5. Az új nap reggelén...

(Anna szemszögéből)

Szokás szerint, hajnalok hajnalán ébredek. Amikor semmi se sürget mindig ez történik velem, az éjjeliszekrényen felfedezem az órám, 06:30. Te jó ég, talán ha négy órát aludtam. Még mindig az időeltolódás hatása alatt állva nézelődöm, miközben igyekszem magamhoz térni. Los Angelesbe éjjel 11, akkor Wyoming-ba éjfél múlott. Inez nagyi már javában alhat, telefonálás elhalasztva. Kishúgom tuti, hogy még nem kelt fel, elvégre szombat van, és ő elég álomszuszék, szóval még nem kéne zavarnom. Megadom magam és felkászálódom, a vendégszoba felől semmi mozgolódás, kilesek, az ajtó bezárva, szóval Őurasága feljött valamikor.

Ismerem már magam annyira, hogy tudjam az alvásnak lőttek. Egy zuhany biztos jót fog tenni, bíztatom magam és lassan sétálok a gardróbon át a fürdőbe, ráérősen vetem le egyszem ruhadarabom, és megnyitom a csapot. A forró víz jól esett fáradt testemnek, felélénkített. Fogmosás, majd jöhet a szokásos reggeli testmozgás. Kényelmes nadrágot és topot veszek, és miközben összegumizom a hajamat, már húzom is el az üvegajtót, hogy kiléphessek a teraszra. Az időjárás, lévén még csak március vége van, nem a legmelegebb, de hála a hosszú, forró zuhanynak, nem zavar. Mezítláb elfoglalom kedvenc helyemet, arccal kelet felé, ahogy azt még a mester tanította. A thai-chi úgy 5-6 éve fogott meg, akkoriban elég vad csaj voltam. Ennek köszönhetem a köldök piercingemet, több zűrös éjszakát. Akkor már évek óta űztem a karate-t ahol kiélhettem az agresszív énemet. Kellett valami, ami lenyugtatta akkori zaklatott gondolataimat. Egy barátnőm vitt el először, és rögtön megfogott az emberekből sugárzó béke, és hát az oktató se volt semmi. Sikerült összehoznom vele egy gyors és tartalmas viszonyt, azóta se értem, hogy valaki aki a gyakorlatok alatt maga volt a megtestesült nyugalom, hogy lehet olyan impulzív az élet más területein. (De főleg az ágyban.) Talán fél évig tartott a kapcsolatunk, ami aztán amilyen hirtelen kezdődött, olyan viharos gyorsasággal ért is véget. Ebben persze nem kis szerepe volt annak, hogy addig sose látott nagyszüleim rám találtak, és rögtön magukkal is rángattak az Usa-ba. Én pedig az életemben beállt változásokat ellensúlyozandó megfogadtam, hogy lesz ami lesz mindennapi kis edzésem marad. Ezt azóta is megtartottam, kevés olyan reggelre emlékszem, amikor a lábam alatt szilárd talaj volt és nem jutott rá időm.

Lassan végignézve a gyönyörű tájon, alapállásba helyezkedem és megkezdem a már rutinosnak számító mozdulatokat. Ilyenkor igyekszem kikapcsolni minden érzékszervemet, és nem figyelni semmire. A rengeteg gyakorlásnak hála automatikusan jönnek egymás után. Miután mindnek a végére jutok, újra alapállás, meghajlás és lazítás.

És akkor most jöhet a nap fénypontja, a reggeli. Mivel az időm nagy része általában rohanással telik, este meg ritkán végzek olyankor, amikor még illendő vacsorázni, ezért mindig is a reggeli volt a kedvencem. Kiülni a teraszra, szépen megterített asztalhoz, teázni, és csak nézni ki a fejemből, ahogy alattam belelendül a város. Lendületesen megfordulva indulok a konyha irányába, de meglepetésemre nem vagyok egyedül. A meglepetés annak szól, hogy a teraszon akad társaságom, hiszen azt biztosan tudtam, hogy Rob nem maradt a garázsban egész éjszaka. Viszont meglep, hogy már ilyen korán előkerült, főleg azok után, hogy rövid ismeretségünk alatt amint kényelembe helyezte magát elaludt.

- Öööö, szia. Nem akartalak megzavarni. – mentegetőzik, gondolom már ott állhatott egy ideje, mert olyan zavarba jött, mintha legalább kukkoláson kaptam volna.

- Szia, nem zavartál meg, már végeztem - felelem, és tényleg így is van, mert ha a gyakorlatokat végzem nem sokat fogok fel a külvilágból, és ebből a múltban már származott pár gondom. De hát miért is kellett a hátam mögé osonni. Repült ezért már a földre a húgom, unokaöcsém, de kedvenc unokatestvérem is. Szerencsére nem szereztek komoly sérüléseket, de mindenesetre tanultak a dologból az biztos.

- Mi volt az amit csináltál, valahol már láttam ilyet, de nem tudnám megmondani mi ez.

A hangja érdeklődő, és kicsit bosszankodónak tűnik . Egoizmus. Miért képzelik az a férfiak, hogy ők mindig mindent tudnak?!

- Thai-chi. Ha időm engedi minden reggel így kezdek, segít ellazulni, és felkészülni az egész napra – tájékoztatom, és ahogy az illem megkívánja, felteszem a kötelező kérdést, érdeklődve, jól aludt-e.

- Aha, ez egyszerűen lenyűgöző, - mutat a táj felé - nem semmi kilátás van innen. Tulajdonképpen hol vagyunk?

- Gyakorlatilag a fővárosban - válaszolom - de valójában a szélén, Normafán. Ez a városrész neve, errefelé kevés a lakóház, inkább kirándulóhelyek vannak. Gyönyörű nem? Egyszerűen imádom.

Engem is mindig elvarázsol az alattam elterülő város, de a legszebb este, ahogy lassan leszáll az éj, a lámpák egyre több helyen kapcsolódnak fel, az egyszerűen varázslatos. Az emlékezést felváltja egy erősebb érzés, ami a gyomrom irányából érkezik.

- Reggeli? – nézek rá kérdő tekintettel. Gondolom enni még az ilyen nagy sztárok is szoktak.

- Hát, nem akarok zavarni, így is elég sokáig a terhedre voltam. Ha hívsz egy taxit már itt se vagyok - feleli legnagyobb megrökönyödésemre. Ez igazán szép tőle, de én utálok egyedül enni, úgyhogy hamár eddig kibírta ennyit igazán megtehet. 

- Ne már, utálok egyedül enni, - kérem - és mivel jelenleg a családom vidéken van, te vagy az egyetlen lehetőségem a társaságra. Ne kéresd magad, nyugi elég tűrhető kávét tudok főzni, és megbirkózom akár egy pirítóssal is.

Ezt azért nem bírtam kihagyni, felmerül bennem, hogy lehet azt hiszi megmérgezem, vagy egyszerűen csak nem nézi ki belőlem, hogy kiismerem magam a konyhában? Hát Mr. Pattinson meglepődne ha tudná, hogy a konyhaművészet terén bizony elég komoly ismeretekkel rendelkezem.

- Oké, ha tényleg nem gond – egyezik bele, ami már nekem is jobban tetszik. Akkor lássuk csak… óh, a fenébe, Anna, már megint előbb járt a szád, mint kellett volna.

Két hete utaztam el, és bár van egy tündéri bejárónőm, aki alkalmanként akár a bevásárlást is elintézi, neki nem szóltam arról mikor érkezem haza. Szóval kétesélyes a dolog, de legfeljebb tényleg csak kávé és pirítós lesz. Emlékeim szerint kenyér van a fagyasztóba.

- Na gyere, nézzük mit találok a hűtőbe – hívom magam után végre tényleg megindulva.

Átvágva a teraszon elhúzom az ajtót és célba veszem a konyhát, vizet öntök a teafőzőbe, lássuk mit rejt a hűtő. Hoppá, valaki járt nálam. Anya! Tuti, csak az én drága jó édesanyám lehetett ilyen agyal, hogy telepakolta. Van itt minden, felvágott, friss zöldség, gyümölcs, tej, tojás, ebből következik, hogy akkor valamerre kell lennie friss kenyérnek is. Naná, félkész péksütemények, úgyhogy minden adott egy kiadós reggelihez. Mr. Pattinson csodálkozni fog.

- Mit szeretnél reggelire? – érdeklődöm felé fordulva, de el van foglalva a nézelődéssel, és elég furcsa fejet vág.

- Mindegy, amit te, nem vagyok válogatós – jön a válasz, anélkül, hogy felém nézne.

- Oké, akkor kezdetnek rántotta – mondom, leginkább csak magamnak- öt perc és kész vagyok.

Előszedek mindent, zsemle a sütőbe, villámgyorsan szeletelek, és már a serpenyőben is volt a sonka, paprika, gomba. Bekapcsolom a kávéfőzőt. Általában csak a pultra pakolok, tudom, hogy van egy hatalmas ebédlőasztalom, de szerintem a reggelihez ez sokkal közvetlenebb. Hála a rutinnak, még a beígért öt percre sincs szükségem, és végzek.

- Tea vagy kávé? - fordulok felé, mégiscsak angol.

- Kávé – feleli - amíg az első csésze nincs bennem elég szétszórt vagyok.

- Akkor láss hozzá - bíztatom és magam is telepakolom a tányéromat. Néma csöndben eszünk, gondolom ő is éhes lehetett.

- Ez isteni, régen ettem ilyen jót – dicsér meg pár perc múlva.

- Tudod a nagymamáim elég nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy kiismerjem magam a konyhában – mosolyogok. - Szerintük az a nő aki nem tud főzni, soha nem fog jó férjet találni, mert hát mint tudjuk a férfihez a gyomrán keresztül vezet az út.

- Ezzel azért tudnék ellenkezni, de tényleg nem hátrány - húzza mosolyra a száját. – Tele vagyok, egy falat se fér több belém.

- Még egy kávét?

- Az jöhet, és ha megengeded rágyújtanék a teraszon - kért engedélyt - lehet?

- Ott igen – feleltem – csak a lakásban nem szeretem, tudod én nem dohányzom. Menj ki nyugodtan, mindjárt én is megyek.

A csészéjével kilép a teraszra, elég gyorsan kiismerte magát, mert amíg elpakoltam már vissza is jött a szobájából egy doboz cigivel. Berámolok a mosogatógépbe, és egy csésze teával utána indulok. Már megint belefelejtkezett a tájba, szemmel láthatólag őt is teljesen lenyűgözi.

Csendben nézelődünk, nem tudom mit is mondhatnék neki anélkül, hogy ne tűnjek túl kíváncsinak, az ő arca kifejezéstelen, úgyhogy inkább hagyom békében.

- Te egyedül élsz itt? – kezdeményez aztán mégis beszélgetést.

- Általában igen, ez a lakás csak az enyém de az alattunk lévők is a családunké.

- Az egész ház? – kérdez rá csodálkozva.

- Hát az első szinten van két lakás azok az éppen idelátogató családtagoknak vannak fenntartva. A másodikon az édesanyám a nevelőapám és a húgom osztozik, ez a tetőtér meg az enyém. – Adom meg a magyarázatot. - De csak én élek állandóan Budapesten, már ha ezt állandónak lehet nevezni.

- Miért? - Istenem de kíváncsi ez a pasi.

- 5-6 hetente az Usa-ba kell mennem, és közben is elég sokat utazom Európába, a munkám miatt – felelem. - Mindig van pár extra kérés ruha vagy mondjuk virágügybe, és az a legbiztosabb, ha személyesen intézkedem.

- És a többiek?

- Édesanyámék vidéken élnek, egy kisvárosban, te biztosan kicsinek tartanád, kb. 20000-en élhetnek ott, de nyáron hála a Balatonnak elég sok a turista.

- Mi az a Balaton? – Van olyan Európában aki ezt nem tudja?

- Hát amíg hazánkban tartózkodsz ne hangoztasd, hogy még nem hallottál róla – nézek rá feddőleg. - A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, amire kis országunk minden lakója büszke szóval jegyezd meg - mondom kissé kioktatóan.

- Oké, oké. – neveti el magát, - értettem tanító néni kérem.

Én is vigyorogni kezdek, egy kicsit lehet hogy túlzásba vittem.

- A nagybátyáim, mármint az édesanyám testvérei Belgiumban illetve Ausztriában élnek. De vannak családtagjaim Olaszországban, mert a nevelőapám olasz és már említettem, hogy az apai nagyszüleim meg Amerikában élnek, szóval mindig kell a hely valakinek.

- Hát elég szétszórtam éltek.

- Az biztos, ritka alkalom, ha mindannyian egy országban tartózkodunk, hát még ha egy településen.

A telefon hangja szakítja meg a beszélgetésünket, elnézést kérve a nappaliba vonulok, hogy felvegyem.

- Gondoltam, hogy már felébredtél. Miért nem hívtál még? - szólt bele drága, egyetlen kishúgom. Gondolhattam volna, hogy ő lesz az, mindenki más megvárja amíg én csörgök de ez a kis örökmozgó egy pillanatra se tud nyugton maradni.

- Neked is jó reggelt, Piccola – üdvözölöm. - Mi újság?

- Ah, itt semmi, unalom a köbön, anyuék kimentek a nagyiékhoz, én meg most keltem. De nem én ébresztettelek ugye? – jön a mentegetőzés, kissé megkésve.

- Nem, már túl vagyok a reggelin, a teraszon voltam, azért jöttem ilyen sokára.

- És milyen volt? Inez mama és Shane papa jól vannak? És Sarah? Mit hoztál nekem? Megvetted az a Gucci táskát, amit kértem… - és szokás szerint csak mondja, mondja levegővétel nélkül. Mindig ilyen, megállíthatatlan, heves, végtelenül kíváncsi. Jó negyed óráig válaszolgatok a kérdéseire, hallgatom az elmúlt két hét történéseit, mire úgy tűnik kifogyott a szóból. Vagy egyszerűen csak levegőre lett szüksége, nem tudom. Megegyezünk, hogy öt nap múlva megyek, ő már szerdát estét akar, de amikor megemlítem, hogy csütörtökön a suli előtt várnám mindjárt belemegy. Tudja, hogy mire számíthat, az én kis autóm mindig nagy feltűnést kelt, abban meg biztos lehet, hogy a városon belül átengedem neki a kormányt. És ez a kettő így együtt neki megért még plusz egy este várakozást. Már éppen elbúcsúznánk, amikor még eszébe jut, amiben én titkon bíztam, hogy kimegy a fejéből.

- És nem láttad Robert Pattinsont? Olvastam a neten hogy tényleg az éjszakai géppel érkezett, de a reptéren köddé vált a rajongók elől.

Huh, na ezt szívesen kihagytam volna.

- De láttam, és ami azt illeti mellettem ült. – Bár nem vagyok oda a pletykálkodásért de soha nem hazudnék a családomnak, ha nem feltétlenül muszáj.

- Ezt most komolyan mondod? – azt hiszem a jobb fülemnek annyi, és a sikítása egy életre tönkretette a hallásomat.

- Igen, de nem kéne azért ordítanod –bosszankodom, de mintha meg se hallotta volna.

- Ez nem semmi, de kértél autogramot ugye? A csajok kifekszenek ettől, és milyen volt, tényleg olyan helyes, és udvarias, és beszélgettél vele, és…

Már megint belelendül, a nyitott ajtón át a teraszra nézek, Rob ott ücsörög egy újabb szál cigivel, eszembe jut, hogy milyen udvariatlanság, hogy ennyi időre magára hagyom, mert Miss Tornádó feltartott.

- Nem még nem kértem – vágok közbe egy újabb szóáradatba.

- Nem? És mégis mikor akarsz? – először méltatlankodás aztán szinte azonnal kíváncsiság - Találkoztok még? De jó lenne, rögtön megyek az első busszal Pestre, ugye magaddal viszel engem is a randira?

- Piccola, én nem fogok randizni vele, te pedig maradsz otthon a fenekeden. – Szögeztem le azonnal, mert képes és megteszi. - De megígérem, mielőtt elviszem a hotelba kérek autogramot, mégpedig az egyik saját fényképedre oké?

- Ott van nálad? Te jó ég! – úgy tűnik végérvényesen elbúcsúzhatok az egyik fülemtől, plusz még el is szóltam magam, a fenébe.

- Itt, ez egy hosszú történet, és én már elég udvariatlan voltam eddig is, hogy ennyi időre magára hagytam. Most be kéne fejezni, és ígérem aláíratom vele a képed!

- Jaj, Anna kééérlek hadd beszéljek vele, csak egy kicsikét, légysziii ! La mia sorella, per favore!- sejthettem volna, hogy ez lesz, ha valamit nagyon akar mindig átvált olaszra, és tudja , hogy azzal meg tud főzni.

- Oké, megkérdem, de semmi buta kis kérdés csak udvariasan, röviden nem a megszokott stílusba – figyelmeztetem, számítva minden rosszra.

- Juj, de jó, de figyelj csak légyszííí, - újabb könyörgés - nem lehetne mondjuk neten, akkor láthatnám is, már fel is léptem, neked is nulla perc, légyszííí!

Te jó ég mibe másztam bele, és hogyan fogok ebből kijutni. - Persze tudja, hogy a kedvéért tűzbe mennék, és most is ő fog győzni, kezemmel már a jelszavamat gépelem és közben beletörődően elindulok a terasz felé.

- Oké, bambina, megkérdem, várj egy kicsit – hallom a megkönnyebbült sóhaját.

- Rob, lenne egy nagy kérésem – fordulok a vendégemhez. – A húgom megtudta, hogy itt vagy és nagyon szeretne veled pár szót váltani, - bocsánatkérően nézek rá - nagyon hálás lennék, ha belemennél, mert ha nem egész hátralévő életemben ezt fogom hallgatni. 17 éves, kicsit szertelen, de imádom, odavan a filmjeidért. Szóval személyesen beszélni veled neki nagy dolog lenne. Lehet róla szó?

- Persze, nem gond, add csak ide a telefont – jön a válasz egy mosollyal, és már nyújtja is a kezét, én meg folytatom.

- Hát igazság szerint nem telefonon, hanem skype-on, mert akkor láthat is. – Elcsodálkozik, Na gondolhat valamit rólunk.

- Jó, hova menjek? – néz rám és már fel is ugrik a székéből.

- Gyere - intetek neki, a nappaliba hívva - ülj le a kanapéra, a kamera oda van beállítva. Közben már újra a telefonba beszélek.

- Piccola, Rob beleegyezett, úgyhogy leteszem – tájékoztatom közben a hugicámat.

Vendégem elképedve ül le, és nagyra tágul a szeme amikor a hatalmas plazmatévén megjelenik Gina arca. Amennyire látom a kisasszony kihasználta amíg a teraszon voltam, mert feldobott egy kis sminket, ami ebben a korai órában nála elég szokatlan, egyébként is gyönyörű arca most szinte tündököl.

- Szia Robert, Georgina Salti vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.

Hagyom egy kicsit őket legyen meg az öröme, és elvonulok a hálóba átöltözni. Farmer, ing, csat a hajamba, cipőt, jó tíz perc eltelt már, gondolom ennyi csak elég volt, megszabadítom a kínzástól. Lassan visszasétálok a nappaliba, Rob arcán nevetés bujkál, úgy látszik kishúgom hozza a szokott formáját. Igyekszem a kamera hatáskörébe érni, de csodálkozva hallom hogy éppen elköszönnek egymástól. Rövid idő múlva a hátam mögött szólal meg.

- Gina azt üzeni, hogy este feltétlen hívd fel. A szobájában az íróasztalon lévő képet írasd alá velem, meg még egy pár üres lapot – sorolja.

Az egész arca mosolyog, akkor valószínűleg nem okozott neki maradandó lelki károkat. Kicsit bocsánatkérően nézek rá.

- Köszönöm, megmentetted az életem. Remélem nem okozott kínos perceket, mert ahhoz nagyon ért.

- Nem igazán bájos volt, - nyugtat meg- mellesleg imád téged, a beszélgetés fele a te dicséretedről szólt.

Addig azt hittem minden oké, de ennek az érzésnek rögtön vége szakadt. Ki fogom tekerni azt az édes kis nyakát. Mégis mi a fenét mondhatott? – morfondírozom magamban.

- Nyugi, nagyon aranyos volt – nevet a zavaromon - és nem mondott semmi kompromittálót rólad.

- Még jó - feleltem erre már teljesen magabiztosan - rólam azt nem is lehet.

Szómagyarázat:

*Piccola – kicsikém

*Bambina - kislány