4. Egy segítőkész útitárs...

(Rob szemszögéből)

A következő percben harapni lehetne a csendet, ő nem szólal meg, úgyhogy gondolom nekem kéne mondani valamit. De mit?

- Elég furcsa neved van - próbálkozom - ha nem sértelek meg, milyen nemzetiségű vagy?

Hát ez nem volt túl frappáns, de ébredés után pár perccel csak ennyi telik tőlem, az is csoda, hogy ennyire is képes vagyok. 

- Vegyes - jön a válasz, amit persze nem értek, de azonnal magyarázattal szolgál, és most már biztos vagyok abban, hogy nem hord kontaktlencsét.

- Aha, ezért a szemed. – Már megint egy idióta mondat, Kris gyakran mondja, hogy ha idegenekkel beszélek határtalan nagy hülyeségek hagyják el a számat.

- Tessék? Ezt hogy érted? – néz rám csodálkozva.

- Valószínűtlen zöld szemed van, gondolom ez az ír nagyapádnak köszönhető, vagy tévedek?

- Nem, de miből gondolod, hogy a nagyapám az ír? – na szerinted nézek rá, de rögtön kapcsol.

Úgy látszik ő se túl beszédes, és nem tudja mit is kéne mondani, aztán meggondolja magát:

- És mi járatban vagy errefelé? Forgatás?

Elérkeztünk tehát ide, tudja ki vagyok, most majd jönnek a végeláthatatlan kérdések, mit csinálsz, tényleg ismered XY-t, ez és ez tényleg ilyen? Már kezdtem azt hinni, hogy megúszom, és ő más, mint a többi felszínes kis nőcske, akikkel általában összefutok utazásaim során.

- Szóval tudod ki vagyok - jegyezem meg, teljesen feleslegesen és közben már az jár a fejemben, hogy remélem a gép gyorsan leszáll és megszabadulhatok tőle.

Válaszol és látszik, hogy megsértődött, a fejét durcásan elfordítja, mintha valami nagyon fontos dolgot látott volna a másik irányban. Most meg mi a franc baja van? Ki érti a nőket? Próbálok békülékeny lenni, nem mintha érdekelne, ha megbántódott, de végülis egyszer majdnem fellöktem, utána meg a vállán aludtam, szóval eddig csak gondot okoztam neki.

- Nem úgy értetem - mentegetőzök - csak bíztam benne, hogy talán Magyarországon jobban el tudok tűnni a tömegben és nem ismernek fel lépten–nyomon. Ezért jöttem az éjszakai géppel.

Valóban ez a szándékom, jó lenne egy kis nyugalom ebbe a két hétbe, és nem olyan őrület, mint máskor. És ez egy kis ország. Úgy látszik ez megtette a hatását, mert kisimul a homloka és újra felém néz, arcán egy kis sajnálkozással.

- Ez szerintem nem fog összejönni, tudomásom szerint elég sokan várnak a reptéren.

Megdöbbenek, nem elég, hogy kiemlékszik már mióta pihenés nélkül utazom, nagy titokban elcseréltem a jegyemet, nem mentem haza a családomhoz, még le is lepleződtem. Valaki tuti, hogy már megint felismert, de ki, és hol? És ha már egyszer kiderült, ő speciel honnan tudhatja?

- Ezt honnan szeded? – kérdezem gyanakodva, a sok válasz közül ez érdekel leginkább. A magyarázata, hogy a húga írta neki e-mailben őszintének tűnik, viszont beugrik, hogy akkor az nem most lehetett, és semmi jót nem jelent, mert valószínűleg fenn van a neten.

A rohadt életbe!

Az utolsó szavaiból arra következtetek, hogy ő se nagyon szereti a tömeget, pedig neki csak át kell vágnia az emberek között, beszállni a taxiba és ennyi. Aztán eszembe jut, hogy lehet, hogy valami híresség, mondjuk modell és ezért zavarja? Az adottságai megvannak hozzá, az biztos. A merengésemből a kérdése térít magamhoz.

- De csak kijön valaki eléd? Testőr, sofőr, asszisztens? – érdeklődik, mire engem megint magam alá dönt az önsajnálat.

- Nem – és megosztom vele a hülyeségem, csak magamat okolhatom, legalább Dean-nek szólhattam volna. - Na ezt megszívtam. Még kocsit se kértem, lesz egy kis tülekedés mire sikerül szereznem egy taxit.

Gondolataimba merülve próbálok felkészülni a rám váró percekre, elég késő van, bár péntek, talán csak nem lesznek annyian. Mondjuk a tavalyinál New York-ban csak jobb lehet, ott tényleg majdnem szétszedtek. Ő is elgondolkodott valamin, majd halkan megszólal.

- A kocsim ott a reptér parkolójában, ha akarod elvihetlek a szállodába.

Megdöbbenek, sok mindenre számítottam, de erre speciel nem, hogy valaki képes lenne kitenni magát a tömegnek, bár látszik rajta, hogy semmi kedve hozzá. Eltöprengek egy kicsit azon, hogy igent mondok az ajánlatra, de aztán eszembe jut, mivel járna ez a számára, ne mondja senki, hogy nem vagyok úriember, próbálok hárítani, megadva neki a visszakozás lehetőségét.

- Köszi, rendes tőled, de ahol rajongók vannak ott fotósok is, és nem hiszem, hogy a barátod örülne, ha a holnapi újságban egy olyan cikket találna amiben azt fejtegetik, hogy Robert Pattinson kivel érkezett Budapestre.

Arra gondolok, hogy én biztos őrjöngenék ha Kris-t mondjuk lefényképeznék amint kilép a LAX-on Brad Pitt-tel, na jó ez elég nagyképű dolog magamat Brad-hez hasonlítani, de a lényeg ugyanaz. Nincs az a férfi aki örülne, ha a barátnőjét más férfiakkal fotóznák. Elgondolkozik, lehet, hogy neki is ez jutott az eszébe.

- Nem probléma - feleli aztán legnagyobb meglepetésemre - ez legyen az én gondom, egyébként is egy szóval se mondtam, hogy bárki is együtt fog látni bennünket.

Döbbenten kérdezek vissza, felmerül bennem, hogy lehet, hogy stewardess munkán kívül, az most sokat segítene.

- Még az is meglehet, tudod ezzel foglalkozom. - Ezt olyan meggyőződéssel mondja, mintha naponta kéne tömegekből kimenekítenie valakit. Eltűnődök lehet, hogy… de nem elképzelhetetlennek tartom, de mégis rákérdezek.

- Mi, testőr vagy? – végignézve rajta, magas, vékony végülis láttam már női testőröket ilyen alakkal, és arccal, de a cipő valahogy nem illik a képbe.

- Nem - feleli nevetve - rendezvény de főleg esküvőszervező vagyok...

Meglepődve nézek rá, mert ez egy elég hosszú monológ volt, ennyit még egyfolytában nem beszélt hozzám. Érződik a hangján, hogy szereti a munkáját, és van benne spiritusz. De azért egy szem dühös menyasszonyt nem hasonlítanék több száz lelkes és tapasztalataim szerint gátlástalan rajongóhoz. Nem akarom megbántani, bár őszintén szólva nem nagy reményeket fűzök a sikerhez.

- Oké, bízom benned.

- Köszi – a hangja elhalkult, gondolom az ő fejében is felvetődhetett a kudarc lehetősége. A gép puhán landol, Anna meg a gondolataiba merülve ül, aztán hirtelen mintha kigyulladt volna egy villanykörte a fejében, lázasan matatni kezd a táskájában, elképedve figyelem a készülődést, nem tudom, hogy ez a terve része, vagy megszokás. Nekiáll kigombolni az ingjét, amit nem igazán értek, bár látványnak nem utolsó. A rajongóim száz százaléka nő, igaz, hogy vadítóan néz ki, de kétlem, hogy ez visszatartaná őket. Eddig se volt akadály akárhány gyönyörű nő volt velem, mindig átnéztek rajtuk. Elégedettnek és roppant eltökéltnek tűnik, felkapja a táskáit, és lendületesen a stewardess-hez siet. Nem értem mit beszélnek, két okból se, egyrészt nem angolul teszik, másrészt a figyelmem elkalandozott.

 Azta… nemjóját, hogy a fenébe lehet valakinek ennyi és ilyen hihetetlen színű haja? - ez az első gondolatom amióta felkelt. Attól a pillanattól ugyanis teljes hosszában látszik a hosszú zuhatag, ami egészen a fenekéig ér és figyelembe véve a magasságát az nem semmi. És még eredetinek is látszik, ami a rengeteg árnyalat miatt szintén hihetetlen. Alapjában szőke, de rengeteg különböző árnyalatú vörös tinccsel. Vagy hosszú órákat tölt a fodrásznál, amíg ilyenre festik vagy… Nem én inkább a nagypapa hatásának gondolnám. Egy ideig élénken tárgyalnak, majd visszajön hozzám.

- Ha kiszálltunk a buszból ami a terminálhoz visz, maradj le amíg nem intek, én előre megyek, amint jelzek próbálj meg a lehető legjobban a nyomomban maradni, leviszlek a kocsimhoz – kapom meg az utasításokat, tényleg hozzászokott az irányításhoz, legalábbis a hangja ezt tükrözi, én meg  mit ellenkezzek, ő van hazai terepen, rontani úgy se ronthat a helyzetemen, szóval vágjunk bele.

- Oké - egyezem bele és azt csinálom amit mondott. A buszról leszállva kicsit lemaradok, lesz ami lesz, és figyelem. A megszokott: tömeget, a lányok olyanok, mint a prédára leső oroszlánok. Nincsenek túl sokan, 4-500 nem is olyan sok, és persze kiszúrok pár fényképészt is.

HÁT EZ A NŐ NEM SEMMI ! – figyelem a háttérből, ahogy megszólal. Azt továbbra se értem mit mond, de a hangsúly! Teljesen más, mint eredetileg, olyan nem is tudom megvan: Barbie babás. Affektálva, és közben élénken gesztikulálva beszél, hogy mindenki rá figyeljen. Lehet, hogy átvert és színésznő? Akármit is csinál vagy mond hirtelen azt látom, hogy a tömeg megindul jobbra, fejvesztve. Cinkosan egymásra mosolyognak a stewardess-szel, hátralesve felém néz és feltűnés nélkül jelez, hogy kövessem. Pár lépéssel utolérem, amint behúzom a lábam, már nyomja is meg a lift gombját, és elindulunk lefelé. Kiszállva körbeles, és újra gyors léptekkel elindul, céltudatosan, majd csak egy villanás és már nyitja is ki az ezüstszínű autó ajtaját. A meglepetéstől eláll a szavam.

- Ez a te kocsid? – kérdezem, ami elég ostobaság, mert ugye kulcsa van hozzá.

- Aha!

- Ez egy Audi TT Coupe! – mondom meglepve, nem vagyok egy műszaki zseni, az autókban is inkább a kényelem a fontos, de ez a fajtát azért felismerem.

- Bizony - büszkélkedik és mosolyogva felszólít, hogy üljek be, ő meg visszamegy a bőröndjeiért - tényleg neked nincs több csomagod? – racionális és lényegre törő.

- Nincs – felelem - csak a zsákomat hoztam, a többi cuccom már előreküldtem a stábbal.

És milyen jól tettem, mert, ha még az is lenne, tuti, hogy nem úsztam volna meg, hogy észrevegyenek.

- Akkor oké, mindjárt jövök, helyezd magad kényelembe, megpróbálok sietni - és már el is tűnik újra a lift irányába.

Kíváncsian nézelődöm, pazar kétszínű bőrhuzatok, faborítás, minden létező extra, egyszerűen gyönyörű járgány. Jó kis ára lehetett, talán nekem is rendezvényszervezéssel kéne foglalkoznom, mert úgy látom, hogy az elég kifizetődő lehet. Fészkelődök kicsit, milyen kényelmes ez az ülés, a lábamat kinyújtom, a fejemet hátrahajtom. A garázsba nincs semmi mozgás ami lekötné a figyelmemet, úgyhogy egyre többször csukódnak le a szemeim, végülis amíg visszaér nyugodtan pihentethetem egy kicsit, merül fel bennem. Ha visszajön elvisz a szállodához, és végre elterülhetek egy kényelmes ágyon. Az utolsó gondolataim már az ágy körül forognak, a szemem leragad, és… vége, filmszakadás.