nem mozdul én meg már jóval arrébb járok mire észreveszem , hogy nem jött utánam. Pont a hálószobám ajtajánál lefékezek. Biztos, hogy félreértette, mert zavartan néz rám, de a feltételezés, hogy az hiszi valami személyeset akarok tőle megnevettet. Úgy döntök megkönyörülök rajta.

- Nyugi, csak a bőröndjeimet kéne felhozni, az éjjel egy szinttel lejjebb hagytam - na ezt a megkönnyebbülést ami az arcáról sugárzik.

- Persze, segítek – válaszol azonnal és elindul felém.

Nem bírom ki, hogy ne kínozzam kicsit.

- Mégis mire gondoltál, mit akarok? -zavartan néz rám.

- Ööö, hát volt már rá példa, hogy néhány rajongónak extra igényei lettek volna, bár az gyakoribb, hogy saját maguk ajánlkoznak.

- Te jó ég, ez beteges!

- Aha, és nem is csak fiatalok, úgy értem volt már olyan is aki a tizenéves lányával együtt volt ott egy rendezvényen, és…

Na ez már tényleg förtelmes, megdöbbenve állok, ez borzasztó. Csak nézem, nem tudok mit mondani. A kaputelefon menti meg a kínos helyzetet, egy futár az, szólok, hogy rögtön megyek .

- Le kell mennem, mert jött valami csomagom, jössz vagy maradsz?

- Megyek -válaszol azonnal. Magamhoz veszem a pénztárcám, együtt lépünk a liftbe, az előcsarnokból pár lépéssel a kapuhoz sétálok, hallom , hogy jön utánam , gondolom nézelődik.

-Jó napot, Gádor Anna részére hoztam egy küldeményt. - egy hosszúkás dobozt nyújt át, megköszönöm egy kis borravaló formájában, és kíváncsian kinyitom. Hogy az a jó … , ilyen egyszerűen nincs, honnan a fenéből tudja, hogy hazajöttem. Miért nem tud békén hagyni, már hányszor de hányszor kértem, könyörögtem, fenyegetőztem. De hiába. A dobozban hosszúszárú pezsgőszínű rózsák vannak, gondolom a szokásos egy tucat. A kis kártyán üzenet, nem az ő írása azt felismerném:

Bocsáss meg, szeretlek. Ricsi

Majd ha piros hó esik, nem dőlök be neked még egyszer, az tuti. Észre se vettem, hogy Rob mellettem áll, összegyűröm a kártyát, és a dobozzal együtt a kukába dobom. Sajnálom a virágokat, mert tényleg gyönyörűek, de semmi amihez hozzáért, ránézett vagy úgy egyáltalán tőle van nem érdekel.

- Összevesztetek? Mármint ha egy férfi virágot küld a nő meg rövid úton a kukába dobja az általában ezt jelenti.

- Régi történet, már nem érdekes – zárom rövidre a beszélgetést, még csak rágondolni se akarok arra szemétládára, helyette inkább intek neki, hogy kövessen. A lifttel most a másodikra megyünk és a kettesből átpakolunk a hármasba.

- Ha már egyszer itt vagyunk, akkor aláírnád a húgom képét? - jut eszembe a kérése.

- Persze, hol van?

Átsétálunk Gina hófehér szobájába, nem tudom mit imád benne, engem mindig a kórházakra emlékeztet, és megkeresem a kért fotót, az íróasztalon találok tollat is. Rob aláírja, látom egy kis üzenetet is mellékel. Ez aranyos, hugi örülni fog. A nyomtatóból kihalászok pár papírlapot, azokra is ráfirkálja a nevét.

- Köszönöm. – mondom és visszaindulunk a lakásomba, a bőröndöket a hálószobámba húzzuk, látom, hogy itt is körülnéz. Micsoda kíváncsi fickó. Kipakolni azért majd csak este fogok, nem előtte az biztos.

- Ebéd? – nézek rá kíváncsian.

- Köszi, de nem nagyon szoktam.

- Őszintén szólva én se, de a magyar vendégszeretet híres, muszáj volt megkérdeznem.

Mosolyog, megint a teraszon kötünk ki. Rágyújt, nem tudom megállni szó nélkül:

- Ez nálad valami pótcselekvés? Mármint rengeteget dohányzol, de miért?

- Nem tudom, valószínűleg megszokás, a forgatásokon általában mindenki dohányzik, mindig, mindenhol. Munka közben nem gondolok rá , de ilyenkor automatikusan jön. Zavar, mert akkor nem…

- Nem, nyugodtan, a te tüdőd, úgy mérgezed, ahogy akarod, de ugye tudod, hogy mindenegyes szál egy-egy koporsószög, és legalább egy nappal megrövidíti az életed?

- Nem ismersz véletlenül egy Kellan Lutz nevű fickót - kérdezi vigyorogva – mintha csak őt hallanám.

- Nem hiszem, - válaszolok azonnal, mert tényleg nem jut eszembe ilyen nevű ismerős, bár szerintem különben is csak költői kérdésnek szánta - de ha ugyanazt mondta amit én akkor valószínűleg tisztában van a dohányzás ártalmaival. Egy barátod?

- Igen, mondhatjuk, ő a vámpírtestvérem - ez szórakozik rajtam, nézek rá döbbenten.

- Vicces vagy, és melyik? A magas fekete vagy az alacsonyabb szőke?

- A magas, ő igyekszik egészségesen élni, sport, kevés cigi.

Már megint csörög a telefonom, felveszem, drága jó anyukám az, hazaért és persze már mindenről értesült Ginától. Befogom a kagylót és szólok Rob-nak, hogy bocs, de ez hosszú lesz. Int, hogy nem gond. Arrébb sétálok és a korlátnak támaszkodom, anyának újra el kell mesélnem mindent, főleg ami alkalmi vendégemet illeti, megköszönöm a bevásárlást, a többi ráér majd személyesen is. Jó húsz perc múlva sikerül leraknom, de a vendégemet nem találom a teraszon. A kanapén ücsörög és a tv-t nézi, és látszólag valamit nagyon keres.

- Mit nem találsz? – kérdem, mire meglepődve néz hátra, nem vette észre, hogy bejöttem.

- Tudom, hogy már így is rengeteg szívességet tettél, de szóval nagyon nagy gond lenne, ha használnám a géped. Kris már tuti fent van, és hát ahogy a húgoddal beszéltem, szóval…- olyan tipikus „kivertkutya” szemekkel néz rám.

- Ja, skype-olni akarsz, nem probléma, a billentyűzet itt van. – húzom elő az egyik polcról, - használd nyugodtan én elfoglalom magam a hálóban. És ráérsz, addig elintézem a mosást.

A szobámba indulok, kipakolok a bőröndökből, külön válogatom a ruhákat, szín, anyag stb. Fogok két adagot és lemegyek a földszinti mosókonyhába. Igyekszem minél tovább húzni az időt. Tényleg nem akarok zavarni. Az emeletre visszatérve, hallom, hogy még mindig beszélnek, úgyhogy visszaosonok a szobámba és folytatom a rendezkedést. Halkan kopogás hallatszik a háló ajtaján.

- Búj be, - kiabálok ki és közben el is indulok az ajtó felé.

- Anna , ha ráérsz szeretném neked bemutatni Kris-t, oké? - kérdőn néz rám, az arcán kis bizonytalanság.

Most erre mit lehet mondani, természetesen csak igent. Követem a nappaliba és leülök mellé a kanapéra. Kíváncsian fordulok a tévé felé. Barnahajú, fiatal lány néz vissza rám, emlékeztet a filmbelire, de így smink nélkül, és rövidebb hajjal egész más.

-Hello, Anna Gádor–Mc’Gee vagyok, örülök, hogy megismerhetlek – mutatkozom be elsőként.

- Kristen Stewart, részemről a szerencse. – Ő is érdeklődve méreget, majd dühös arckifejezéssel fordul Rob felé.

- Robert Pattinson, egy szóval sem mondtad, hogy ilyen gyönyörű. Egy pillanatig se tudsz meglenni úgy, hogy ne csapj le valakire.

Hoppá, itt gondok lesznek, ez a csaj valamit félreértett, vagy alapból ilyen bizalmatlan?

- És elárulnád, miért is ültök ilyen szorosan egymás mellett azon a hatalmas kanapén?

Na most már nem hagyhatom, ezt a dolgot minél előbb tisztázni kell, de azért azonnal arrébb csúszok úgy, hogy azért a kamera látószögében maradjak. Látom, hogy Rob is érdekes arcot vág nem érti mi baja van.

- Hát, ami azt illeti – kezdek neki - nem állítanám, hogy gyönyörű vagyok, esetleg csinos. Nem csapott le rám, és nyugi nekem meg aztán tényleg nincsenek vele ilyen szándékaim. Ami a kanapét illeti, a webkamera úgy van beállítva, hogy ide fókuszáljon, szóval különben nem férnénk bele a képbe. Egyébként meg, - kezdek kicsit dühös lenni - hallottál már arról, hogy bizalom. Ha az ember szeret valakit ez alapvető, a barátod elég hosszú ideig ecsetelte a kapcsolatotok nehézségeit, amiből én arra következtettem, hogy ő odavan érted. Meghálálhatnád neki azzal, hogy nem vonsz le azonnal téves következtetéseket. – na ezt egyszuszra végig mondtam, most várom a reakciókat.

Rob egy kicsit meglepődve néz, felváltva hol Kristen-re, hol rám. A lány viszont hatalmas nevetésbe tör ki. Most meg mi a fene baja van? Ez egy kicsit zizi, várom a magyarázatot, meglepődve látom, hogy a mellettem ülő is csatlakozik a nevetéshez. Elárulná valaki mi olyan marha vicces, mert én nem értem.

- Bocs, - Kristen szólal meg először – nem akartalak letámadni, de ezt ő is eljátszotta már párszor, csak vissza akartam adni a kölcsönt.

- Hé, kicsim ez nem volt szép, egy pillanatra rám is frászt hoztál. Nem volt vicces, de tényleg. Anna - fordul hozzám - bocs a kellemetlenségért, de vannak ilyen poénjai. – érezni a hangján, hogy odavan érte, és mind a ketten szerelmes pillantást vetnek egymásra. Rob töri meg a pillanatot, hozzám fordul:

- Ha nem gond, most elfogadnám azt az üdítőt, kiszáradt szám a nagy izgalomtól.

- Oké, a hűtőt már láttad, szolgáld ki magad. – intek a konyha irányába majd újra a tévé felé fordulok.

- Gondolom, volt már rá példa, hogy leakarták nyúlni tőled, én ígérem nem fogom. Az a helyzet, hogy nekem a szőkék jobban bejönnek, és az én ízlésemhez képest elég kis csenevész. Mármint szeretem ha a pasimon van egy kis izom, de ő… hát?

- Aha, már próbáltam rávenni valami sportra, de egyszerűen képtelenség. Kitartása nincs és fizikuma se sok – halkítja le Kris a hangját. – Bár testi épsége megőrzése érdekében, jobb is ha nem próbálkozik semmivel.

Cinkosan összenevetünk, a hűtő irányából pedig sértődött hang szólal meg.

- Hééé, én is itt vagyok, a fülemnek nincs baja. Egyébként meg, kicsim nem tudod véletlenül kedvenc majomemberünk jár-e éppen valakivel, mert ő szőke is, izmos is, és már Annától is végighallgattam egy monológot a dohányzás ártalmairól, szóval szerintem ők ketten nagyon jól kijönnének.

- Nem tudom, de majd megkérdem Nikki-t, - na ezt már nem hagyhatom, gyorsan közbevágok.

- A pasijaimat magam választom, szóval meg ne próbáld. Egyikőtök se. – nézek rájuk rosszallóan, nem mintha fenegetne az a veszély, hogy újabb amerikai színésszel futok össze. 

- Jó-jó csak vicc volt, – felelik mindketten, és szerencsére témát váltunk. Még jó tíz percig társalgunk hármasban, filmekről, forgatásról, az életről, majd magukra hagyom őket, hadd búcsúzzanak el nyugodtan, mert Kris mondta, hogy hamarosan el kell mennie otthonról. Fogok még két adag szennyest, megint megcélzom a mosókonyhát, a mosógépből átpakolok a szárítóba. Mire a lakásba érek Rob újra a teraszon ül egy újabb cigi társaságában, úgyhogy kimegyek hozzá .

- Köszönöm - feleli egyszerűen.

- Mit? – kérdem én, mert nem tudom mire gondol.

- A tegnap estét, hogy itt alhattam, hogy beszélhettem Kristen-nel. Mindent, hálás vagyok.

- Mondtam, hogy nem gond, különben is felejthetetlen élményt szereztél a húgomnak. Én tartozom köszönettel.

Hallgatunk mind a ketten, én hugira, ő biztosan Kris-re gondol.

- Anna, az előbb amikor üdítőt kerestem, a hűtőben van egy tányér valami almás dologgal. Irtó jól néz ki, nagy pofátlanság lenne ha megkóstolnám – megint ezek a „kivertkutya” szemek.

- Megtaláltad nagyanyám almás rétesét – sóhajtok – na jó adok belőle, de ez csak annak a határtalanul nagy szívemnek köszönhető. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy kapott az adagomból.

Felállok, a hűtőből két kistányérra szervírozok pár szeletet , egymás után megmelegítem a microba és megszórom egy kevés fahéjas porcukorral, keresek két villát, és visszamegyek a teraszra.

- Jó étvágyat! – néma csöndben eszünk, látom rajta, hogy ízlik neki.

- Mit is mondtál, hogy hívják?

- A-L-M-Á-S R-É-T-E-S! – mondom élénken artikulálva – ezt is jól jegyezd meg, ez majdhogynem hungarikum.

- Oké, megjegyeztem. - mosolyodik el, ilyenkor van valami kisfiús az arcában - Viszont lassan mennem kéne, mert keresni fognak. Még át kell néznem a forgatási tervet és a szövegemet is holnapra.

- Holnap már forgatsz?

- Aha, valami utat lezárnak a kedvünkért, ezért vasárnapra kellett tenni. Hívsz nekem egy taxit?

- Dehogyis, elviszlek -felelem automatikusan.

- Nem, már így is elég gondot okoztam, majd taxival megyek.

Értem az önfeláldozását, de történetesen nekem is be kell mennem a városba, mert ha ma hazahozok némi munkát, akkor holnap ki se kell mozdulnom a lakásból. Mind a ketten jól járunk.

- Tényleg nem gond, beugrok az irodába, és előtte kiraklak a szállodádnál.

- De csak, ha biztos nem kitérő.

Mennyit tud aggodalmaskodni, gondolom és az égre nézek.

- Na hozd a cuccod, én meg hozom a táskám. - Pár pillanat alatt mind a ketten összekapjuk magunkat, menetre készen, és a garázsba indulunk.

- A terepjáró kié? – kérdi amikor leérünk– azt mondtad senki sincs itthon rajtunk kívül.

- Úgy is van. – felelem - az is az enyém. Tudod a magyar utak nemigazán tesznek jót egy sportkocsinak, plusz ha megyek anyáékhoz az jobban kihasználható.

Ezzel azt hiszem felraktam az i-re a pontot, már a kis TT-től is odavolt, de a terepjáró teljesen lenyűgözte. És még nem látott mindent. Kíváncsian járja körbe és 3…2…1… meglátta.

- De nem azt mondod, hogy a motor is?

- Motor? Az egy Honda CBF 1300-as és te csak úgy lemotorozod - szólok rá sértődötten. Az arckifejezésem is tükrözheti lelkiállapotomat, mert elég furin néz. - Egyébként igen, az is az enyém.

- Te kész rejtély vagy.

- Mondták már – felelem és intek neki, hogy üljön be. Vet még egy reménykedő pillantást a motoromra, és beszáll kis autómba.

- Hova vigyelek? – kérdezem meg azonnal, még időben, mert még egy elalvást nem kockáztatnék meg.

- Itt a cím - mutat egy szállodai visszaigazolást- tudod , hol van?

- Aha, a nagyszüleim egyszer ott szálltak meg, ismerem.

A hotel a belvárosban van, éppen kapóra jön így még kitérőt se kell tennem. Érdeklődve nézelődik, ha jól gondolom tetszik neki Budapest, az éjjel nem sokat látott belőle lévén aludt. Igyekszem jó vendéglátóként viselkedni, és tájékoztatom a látványosságokról. A szombat délutáni forgalomnak köszönhetően, majdnem egy óra mire leállok a hotel hátsó bejáratánál, elővigyázatosan ide hoztam, itt feltűnés nélkül bejuthat.

- Hát akkor még egyszer köszönök mindent - kezd kikászálódni mellőlem.

- Részemről a szerencse, Mr. Pattinson - veszem szertartásosra a figurát.

- Örülök, hogy megismerhettem Miss Mc’Gee.

- Miss Gádor–Mc’Gee – fűzöm hozzá automatikusan.

- Tessék – néz meglepődve.

- A nevem Gádor–Mc’Gee.

- Oh, elnézést azt hittem az a második is keresztnév, ne haragudj.

- Ez hosszú történet… - a hátam mögé leálltak és rám dudálnak – bocs de fenn tartom a sort. Mennem kell.

- Persze, jó – becsukja az ajtót én, lehúzom az ablakot. Megint dudaszó. Megyek már, megyek de türelmetlen valaki. – bocs, de muszáj, jó munkát! És vigyázz a rajongókkal.

Még mondana valamit, de ha nem indulok el hátulról 8 napon túl gyógyuló sérüléseket fog szenvedni szegény kis autóm. Lendületesen lépek a gázra, és besorolok a forgalomba, a tükörből látom, hogy valamit mutogat, de már nincs vissza út. Körülöttem mindenhol autók, célba veszem az irodát, jó fél óra alatt összeszedek mindent, ami kelhet holnap és hazaindulok. Útközben még beugrok kedvenc olasz éttermembe az előre megrendelt vacsorámért.

Otthon újra csak egyedül eszem, mint legtöbbször, hála a korai kelésnek érzem, hogy a szemeim majdnem leragadnak, úgyhogy gyors zuhany, és már a paplan alatt vagyok. Remélem végre részem lehet 8-10 óra alvásban egyfolytában. Már félálomban jut eszembe, hogy Inez nagyit nem hívtam fel, lelkiismeret furdalásom van, de az erőm fogytán, majd holnap kiengesztelem. Az utolsó gondolatom az, hogy Rob-bal még telefonszámot se cseréltünk, na nem mintha akarnék tőle valamit. Gondolom naponta köt ilyen felületes ismeretségeket, de szimpatikus volt ő is és Kristen is, mivel úgyis sokat utazom, hátha. Egy biztos, ha már ő nem ajánlotta fel én nem fogom keresni.