1. Egy udvariatlan angol…

2010. március 26. London

(Anna szemszöge)

Megint egy repülőtér, arctalan tömeg, tülekedés. Az ember az hinné az éjszakai járatokon nincsenek annyian, de most már belátom ez hiú ábránd volt. Próbálom kizárni a külvilágot, nem figyelni a zajokra. Kinyitom a laptopom, lementem az e-mailjeim, gondolván majd a gépen átolvasom és válaszolok rájuk. Sajnos ez se tart örökké, a csuklómra nézve szomorúan konstatálom, hogy még fél óra van a beszállásig. Arra gondolva, hogy némi koffein segít az utam utolsó szakaszán a büfébe készülök, vállamra akasztva a táskámat, kezembe a laptop és indulnék, de… valaki más is így döntött. A „támadás” váratlanul ér, kibillentve az egyensúlyomból imbolygok kicsit, majd igyekszem magam egyenesbe hozni.

- Elnézést – halk, gyors reflexszerű bocsánatkérés, az ismeretlen megy is tovább, már csak a fekete bőrdzseki hátát és a baseballsapkát látom. Na, ennyit a híres angol udvariasságról. Felsóhajtva, hogy már nincs sok hátra, pár óra és végre a saját ágyamban alhatok indulok el megint, ezúttal elővigyázatosan hátranézve. Már két hete, hogy eljöttem otthonról, átutaztam a fél világot úgy, mint az elmúlt fél évben már annyiszor. Gyakran gondolok arra, hogy lassan minden időmet repülőkön, zsúfolt terminálokban töltöm. Éppen a londoni Gatwick egyik csarnokából indulnék hazafelé. Persze, ha az ember családja olyan szétszórtan él, mint az enyém és a munkája is rákényszeríti az utazásra ez elkerülhetetlen.

Szó se róla imádom a családom és a munkám is kihívást jelent, de ma sok a jóból. Az eső egész nap szakadt, ami Angliában persze megszokott. A taxis őrültként közlekedett, a kávé langyos és híg, úgyhogy semmi se jött össze.

Elég legyen az önsajnálatból, Anna. Hagyd abba. – gondolom egy újabb korty után.

A hangosbemondó végre az én járatomat említi és a kijelzőn is megjelenik a Budapest felirat. A stewardess udvariasan a gép elejébe kísér, megköszönöm a segítségét, de mindjárt el is romlik a kedvem.

Nagyszerű, naná, hogy ülnek mellettem - és, hogy teljes legyen a boldogságom, az ülésen nem más, mint a reptéri támadóm terpeszkedik, mélyen szemébe húzott baseballsapkában.

Na, ezzel se fogok beszélgetni, ha jól látom. Elhelyezkedek, bekapcsolom az övemet, kezeim önkéntelenül is szorosan markolják az ülés karfáját. Ha van valami, amit soha nem fogok megszokni, megszeretni meg pláne akkor az a repülés. Ha Isten azt akarta volna, hogy az emberek tudjanak repülni, akkor lenne szárnyunk… na jó értem én, hogy gyors meg minden de akkor is, biztos, hogy ez fenn fog maradni a levegőben?!

Végre – lazítom el görcsbe rándult kezeimet. Amint felszálltunk laptop kinyit, ez mindig eltereli a figyelmemet.

Nézzük, mi történt az elmúlt egy napban. Először persze a kötelesség: jó, ha az ember lánya okosan választ munkatársakat, nagyban megkönnyítik az életét, pár tájékoztató az aktuális tervekről, különleges kívánságokról, adatok, adatok… Még nem említettem, de főállásban egy esküvő- és rendezvényszervező ügynökséget vezetek, amelynek kis hazánkban több kirendeltsége is van. A First Day ma már elismert, jó hírnévnek örvend, amiben elég sok energiám, időm és pénzem van, de amióta az eszemet tudom ezt akartam csinálni. A másik feladatom, ami rövidesen még több odafigyelést igényel majd, egyelőre pihentetve, legalább egy hónapra, legalábbis remélem.

Munka letudva, jöhet a szórakozás - van itt minden, figyelmeztető anyától nagyapó közeledő születésnapi bulijáról. Inez nagyi érdeklődése, hazaértem-e rendben. Mindig mosolyognom kell, ha elképzelem amint ősz hajú nagyanyám ül kis Chippendale íróasztalánál, és mérgelődve keresi a betűket a billentyűzeten, az ablakon túl a Green River hömpölyög lassan, méltóságteljesen keresztülvágva a csodaszép wyoming-i tájat. A szám ilyenkor mosolyra húzódik, a szeretettől összeszorul a szívem.

Reggel első dolgom lesz, hogy felhívom – ígérem meg magamnak. Az utolsó üzenet talán a legkedvesebb, Ginától. Az én gyönyörű, imádnivaló, szertelen kis húgomtól.

„Mia sorella,

Mi lesz már? Miért nem válaszolsz, gyere haza, annyi minden történt. Összevesztem Alex-szel, igazad volt az a srác egy hólyag, majd elmesélem. Anya végre megvette azt a cipőt, amit annyira akartam, és apától is kikönyörögtem egy kis zsebpénzt, úgyhogy csaptam egy bevásárlást. Na azért nehogy azt hidd, hogy nem tartok igényt az ajándékaimra!!! Remélem semmit se felejtettél el. Mikor is jössz, ha jól emlékszem az éjjeli gépről beszéltél, ma van péntek, szombat-vasárnap pihensz, hétfő gondolom meló. De szerda körül már igazán idetolhatnád a képed! Hétvégén úgyis összcsaládi buli nagyapóéknál. Biztos rád férne pár nap pihi, kedvenc húgocskád társaságában. Voltál moziba? Írtad, hogy megnézed a Remember me-t, milyen volt? Robert Pattinson tök jól néz ki benne, már amikor nincs összeverve a fél arca. Tényleg, most olvastam a neten, hogy állítólag ő is az éjszakai géppel érkezik, itt forgat Pesten pár hétig, ha látod kérj egy autogramot, a csajokat megütné a guta! Azt is írták, hogy a 2B terminálra jön, és a rajongók már megszállták a reptér környékét, szóval számíts egy kis tülekedésre. Na most megyek, ha felébredtél csörgess, puszi

Gina”

Nagyszerű, még ez is, tömeg, emberek, tülekedés… Becsukom a gépet, átlapozom a magammal hozott újságot, mert aludni ilyen rövid úton nem nagyon szoktam. Nem így a kedvenc utastársam, akinek a feje pont a vállamon landol.

Na ez vagy mérhetetlenül bunkó, vagy annyira mélyen alszik, hogy nem is vette észre -  tűnődök a lehetőségeken.

Most mit csináljak, ha arrébb rakom, tuti felébred, de azért persze próbálkozom finoman, mire végül sikerül egyenesbe hozni. Pár perc nyugalom után megint visszacsúszik.

Hé, ez kispárnának néz engem. Újra arrébb rakom, halk morgás, vissza a vállamra. Na jó, egye fene, annyira nem vagy nehéz, és már csak egy fél óra van hátra. Tovább olvasgatok, a percek lassan telnek, hiába nézek sűrűn a karórámra. Mi lesz már, esküszöm a percmutatók visszafelé járnak. Végre, megszólal a stewardess hangja,

- Kérjük, kedves utasainkat, kapcsolják be öveiket!

Utastársam végre mutat valami biztató életjelet, mocorogni kezd, fejét jobbra - balra forgatva. Végre leesik neki, hogy eddig rajtam pihent, leveszi a sapkáját beletúr az én ízlésem szerint túl hosszú hajába, és rám néz.

- Elnézést – kedves hangja van, fáradt szemeivel végignéz rajtam - túl mélyen aludtam, nem vettem észre, hogy kölcsönvettem a válladat.

- Nem gond, velem is előfordult már, ha hosszú út áll mögöttem – felelem. Valahonnan ismerősnek tűnik, de nem tudom honnan.

- Engedd meg, hogy bemutatkozzam, ha úgyis ilyen közeli kapcsolatba kerültünk, Robert Pattinson vagyok.

Hirtelen beugrik, még mielőtt kimondta volna a nevét. A moziba láttam Londonba, nincs egészen két napja, amikor Sarah elcipelt egy új filmre, és persze a Twilight-ba és a New Moon-ba is, amit hála kishúgomnak legalább kétszer végig kellett ülnöm.

- Anna Gádor-Mc’Gee – felelem.

Szómagyarázat:

* Mia sorella - nővérkém