9. Kapcsolatfelvétel újra...

(Anna szemszöge)

Vasárnap kipihenten ébredek, nem is csodálom 10 órát aludtam egyfolytában. A megszokott rutin szerint haladok, thai-chi, zuhany, reggeli. Megint eszembe jut Inez nagyi, de náluk most éjjel van, úgyhogy kénytelen vagyok elhalasztani a telefonálást. Jobb hijján bekapcsolom a laptopom, és átnézem az e-mailjeimet, válaszolok rájuk, majd  délután négyig egyfolytában megállás nélkül dolgozom, iszonyatos mennyiségű papírmunkám gyűlt fel éppen itt az ideje, hogy átrágjam magam rajta. Egy szendvics bekapása után végre megfelelő az idő, hogy telefonálhassak wyoming-ba, oda van az örömtől, hogy végre hallhatja a hangomat,  megnyugtatom, hogy rendben hazaértem, és úgyis nemsokára újra megyek. Shane papa szokás szerint zsörtölődik, hogy miért nem költözöm Amerikába, ezt minden egyes alkalommal lejátsszuk egymás között. Ő a kötelességre és a vállalat iránti lojalitásra hivatkozik, én saját kis cégemre, itthoni családomra. A végén beveti a nagyágyút, hogy Inez nagyi mennyire örülne, és nekik már csak én vagyok a világon, hatalmas lelkiismeret furdalással, de mint mindig közlöm vele, hogy életem első 20 évében nélkülük éltem, felnőtt vagyok, ne zsaroljon. Nagyapám nemhiába ír, megrögzött konok vénember, de én nem kevésbé. Amióta hála Isaac végrendeletének rám találtak, irányítani akar, de ez nálam nem nagyon jön be. Ugyanolyan makacs vagyok, és bár az évek alatt megszerettem, és legfőképpen megtanultam tisztelni nem alakult ki köztünk olyan kapcsolat, mint mondjuk nagyapóval.

A nap gyorsan véget ér, még szétszortírozom a ruhákat, elpakolom a fehérneműket, ma is alig várom, hogy ágyba kerüljek. Ez a két hét és a folyamatos utazás, sokat kivett belőlem. Egyelőre csak az vigasztal, hogy három napot kell kibírnom aztán megyek haza Keszthelyre. Szombaton tartjuk nagyapó 70. születésnapját úgyhogy mindenki hazalátogat, régen sikerült utoljára mindannyiunknak összejönni, épp itt az ideje egy nagy családi ünneplésnek.

Reggel minden a szokott rutin szerint, elindulás előtt írok egy rövid levelet Anitának a bejárónőmnek, hogy intézze el a vasalást és a vendégszobát is rakja rendbe. Az irodában a lányok örömmel fogadnak, bízom benne, hogy ez legalább annyira a személyemnek, mint a hozott ajándékoknak szól. Megint van pár zűrös eset, amit alaposan át kell beszélnünk. Holnapra beütemeztek egy megbeszélést a XIV. kerület egyik éttermébe. Az ara elég kriminálisnak tűnik, úgyhogy jobban teszem, ha elkísérem Gabit, mert bár ő a legjobb munkatársam, és rengeteg tapasztalattal rendelkezik, több szem többet lát. Az órák gyorsan múlnak, este 6 van mire hazaindulhatok Útközben szerzek egy kis vacsorát, megint a kedvenc éttermemből. Még meleg mikor hazaérek, úgyhogy csak úgy a dobozból belapátolom. A hálószobámba az ágy közepén levél és egy fekete iPod vár, nem az enyém az biztos, és huginak se ilyen színű van. Kíváncsian futom át Anita levelét, azt írja, hogy szavaival élve ezt a ketyerét a vendégszobába az ágy alatt találta. Akkor rejtély megoldva, biztosan Rob táskájából esett ki. Viszont most jön a nagyobb probléma, hogy fogom én ezt visszajutatni neki.

Első lehetőség, üzenetet hagyni a hotel portáján, na ez nem jött be. Egy rendkívül udvarias és kioktató hangú nő közli velem, hogy sem üzenetet, sem csomagot nem áll módjukban átadni Mr. Pattinson-nak, ha személyesen viszem be akkor se. Ez kilőve. A második a futárszolgálat lenne, de az se jó, mert fogalmam sincs hova lehetne küldeni a szállodán kívül, de ott meg ugye úgyse vennék át. Ezek után csak abban bízhatok, hogy ha ő is észrevette hogy hiányzik, majd csak megkeres. Mindenesetre belerakom a táskámba, jobb ha nálam van.

Másnap enyhe késéssel ébredek, erre is régen volt már példa gyorsan kapom össze magam, hála a megbeszélésnek hivatalos ábrát kell öltenem, egy halványkék kiskosztüm megteszi. Diszkrét smink, egy bonyolultabb konty, és mindjárt komoly üzletasszonynak nézek ki, dacára 24 életévemnek. A délelőtt a szokásos menetrend szerint folyik, feladatok átbeszélése, az új ruhakollekció szemrevételezése, „el ne felejtsem megrendelni a kívánt méreteket". A megbeszélés délután egykor lesz, úgyhogy előtte még bekapok egy szendvicset. A menyasszony valóban kriminális, de még mindig egy fokkal jobb, mint a drága édesanyja,  na ő viszi a pálmát. Újgazdag família pici lánya a jó nevű ügyvéd egyetlen fiával kel egybe, legalább tízszer elmondják, hogy a pénz nem számít. Hát lehet, hogy az van náluk, de a jóízlés messze elkerüli őket az tuti. Próbálok az észérvekre hatni, hogy a 3 méteres fátyol elég kényelmetlen, a templom lépcsőjéről felengedett 20 hófehér galamb egy kicsit divatjamúlt, és a vendégsereg ruhájára igencsak veszélyes. Nem is beszélve az aranyszínű dekorációról. Aranyszínű szalvéta, terítő, gyertya, aranycsík a tányérakon, a poharakon… még a hideg is kiráz ennyi giccs hallatán.

Három és fél óra kemény alkudozás és a beígért próbaterítés után végre közeledni látszanak az álláspontjaink. A tárgyalás után visszamegyünk az irodába, Lili az asszisztensem, - aki egyben titkárnő, állandó beugró és katasztrófaelhárító - tájékoztat, hogy egy nő már legalább ötször keresett, de csak velem hajlandó beszélni, üzenetet meg nem hagyott. Negyed órán belül be is fut az újabb hívás.

- Jó napot, Anna Gádor-Mc’Gee-vel beszélek? - hallom a kérdést.

- Igen, Anna vagyok, miben segíthetek?

- A nevem Dóra, Mr. Robert Pattinson nevében telefonálok - a háttérből egy férfihangot hallatszik, majd azonnal a nő szólal meg újra - elnézést egy pillanat, rögtön adom Robert-tet.

Jó fél perc várakozás után aztán felcsendül a hangja:

- Anna? Te vagy az? Tegnap óta folyamatosan próbálom kideríteni a számod. - Rob hangjából megkönnyebbülés hallatszik, én is örülök neki, így nem kell újabb stratégián törnöm a fejem, hogy jutassam vissza a tulajdonát.

- Igen, szia. Én is próbálkoztam a hotelbe, megtaláltam az iPodod a vendégszobába, de azt mondták , hogy se üzenetet, se csomagot nem adnak át. Reméltem, hogy hiányozni fog.

- Tényleg, őszintén szólva még nem tűnt fel, hogy nincs meg - mondja mire lecsodálkozom. 

- Akkor miért kerestél?

- Olyan gyorsan elhajtottál, - válaszol - nem írtam fel a számodat, pedig Kris a lelkemre kötötte.

Ez aranyos, akkor a szimpátia úgy látszik kölcsönös volt. Elég gyakran megyek az Usa-ba, végülis valamikor szívesen találkoznék vele. A csendet valószínűleg félreérthette, mert mentegetőzve szólal meg:

- De nem akarok tolakodó lenni…

- Jaj, bocs csak elgondolkodtam, - nyugtatom meg azonnal - őszintén szólva pont arra gondoltam, hogy szívesen találkoznék vele is személyesen. Tudod írni? – kérdezem és gyorsan lediktálom a mobilszámom.

- Na és, hogy halad a forgatás? – érdeklődöm udvariasan, nem akarom csak úgy lerázni azonnal.

- Alakul, eddig ütemterv szerint, - tart egy rövid beszámolót az eseményekről - még egy jelenetet felveszünk, aztán lesz egy kétórás szünetem.

- És mi legyen az iPod-dal? - kérdezek rá, mert arra ki kell találni valamit. - Ha megmondod most hol vagytok hazafelé leadhatom valakinek. Pár perc múlva úgyis indulnék.

Tényleg így van, mert az órámra nézve látom, hogy már elmúlt öt óra, korán kezdtem, ennyi mára elég volt.

- Már megint csak gondot okozok...

- Jaj, hagyd már, inkább azt mond hova vigyem. – Hárítom a mentegetőzését, hallom, hogy érdeklődik valakitől, majd megmondja a címet, ami csak kis kitérő. - Kiküldesz valakit, akinek átadhatom?

- Nem akarsz inkább te bejönni? - kérdez rá, meglepődöm, de jól esik ez a figyelmesség. - Már ha ráérsz, bemutatlak pár embernek.

- Hát végülis, ráérek. Oké, akkor mondjuk 15 perc múlva ott leszek. Kit keressek? - kérdezek rá.

- Az asszisztensemet, Dórát, vele beszéltél már, - megint hangok, majd hozzám fordul - átadom neki, akkor várlak.

Dóra nagyon kedvesen eligazít, biztosít róla, hogy a biztonságiaknál fog várni, még azt is megkérdezi, mi van rajtam, hogy könnyebben felismerjen. Miután befejezem a telefonálást, összeszedem a cuccom, és elköszönök a lányoktól, ahogy a kocsim felé megyek meglátom szomszéd pékség kirakatát, elég gyakran vásárolok itt, és tudom, hogy finom és sokfajta rétest tartanak. Eszembe jut, hogy mennyire ízlett neki, ez ugyan nem a nagyi féle, mert az utánozhatatlan, de szerintem ebbe se fog csalódni. Sejtésem szerint nagyszámú stábbal dolgozhatnak, úgyhogy az összes fellelhető szeletet kérem, két nagy papírdobozba fér csak el. Így megrakodva, pár perc alatt odaérek, a parkolás viszont nem egyszerű. Már messziről látszik, hogy ott valami történik, fiatal lányok csoportjai mindenhol. Eléggé kitűnök közöttük, na ja ők nem azok a kiskosztümös fajták, de hát most mit tegyek, mára muszáj volt kiöltöznöm. Éppen azt fontolgatom, hogy merre próbáljak szerencsét, hogy közelebb jussak, amikor egy fiatal lány fején egy elég feltűnő sárga napszemüvegben látszólag nekem integet, és két biztonsági őr kíséretében elindul felém. Remélem ő Dóra, mert akkor probléma megoldva.

- Szia, - lép hozzám, majd bemutatkozik, szerencsére jól tippeltem - gyere, bekísérlek.

Utat törünk a tömegben, illetve a két őr én csak szaporán szedem a lábaimat ami nem egyszerű a macskakövön öt centis sarkú körömcipőben. Mindenhonnan kíváncsi tekintetek néznek rám, gondolom azt fontolgatják ki lehetek. Egy lakókocsiba megyünk, ami valami társalgó féleként szolgál, pár korhű ruhába öltözött ember, rengeteg civil, némelyik méretét tekintve kétajtós szekrényként is funkcionálhatna. Az egyik kanapészerűségről Rob áll fel amikor meglát.

- Szia! Látom sikerült bejutnod - mosolyog, én meg csodálkozva bámulok rá, olyan más így sminkben, eredeti ruhában, ha még azt a fránya bajuszt is megkapta volna, esküszöm olyan lenne, mint amilyennek a könyv alapján elképzeltem Georges Duroy-t. Bólintok a kérdésére, és igyekszem megszabadulni a csomagomtól.

- Aha, Dóra megmentett. Ez a tiéd, illetve szeretném ha megosztanád a többiekkel. Nem a nagyi sütötte, de tapasztalatból mondom finom. - Átadnám neki, de nem várja meg már nyitja is fel a tetejét. Reménykedve néz rám:

- A-L-M-Á-S R-É-T-E-S ! – vigyorog, ahogy szótagolja a nevét, jól megtanulta a leckét.

- Az – felelem, és elnevetem magam, mert olyan elragadtatottan bámulja az édességet – meg túrós és meggyes. Azokat is kóstold meg.

A hangjára többen is felénk néztek, bár az is lehet, hogy csak megérezték a dobozból szálló illatot. Rob kivesz egy szeletet, majd két harapás között a hangosan megszólal.

- Srácok, ő itt Anna, már meséltem róla, hozott egy kis desszertet.

Eddig is kíváncsian méregettek, érdekelne mit is mesélhetett rólam, de egy pillanat múlva már mindenki szeme a kezemben lévő  két dobozra szegeződik, ami egyre jobban húzza a kezemet, körbelesek, felfedezek egy asztalt, és igyekszem lepakolni, majd kinyitni a második tetejét is. A reakció leírhatatlan, mint egy csomó kisgyerek akiknek megjött a mikulás, körbeveszik őket és egymást kínálgatják, hogy ez milyen jó. Ha az arcukról jól olvasom le, szereztem egy piros pontot. Tekintettel a létszámra, a dobozok gyorsan kiürülnek, Rob az egyik sarokba irányít, közben bemutat az egyik partnerének Christina Ricci-nek. Leülünk, gyorsan átadom az iPod-ot, elvégre mégiscsak azért jöttem. El van csodálkozva az öltözékemet illetően, mire közlöm, hogy ez a munkaruhám. Beszélgetünk a forgatásról, a rajongókról, az idő elég gyorsan telik, látom, hogy egyre nagyobb a mozgolódás körülöttünk. Én is szedelőzködni kezdek, nem akarok zavarni, amiért jöttem azt elintéztem.

- Holnap mit csinálsz?- kérdezi miután felálltunk a kanapéról.

- Holnap még melózok, mert csütörtökön lemegyek anyuékhoz - felelem, de látszik, hogy valamin nagyon töri a fejét, ezért rákérdezek. - Miért?

- Hát, holnap nincs forgatás...

- És mit szeretnél csinálni, ha szépen kérsz talán korábban eljöhetek – felelem mosolyogva, mert megint bevetette a „kivertkutyaszemeket".

- Jó tudom, folyton gondot okozok…

- Na, most hagyd abba, - morranok rá, mert kicsit idegesítő ez az állandó szabadkozás, ha akar valamit mondja meg - szóval mit akarsz csinálni?

- Mindegy, a városba egyedül nem nagyon tudok kimenni, mert a lányok – int a fejével kifelé – folyton követnek.

Járatom az agyamat, elég sokan vannak kint, de ha észrevétlen fel tudom venni a szálloda előtt, nem reménytelen a dolog, feltűnik, hogy továbbra is csak toporog, és mondana is valamit, meg nem is. Eszembe jut valami, és rá is kérdezek.
- Más egyéb, esetleg beszélni Kristen-nel?

- Hát, ha megoldható... – emeli fel a fejét és már vigyorog. „Aha, szóval ez volt a cél."

- És mire menjek érted? - kérdezem, mert igaz, hogy nincs egy hete, hogy ismerem, illetve ez nem jó szó, találkoztunk, de megkedveltem, végülis ki tudok szorítani egy kis szabadidőt magamnak.

- Hát amikor neked oké, - válaszol azonnal nagy vigyorral - megadom a számom, csörögj rám, ha végeztél.  

Felírom, és megegyezünk, hogy valamikor kora délután hívom és indulni készülök. Dóra valószínűleg figyelt bennünket, mert szinte azonnal odajön hozzánk.

- Robert, kint felmerült valakiben, hogy Anna talán hozzád jött, és a reptérről is vannak itt páran, szóval szóba került, hogy esetleg ő jutatott ki.

Hoppá, na most mi lesz megtépnek, vagy mi ilyenkor a megszokott? Egy kicsit aggaszt, bár meg tudom védeni magam, mint verbálisan, mint fizikailag de akkor is. Rob megmenti a helyzetet, odahív egy nagydarab fickót, nem a mi korosztályunk, idősebb, és ő is a kétajtós szekrény kategóriába tartozik. Barátságosan néz rám, ami valószínűleg a rétesnek köszönhető, mert emlékeim szerint neki is ízlett.

- Dean, légy szíves kísérd ki Annát az autójához – kéri, majd hozzám fordul. - Dean a testőröm, vele nem lesz gond. Akkor holnap hívj.

Automatikusan megölel és puszit nyom az arcomra, amin nem csak a lakókocsiban lévő emberek de mi magunk is meglepődünk. Na, most jöhetnek a találgatások. Mi ketten szerintem tisztában vagyunk a kapcsolatunkkal, ami egyértelműen csak baráti, de a többiek?

Amint kísérőmmel kilépek a lakókocsi ajtaján, megindul az egyre erősödő zsibongás a tömegben. Sejtem, sőt halkan hallom is, hogy mindenki tudja, hogy Dean kinek a testőre, ezért még feltűnőbb, hogy velem jön. Nyújtogatják a nyakukat, gondolom arra várnak, hogy Rob is kilépjen. 

- Nem lesz semmi gond, ezek itt elég békések – fordul hozzám Dean mosolyogva – egyszerűen csak kíváncsiak.

Megnyugtat a mondata, és igyekszem nem tudomást venni az engem méregető emberekről. Lassan elérjük a biztonsági korlátot, az őrök átengednek bennünket, mivel mind Dórával érkezésemkor, mind Dean-nel most angolul beszélek, senki se sejtheti, hogy értem mit mondanak. És ez elég vicces. Hallgatni azt, hogy lehetek modell, valami ismeretlen új szereplő, asszisztens, ügynök. Egy kis barna próbál meggyőzni párakat, hogy én voltam a repülőtéren, de a mellette álló állítja, hogy nem. Szerinte az egy ostoba kis szőke liba volt, és alacsonyabb is tíz centivel. „Hát, úgy látszik jól játszottam a szerepem". A kocsimhoz érve, Dean udvariasan elbúcsúzik és biztosít róla, hogy mindannyian örülnének, ha újra eljönnék, és persze hoznék magammal „retest” is. Biztosítom róla, hogy valahogy meg fogom oldani.

Otthon kitalálom, hogy lenyugtatásként úszok pár hosszt. Jó ötlet volt, mert közben végiggondoltam, hogy tudom holnap lerövidíteni a napom, és megszületett a fejemben a nagy ötlet mivel is tudnám meglepni Mr. Pattinsont.