27. Három hét eseményei...

(Anna szemszöge)

A hét többi napja gyorsan eltelt, hétfőn bejöttek velem az irodába, a lányok persze el voltak ragadtatva, utána megmutattam nekik a várost, a Vár, a Parlament, a Margit-sziget és még sorolhatnám, úgy néztünk ki, mint három tizenéves, de persze jó páran felismerték őket, szerencsére egyszer se kerültünk kellemetlen helyzetbe. Jókat nevettem rajtuk, ahogy autogramot osztogattak, és persze fényképezték őket. Jó párszor én se úsztam meg, és estefelé egyszer csak feltűntek a hivatalos fotósok, na ez már annyira nem volt kellemes, Rob igyekezett folyton úgy helyezkedni, hogy középen legyek, de szemlátomást nehezére esett, hogy az én kezemet kellett fognia és nem Kristen-ét. Egyikünknek se volt jó, inkább hazamentünk. Persze sikeresen követtek bennünket, így innentől már azt is tudták hol lakom, hurrá.

Másnap jó pár körömbe került, hogy egy piros lámpánál végre sikerüljön leráznom őket, de sikerült. Kora délutánra értünk le Keszthelyre, hugit a suli előtt vártuk, ő nem tudta, hogy jövök, ezért meglepődött, hát még amikor beült mellém a terepjáróba és észrevette kik ülnek a hátsó ülésen. Egész este egy percre se tudott leállni, ezernyi kérdése volt, úgy pörgött, mint egy ringlispíl. Másnap csak nagy fenyegetések által tudtuk anyával rávenni, hogy suliba menjen, na meg egy kis ígéret, hogy megint a suli előtt várjuk, és velünk jöhet amikor megmutatom nekik a várost. Délelőtt kimentünk nagyanyóékhoz, aki kérésemre jó nagy adag rétest készített, Rob odavolt tőle teljesen. Nagyapó hozta a formáját, amikor huncut szemmel megkérdezte, hogy akkor ez most az én fiúm, én meg persze lefordítottam Robert majdnem leesett a székről. De persze megnyugtattam, hogy nyugi tisztába van vele, hogy nem, csak szórakozik velünk. Délután tényleg a suli előtt vártuk Ginát, sőt mind a ketten ragaszkodtak hozzá, hogy kiszálljanak az autóból. Hát nem kis feltűnést keltettünk, fölülrá a suli mellett egy általános is van, ahol szintén akkor értek véget az órák. Talán nem is lett volna semmi gond, ha Gina nem a megszokott modorában jó hangosan üdvözöl bennünket, de a „Robert, Kristen ti is itt vagytok” felkiáltását még a szomszéd utcában is hallani lehetett. Úgy másfél órába telt mire megszabadultunk a lelkes diákoktól, persze itt is előkerült pár fotós. A kastély még nyugis volt, a kikötő is elment, de a sétálóutcát már nem úsztuk meg, lépni se tudtunk az autogramkérőktől és a fotósoktól. Este illetve már javában éjjel volt mire visszaindultunk Pestre. Másnap lustálkodtunk, este meghívtam őket egy búcsúvacsira Gianni-hoz. A hely Kristen-nek is nagyon bejött, Rob meg már az első alkalommal is el volt ragadtatva.

(Rob szemszöge)

Másnap egy egészen más lánnyal találkoztunk, reggelit készített, programokat sorolt, bementünk az irodájába, mert volt egy kis elintéznivalója, végre kipróbáltuk a terepjárót, mert a TT-be ugye hárman nem fértünk el. A munkahelye elegáns, a munkatársai látszólag mind idősebbek, de mégis megfigyeltem, hogy tisztelik és nagyra tartják. Az mondjuk elég vicces, ahogy hozzánk viszonyultak. Árgus szemekkel figyelték minden mozdulatunkat, de először Annát kérdezték meg, hogy egyáltalán kérhetnek-e autogramot. Ő persze nevetve fordult hozzánk, és kért meg bennünket, legyünk olyan aranyosak, mert mindenkinek van gyereke, vagy minimum egy rokona aki odavan a Twilight-ért. Utána egy városnézés következett, próbáltuk álcázni magunkat farmer, edzőcipő, baseballsapka, de csak ideig-óráig sikerült. A város maga gyönyörű, a régi épületek lenyűgözőek, megmászatott velünk egy csomó lépcsőt, de mondjuk a kilátásért megérte. Szerencsére még nem lepett el mindent a turisták hada, nyáron azt mondta rengetegen vannak. Voltunk valami szigeten is amit a Duna vett körül, na ott kezdődött a szokásos őrület. Szerencsére kisebb mértékben, mint máshol szokott. A jó idő miatt elég sok fiatal sétálgatott, úgyhogy elég gyorsan felismertek bennünket, és kezdhettük az aláírás osztogatást. Persze a hivatásos fotósokra se kellett sokat várni, úgyhogy felvettük a megszokott alakzatot, Anna középen, mi két oldalán, mint egy pár és a barátjuk. Ő volt az aki először felvetette, hogy talán menjünk inkább haza. Este isteni vacsorát főzött, Kris csak bámult, mert olyan szakértelemmel csinálta. Közölte, hogy másnap időben kéne kelni, mert szeretné bemutatni a családját, és vidékre megyünk. Na ettől egy kicsit tartottunk mind a ketten, mert hát mi vettük rá, hogy hatalmas szívességet tegyen nekünk, és bár szerinte a családja elfogadta a döntését, azért ez nem kis dolog. Sajnos a fotósok hazáig követtek bennünket, így innentől kezdve nemigen volt tőlük nyugta. Megint a terepjáróval mentünk, és elmondása szerint a hosszabb úton, mert az autópálya unalmas. Végre láthattuk a Balatont, ami nagyon tetszett, Anna azt mondta nyáron vissza kéne jönnünk, amikor elég meleg a fürdéshez. Először Georgina iskolájához vitt bennünket, és megvártuk a kapuban. Az a csaj felér egy tornádóval. Cselesen nem mondta meg neki, hogy mi is ott vagyunk, csak amikor beszállt a kocsiba vett észre bennünket a hátsó ülésen. A házuk itt is lenyűgözött, mondjuk ez inkább tűnt családiasnak, mint a Budapesti, de a berendezés, és az egész környezet rendkívül igényes. Az édesanyja Eva, kedvesen fogadott bennünket, leginkább Jules-hoz tudnám hasonlítani. A nevelőapja Davide az első öt percben egy kicsit mogorva volt, de Anna mondott neki valamit, mire felnevetett és azután már nem volt gond. Lerítt róla, hogy mind a hármukat imádja. Másnap meglátogattuk a nagyszüleit, akiket rögtön a szívembe zártam, a nagyanyja frissen sütött nekem rétest, és elárulta, hogy ezt Anna is el tudja készíteni. Az, hogy ezt az információt megtudjuk elég nehéz volt, mivel velük csak úgy tudtunk kommunikálni, hogy Anna fordított, de ő bevágta a durcást és nem volt hajlandó elárulni mit is mond Juli néni, mert kérte, hogy így szólítsuk. Meglepődve láttuk, hogy hogyan fenyegeti meg a nála jóval magasabb unokáját, akinek simán elfért a válla alatt. A nagyapja, aki számunkra Toni bácsi, meg arra volt kíváncsi, hogy ha én Anna fiúja vagyok miért ölelgetek egy másik lányt. Mondanom se kell, majdnem lefordultam a székről, mert közben egy elég nagy kés volt a kezében lévén éppen kenyeret vágott. Persze kiderült, hogy tudja az igazat, csak viccelődött. Délután megint a suli előtt vártuk Ginát, mert a kis vadóc ragaszkodott hozzá, hogy így szólítsuk. Lehengerlő az egész lány, minden érdekli, de a kérdései sohasem tolakodóak, és nem indiszkrétek egyszerűen csak kíváncsi. Az módfelett érdekelte, hogy akkor ő biztosan jöhet a bemutatóra, erre persze kapott is ígéretet. Kristen-nel előre megbeszéltük, hogy segítünk emelni a népszerűségi indexét, mind a ketten az autó mellett vártuk, nem kis örömére. Persze az összes barátnője, és szerintem a suli nagy része is megszállt bennünket, elég sokáig tartott aláírni mindenki papírját. De ez a legkevesebb azok után amit Anna tesz értünk. Délután négyesben megnéztük a várost, lesétáltunk a Balatonhoz, és voltunk valami kastélynál ami állítólag több, mint 150 éves. Igaz, hogy a hírünk elég gyorsan körbefuthatott, mert egyre több fotós és rajongó lett a közelünkbe, úgyhogy inkább a hazamenés mellett döntöttünk. Vacsora után visszaautóztunk Budapestre, kivételesen időben ágyba kerülve. A következő nap csak lazítottunk, kihasználva a medence, szauna, pezsgőfürdő nyújtotta lehetőségeket. Este Anna ragaszkodott a búcsúvacsorához, megint Gianni-nál foglalt asztalt, amit mi se bántunk. A kaja szokás szerint Isteni volt, Kris-nek is bejött, az viszont, hogy a tulaj őt meglátva élénk udvarlásba kezdett már nem annyira nyerte el a tetszésemet. Anna a fülembe súgta, hogy nyugi ez csak a megszokott olasz temperamentum, van barátnője, akit tudomása szerint imád, és hogy pillanatnyilag úgy nézek ki, mint akit romlott osztrigával etettek, szóval jobb lenne, ha kicsit bevetném a színészi tehetségemet.

(Anna szemszöge)

A gépük péntek délben indult, a reptéren elő kellett adnunk egy kis színjátékot, de mivel mindhárman számítottunk rá, lévén az összes magyar és számos külföldi lap is velünk foglalkozott, és a házam előtt megint ott voltak a fotósok, jó előre megbeszéltünk mindent. Készült pár kép, amin Kristen-nel öleljük át egymást, és adunk puszit egymásnak. Aztán lett pár elég érzelmesre sikerült, amin Rob éppen átölel, és megcsókol. Na erre egy elég hatásos dolgot fejlesztettünk ki, elég volt csak kiengednem a hajamat, és az mindent eltakart, mivel túl közel nem jöhettek hozzánk, erről előre gondoskodtam, hála a Platinum service-nek rajtunk kívül senki se tudta, hogy amíg kívülről látszólag szenvedélyesen csókolózunk, addig Rob hülyeségeket sugdos a fülembe, és majd megszakadok a nevetéstől. Megint hálálkodtak egy sort, amit gyorsan beléjük fojtottam, sajnos Kristen-nek Londonból rögtön haza kellett utaznia, így várhatóan vele csak májusban a szülinapi bulin találkozunk. Rob-bal viszont előre megegyeztünk, hogy a következő hétvégére átugrok jobban megismerni a családját, amit telefonon már többször is kértek. Otthol az üres lakásban megint egy kis depressziós hangulat fogott el, egyedül voltam és akárhova is nézetem minden az elmúlt egy hónap eseményeire emlékeztetett. A legrosszabb a nappaliban lévő tévé képernyője volt, mert akármikor ránéztem mindig Kellan jutott az eszembe, azok a pillanatok, amikor együtt nevettünk, azt sajnos nem tudtam kiverni a fejemből, pedig muszáj lesz. Az élet megy tovább…

(Rob szemszöge)

Reggel az ébredéstől kezdve szar volt a hangulat, Anna se volt túl vidám, mi meg egyenesen ki voltunk bukva. Kris-nek Londonból rögtön mennie kellett haza LA-be, és ez így két hét intenzív együttlét után nem igazán tetszett egyikünknek sem. Persze nem tudtunk feltűnésmentesen távozni, lévén a kapu körül jópár fotós volt, akik követtek is bennünket, egészen a reptérig. Anna megint intézte azt a Platinum izét, ami egy kicsit azért segített. Jó nagy vehemenciával búcsúztak el Kristennel, amiben nem volt semmi mű, mert tényleg őszintén megkedvelték egymást. Velem viszont cselhez folyamodtunk, ami nagyrészt az ő ötletein alapult. A haját kiengedte, és mindig ügyelt arra, hogy ő fordítson hátat a fotósoknak. Megöleltük egymást, és úgy tettünk mintha őrülten csókolóznánk, miközben megvitattuk, hogy a következő hétvégén amikor eljön Londonba, mit fogunk művelni. Először pánikba esett, mert ecseteltem neki, hogy a hivatalos bemutatkozás a családomnál mivel jár, de persze lebuktam, mert a döbbent arcát látva elnevettem magam.

A repülőút elég gyorsan eltelt, mind a ketten csendben ültünk, mivel a gép tele volt, még csak nem is nagyon érhettünk egymáshoz. Így volt ez a reptéren is, nehezemre esett, de Kristen ragaszkodott hozzá, hogy nem kísérjem át a Los Angeles-be tartó járathoz, mert az még nehezebb lenne. Így hát kiszállás után csak két puszit adhattunk egymásnak, és a fülébe súgtam, hogy nagyon szeretem, és alig várom, hogy megint vele lehessek. Lizzy szerencsére kijött elém, így viszonylag gyorsan hazakeveredtem.

(Anna szemszöge)

Az elmúlt két hét aránylag nyugodtan telt. Az aránylag mondjuk abba az irányba mozdul el, hogy ahhoz képest, mi lett volna, ha mind a két hetet Rob-bal egy városban töltöm. Ugyanis az maga az őrület. Ha egyedül vagyok, akkor csak pár állandó fotós van aki kísérget, már kezdem őket megszokni, sőt ők ha jól gondolom odavannak értem főleg mióta a múlt héten a házam előtt dekkoltak egész nap, az eső szakadt, hát megsajnáltam szegényeket. Csináltam pár szendvicset és egy termosz forró kávét, és kivittem nekik. Hálásak voltak, sőt azóta nem fényképeznek lesből és mindig szólnak, hogy melyik profilom az előnyösebb. Persze kicsit frusztráló, hogy nem nagyon léphetek ki az irodámból, vagy ha vásárolni akarok az mindjárt érdekesség. Most ott tartunk, hogy megtaláltak maguknak az újságírók, sőt a tévés stábok is. Én vagyok Magyarország elsőszámú szenzációja, mert ugye Robert Pattinson-nal járok. Természetesen udvariasan, de hárítok minden interjút, csak mosolygok a kérdéseken és nem válaszolok. A családom egyelőre elég jól viseli, már őket is megkeresték páran. Gina bírja, hogy megjelent a fényképe a lapokban, főleg ahol négyen vagyunk, Ő, Kris, Rob és én. De szeret engem, és nem válaszol egy kérdésre se, ami ismerve a beszélőkéjét nagy önmegtartóztatásra vall. Természetesen már mindent elolvashattam a családomról, szerencsére az amerikai ágat csak annyiban említették, hogy ott születtem, és az apám amerikai. Mindenki tudja mivel foglalkozom, ami mondjuk nem rossz dolog mert az összes irodában megnőtt a forgalom, persze mindenki velem akarna szerveztetni, de a lányok minden ügyfélnek azt az információt adják, hogy erre nincs mód, én csak az irányításban veszek részt. Ezt a részleges elszakadást csak később terveztem, de így alakult. Elég felkészült munkatársam van, tudom, hogy bízhatok bennük.

Ricsi új lendülettel küldözgette az ajándékait, amit én boldog mosollyal vettem át, ugyanis a fotósok rákérdeztek, hogy kitől kaptam, naná, hogy azt válaszoltam, hogy Rob-tól. Amikor ez nyomtatásban is megjelent felhívott, ezúttal nem borultam ki, és nem tudott meghatni se a könyörgése, se a fenyegetése. Közöltem vele, ha akar, beszéljen csak a kapcsolatunkról az újságíróknak, ez neki lesz negatív reklám, nem nekem. Ez valószínűleg hathatott, mert egy hete már, hogy nem jelentkezett.

A drága unokatestvéreim egy kicsit elszégyellték magukat, mert mind a négyen bocsánatot kértek. Walter még arra is vette a fáradtságot, hogy személyesen ugorjon el Budapestre, egész este beszélgettünk, kiderült, hogy nagyanyától elég rendes letolást kaptak mind a négyen, és mivel ő már találkozott Rob-bal és rendes gyereknek találta, így már a fiúk is megnyugodtak. Jól esik, hogy ennyire féltenek, még akkor is, ha azért zavar, hogy nem tartanak elég megfontoltnak.

Április utolsó napjain átugrottam Londonba, egyrészt muszáj volt, mert a látszat fontos és mint friss szerelmespár akik között csak pár órányi távolság van ez természetes. Az őrület ott egy fokkal rosszabb volt, már a megérkezésnél elkövette azt a hibát, hogy kijött elém. Onnantól gyakorlatilag nem léphettünk ki a házból kíséret nélkül. Természetesen a családja ragaszkodott ahhoz, hogy ott szálljak meg. Megismerkedhettem végre a másik nővérével Vicki-vel és az édesapjával Richard-dal. Mindketten barátságosan fogadtak, már sokat hallottak rólam, kivétel nélkül imádták azokat a történeteket ahol Rob húzta a rövidebbet. Sugárzik róluk az összetartozás, de érezni, hogy Robert a legfiatalabb, szerintem mindig is kivételezett helyzetben volt. Most meg a népszerűsége miatt még nehezebb, láttam rajtuk, hogy féltik nehogy rossz irányba induljon, és mivel tudnak a szerződés gázos részéről megnyugtató nekik, hogy most egy kicsit fellélegezhet. Na és az, hogy ott vagyok én, aki nincs elszállva őuraságától, és azonnal a földre rángatom, ha nem ott járna. Erre volt is példa a hétvégén, mert az egyik megjegyzése kiverte a biztosítékot nálam, és seperc alatt helyre raktam. A család tátott szájjal figyelte ahogy megszeppen, majd harsány nevetésbe kezdtek. Ő duzzogott kicsit, de aztán belátta a hibáját. Lizzy-vel az egyik este majdnem két órát beszélgettünk kettesben, ha jól érzem ő áll hozzá a legközelebb, vele sok mindent megosztanak egymással. Beszélt nekem arról, hogy az utóbbi pár hónapban nem sokszor, de volt rá példa, hogy Rob nem bírta a nyomást és kicsit többet ivott annál mint amit bír. Erre oda kell figyelnem, bár szerinte ez most már nem fordulhat elő, mert a kiváltó ok mindig az volt, hogy túlságosan aggódott Kristen miatt.

Londoni látogatásom másik oka az volt, hogy Sarah rosszul lett és kórházba került. Aggódott a baba miatt, én meg persze mindkettőjükért. Bár gyakran beszélünk, azért hiányzott már egy kis traccsparti. Szerencsére kiderült, hogy a baba jól van, csak a vérnyomása rosszalkodott, mikor meglátogattam már tudta, hogy másnap hazamehet, ami nagyban elősegítette a gyógyulást. Rossz érzéssel töltött el a kórház, rögtön előjöttek a régi emlékek, ez persze nem kerülte el a figyelmét. A végén majdhogy nem ő kezdett engem vigasztalni. A kórházba egyedül mentem, kis csellel sikerült átvágni a fotósokat. Nem hiányzott volna pár kép amint egy nőgyógyászati osztályon járok.

Kristennel szinte kétnaponta beszéltünk telefonon, párszor skype-on is, elmondta, ha fotózáson volt, meg interjúkat adott. Nála is állandó kérdés, hogy akkor mi van most Rob-bal és vele, de mindig mind a ketten ugyanazt felelik: Ők csak barátok és mi ketten alkotunk egy párt. Utána olvastam a neten a megjelent cikknek, bírom a csajt, a nyilatkozatai alapján egy angyal vagyok, ami ugye erős túlzás. Rob következetesen visszautasítja a rám vonatkozó kérdéseket, csak azt ismeri el, hogy igen együtt vagyunk.
Jay és Ashley is hívott párszor és én is őket. Imádom mindkettőt, rendkívül kedves emberek, közvetlenek és nagyon jó barátok. Próbálták többször is szóba hozni Kellan-t de mivel olyankor mindig inkább elkezdtem búcsúzkodni, rájöttek, hogy ez olyan téma amit nem kéne nagyon erőltetni. Rob is próbálkozott hasonlóval, vele nehezebb dolgom volt, mert személyesen tette, és a családja a szomszéd szobában ült. Tehát se a kirohanás, se a veszekedés nem tűnt megfelelő megoldásnak, sőt mivel éppen előtte voltam, még arra se hivatkozhattam, hogy sürgős dolgom van a mosdóban. Próbált a szívemre hatni, az elbeszélése alapján ő egy egészen más embert ismer, bár lehet, hogy csak én tévedtem vele kapcsolatban. Rengeteg története volt a forgatásokról, a vicces, a jópofa, a segítőkész Kellan Lutz-ról. Természetesen hiszek neki, de megbántott, nagyon. Nem tagadom, hogy tetszik nekem és talán ezért is éreztem olyan megalázónak a szavait. Egész életemben, soha nem tartottam egyszerre két vasat a tűzbe. Azt belátom, hogy Luca egy szál törülközőben elég félreérthető lehetett, utólag meg is kapta érte a magáét, mert azt az apró információt nem osztotta meg velem. Mégis úgy gondolom, talán mert olyan sok közös vonásunk van, mi nem tennénk jót egymásnak. A mondás szerint két dudás nem fér meg egy csárdában, hát szerintem ez kettőnkre is igaz. Én túlságosan törekszem az önállóságra, nem bírom az irányítást, ami a génjeimet illetve a gyors, kéretlen felnőtté válásomat tekintve szerintem nem csoda. Ő meg elég magabiztos és öntörvényű ahhoz, hogy mindent a saját szemszöge szerint ítéljen meg, bár a múltkori bocsánatkérő hang azért jelentheti azt, hogy a képes belátni ha hibázik. Sajnos az a bocsánatkérő mondat:

Anna, kérlek, félreértettél, én nem azt mondtam, hogy…

Na az azért kísért, elmondani nem tudom, hányszor álmodtam vele, a zavart tükröző szemeivel, a szomorú hangjával. Nem tudom mi lesz a legközelebbi alkalommal, ha találkozunk, de jó lenne békülni, újra viccelődve beszélgetni, mint abban a nyugis pár percben.

(Rob szemszöge)

Amióta eljöttünk Budapestről, elég sok minden történt. Minden nap beszéltem Kristen-nel és legalább kétnaponta Annával is. Életem jelenleg két legmeghatározóbb nője, az egyik a szerelmem, a másik pedig a megmentőm. Bebizonyosodott, hogy Steph-nek igaza volt, amióta hivatalosan Annával járok, sokkal egyszerűbb az életem, persze ugyanúgy üldöznek a fotósok és a rajongók, viszont nem volt egy figyelmeztető hívásom se a Summit-tól. Steph szerint ilyen jó sajtóm se még soha. Úgy látszik az emberek imádják a romantikát, mert a lapok kettőnkkel vannak tele, és mindenhol azt írják, hogy milyen jót tesz nekem a szerelem, mert folyton vigyorgok, ha együtt vagyunk. Na ja, mivel ha nem teszem folyton megfenyeget valamivel, vagy tesz egy olyan megjegyzést amin nem lehet nem nevetni. Eddig meg, ha megláttam egy fotóst arra kellett gondolnom, hogy a rohadt életbe, miattatok nem lehetek együtt a nővel akit szeretek.

Kris szintén arról számolt be, hogy vele is mindenki sokkal kedvesebb, nem kap fenyegető leveleket a rajongóimtól, mondjuk remélem azzal Annát se fogják megtalálni. Adott pár kedves nyilatkozatot a barátnőjéről, kerülve azért azokat a kérdéseket, amelyek később még gondot okozhatnak, ha kiderül, hogy ez az egész csak színjáték. Mert, hogy ki fog derülni, az egyértelmű. Én nem mondok semmit az Annára vonatkozó kérdésekre, tartom magam ahhoz, hogy a magánéletemről nem nyilatkozok, de azt elismerem minden esetben, hogy igen a hölgy a barátnőm, és ez szó szerint igaz.

Az elmúlt másfél hétben a Bel Ami utómunkálatait végeztük, de tegnap este végre sikerült befejezni. A múlt hétvégén Anna iderepült, kimentem elé a reptérre, de tudhatták előre, vagy csak követtek nem tudom, a lényeg az, hogy két lépést se tehettünk fotósok nélkül. Hősiesen állta a rohamot, és valami veleszületett bájjal kezelte az egészet, mindenkire mosolygott, kedvesen nézett, és nem volt hajlandó idegeskedni. Ahogy gondoltam Apa és Vicki is megkedvelte, sőt amióta a vacsoránál csípőre tett kézzel elém állt és közölte, hogy fejezzem be, hogy játszom a család pici fiát és mindenért ugráltatok valakit, egyenesen imádják. Pedig én csak a sótartót hiányoltam, és jegyeztem meg, hogy aki terített elfelejtette. A kioktatására persze mentegetőzni kezdtem, hogy jól van na, majd akkor behozom én, mire a családom egyöntetűen nevetni kezdett. Na szép mondhatom, mindenki ellenem van. Lizzy elrabolta egy többórás dumálásra, nem tudom mit mondott neki, de Anna elég elgondolkozva jött vissza, és észrevettem, hogy lopva többször is engem méreget. Sajnos mind a ketten megmakacsolták magukat és nem hajlandóak megosztani velem miről beszélgettek.

Lizzy volt az aki az autója hátsó ülésén kicsempészte a házból, miközben én a másik kocsival távoztam, elterelve a fotósok figyelmét. Anna ugyanis nem csak miattam utazott ide, hanem mert a barátnője, aki véleményem szerint rendkívül sokat jelent neki, rosszul lett. Nem akart úgy bemenni a klinikára, hogy az kiderülhessen, ezért folyamodtunk cselhez, ami szerencsére be is vált. Sarah az elmondása szerint már jobban van, úgyhogy gyorsan meg is hívtam őt és a férjét is a szülinapi bulimra. Az utolsó este nagy cselesen sarokba szorítottam. A téma Kellan volt, mert hiába próbáltam vele róla beszélni mindig elodázta a dolgot. Kellan 2-3 naponta tuti, hogy hív, jó régebben is szokott, de nem ilyen gyakran. A kérdései közé mindig becsempészi azt is, hogy mi van Annával, de bármennyire is sajnálom, nem tudok semmi biztatót mondani neki. Azt látom, hogy Anna megbántódott, mert ezt nehéz lenne nem észrevenni, de lehet valami más is a háttérben, amit nem árul el. És gyanítom, hogy az nem Kellan miatt van. Elég hosszan meséltem neki az általam ismert, segítőkész srácról, aki a barátaiért a tűzbe menne, de bármikor kapható egy kis viccelődésre. Hála a három közösen forgatott filmnek, rengeteg közös sztorink van, amit szemlátomást Anna is érdeklődve hallgatott. Nem mondom, hogy sikerült meggyőznöm arról, hogy adjon neki még egy esélyt, de egy kicsit elgondolkozott a dolgon. Szombaton a késői géppel repült haza, mert másnap meg akarta látogatni a családját, lévén anyák napja volt.

(Anna szemszöge)

Anyák napjára persze hazautaztam, azt azért nem töltöttem volna máshol. Igaz, hogy szombat éjjel szállt le a gépem, és pár óra alvás után már autóztam le Keszthelyre, de a fáradtság nem számít ha róluk van szó. Mindannyian nagyanyóéknál ebédeltünk, legnagyobb meglepetésemre az egész család beleértve a két nagybátyámat is családostul, ott volt. Mint kiderült szokás szerint már pénteken érkeztek, de mivel anyáék tudták, hogy Londonba készülök inkább nem szóltak előre. Ebéd után persze beszámolót kellett tartanom mindannyiuknak, akik már találkoztak Kris-szel és Rob-bal azok azért voltak kíváncsiak, akik még nem azok meg akarták érteni, miért is csinálom ezt az egészet. Úgy éreztem, hogy elég világosan és érthetően fejtettem ki a véleményemet, mert senkinek sem volt ellenvetése. A srácok és Gina persze nem elégedtek meg ennyivel, mindent tudni akartak azokról a pillanatokról, amikor a „híres emberekkel” voltam.

Aznap természetesen felhívtam a másik két nagymamámat is, már előre gondoskodtam arról, hogy a virágcsokrok amiket rendeltem pontosan ki legyenek szállítva. Mind a ketten örültek nekem, Nonna kérdezte, hogy mikor látogatom meg végre, de sajnos ez most nem nagyon fér bele. Inez nagyi már alig bír magával, lovagolni akar, nagyapa alig tudja visszatartani, mert azért gipsszel a kezén nem lenne túl okos dolog. Persze ők is hívtak, hogy menjek, és örültek amikor elmondtam, hogy Rob szülinapi bulija után át akarok ruccanni pár napra, elkísérve a többieket.

Persze ahogy az lenni szokott ember tervez… Most is ez történt, hétfőn telefonált Rob, hogy most szólt neki az ügynöke, hogy egy héttel előbb kell az Usa-ba repülnie, mert 13.-án a születésnapján Oprah showjában van jelenése Kristen-nel és Taylor-ral egyetembe, az Eclipse-t reklámozzák. Szóval ez megpecsételte a buli sorsát. De ők gyorsan körbetelefonáltak mindenkit és úgy alakult, hogy most hétvégén 8-án a legtöbben át tudnak jönni Londonba, csapunk egy görbe hétvégét, és hétfő együtt mennek LA-be. Kicsit átütemeztem a dolgaimat, pénteken Rómába kell mennem, mert este lesz egy megbeszélésem, de szombat kora délutánra oda tudok érni, sőt akkor nekem is foglalhat jegyet, mert eredeti terv szerint velük utazom az USA-ba, és meglepem nagyanyóékat. Ő természetesen örült a dolognak, mondta, hogy elintéz mindent, foglal szobát Londonba is, mert most nem a szüleinél leszünk hanem a többiekkel együtt szállodában. Plusz LA-be is kettőnknek, gondolom megint a duplaágyasat, csak azt nem tudom ő illetve Ők hol fognak aludni, mert én tuti nem megyek a kanapéra. Amikor erre felhívtam a figyelmét, tett egy megjegyzést, aztán gyorsan letette. Ezt persze nem hagyhattam ennyiben, még aznap beszéltem Kristen-nel, bepanaszoltam neki és ki is találtunk valami érdekeset. Teszünk róla, hogy izgalmasnak érezze az estéjét. Másnap útba ejtettem a kedvenc fehérneműboltomat, és beszereztem a kellékeket, csak két magassarkura lesz még szükségünk. Kapsz te elég izgalmat Robert Pattinson, csak bírd elviselni.       

(Rob szemszöge)

Vasárnap én is egy hatalmas csokorral köszöntöttem fel anyát, sőt ebédkor még a tálalásban is segítettem, a lányok nem kis megdöbbenésére. Kristen-nel megint hosszú órákon át beszélgettünk, és már számoltuk a napokat amikor újra együtt lehetünk. Ebben viszont másnap segítségünkre sietett a sors, Oprah Winfrey személyében. Steph hívott, hogy a 13.-ai műsorban mi hárman Kris, Tay és én szerepelni fogunk, és reklámozzuk az Eclipse-t, a Summit leszervezte. Ez ellen nem nagyon tiltakozhattunk, szóval amint letette a telefont már tárcsáztam is szerelmemet. Őt is előtte hívta az ügynöke, és rögtön azt javasolta, tartsuk egy héttel előbb a bulit. Énis jó ötletnek tartottam, főleg mert így előbb szoríthatom magamhoz, ezért lázas telefonálásba kezdtünk. Ő hívta Nikki-t, Ash-t, Taylor-t, Jackson-t, Elisabeth-et. Az enyém lett Kellan, Tom, Marcus, Bobby, a nővéreim és Anna. Peter már előre jelezte, hogy neki a május nem jó, mert forgat szinte végig. A végén az egész bandából csak Lisa nem ért rá, de mindenki más megígérte, hogy pénteken kora délután megérkezik, aztán majd hétfőn együtt repülünk vissza az USA-ba. Kris ráért a héten, szóval ő már csütörtökön az éjjel géppel ígérte magát. A Berkeley-be foglaltam le lakosztályokat, mert így mindenki egy helyre kerül.

Anna is meg tudta oldani az átszervezést, mondjuk azt említette, hogy előző este Rómába lesz egy megbeszélése, de nagy örömömre azt is közölte, hogy Londonból viszont jönne velünk LA-be, mert dolga van az USA-ban. Ő beszélt Sarah-val és a férjével akikkel szintén leegyeztettünk mindent. Megbeszéltük, hogy ott is foglalok közös szobát, persze rögtön érdekelte, hogy megint olyat, mint a múltkor, mert ő ugyan nem alszik a kanapén. Nem bírtam megállni, hogy ne emlékeztessem a hármunk feledhetetlen éjszakájára, de tartva a válaszától azonnal kinyomtam a telefont. Szóval minden jól alakult, de ki tudja mit hoz a jövő...


(Kellan szemszöge)
Lassan egy hónapja lesz, hogy az életem egy kicsit zavaros. Oké nem panaszkodom, mert sose akartam unalmas kispolgári életet, de vannak dolgok, amivel kapcsolatban nyugalomra vágyom, ilyen például a családom, a barátaim, és egy barátnő. Amióta Kris bulijára Rob elhozta Annát, a gondolataim leggyakrabban körülötte forognak. Nem állítanám, hogy ez kölcsönös, sőt. A legutóbbi beszélgetésünknél gyakorlatilag közölte, hogy ha nem muszáj ne szóljak hozzá és kerüljem el. Folyamatosan félreért, illetve talán félreértjük egymást. Hihetetlen, hogy milyen nagy hatással van rám, párszor úgy éreztem, hogy ez kölcsönös, de lehet, hogy tévedek. Rengetegszer beszéltem Rob-bal azt hiszem már simán az agyára megyek, próbálok mindig valami semleges témával kezdeni, de persze hiába az elhatározás, mindig rákérdezek, hogy Annával mi van.
Jay volt nálam nemrég és hármasban vele és Ashley-vel elmentünk kajálni, nem tudom melyikük hozta szóba, nem én az biztos, de kiderült, hogy ők többször is beszéltek vele telefonon, de ha megpróbálják rám terelni a szót, Anna rögtön valami átlátszó indokra hivatkozva búcsúzkodni kezd. Úgyhogy inkább nem erőltetik a témát.
Próbálok én is mással foglalkozni, de nem nagy segítség, hogy egy csomó újságban ott a fényképe. Nem is tudom, kit említhetnék, aki rövid idő alatt ilyen nagy népszerűségre tett szert anélkül, hogy bármit is véghezvitt volna. Múltkor bevásároltam, és majd eldobtam magam, amikor az egyik címlapról ő mosolygott vissza rám. Naná, hogy megvettem a lapot. Majdnem 3 oldalas cikk illetve képriport volt róla. Anna a háza előtt, Anna a munkahelyén, Anna kávét visz a fotósoknak. Na azt imádtam, mi visz rá valakit, hogy azoknak az embereknek, akik minden lépését követik kávét és szendvicset vigyen csak azért, mert szegények áznak az esőn. Részemről csak ázzanak, elég sok kellemetlen percet szereztek már, sajnálni nem fogom őket az tuti.
Egy csomó hír van arról, bevallom nem tudtam megállni, és rákerestem a neten, hogy milyen édesek Rob-bal, és mennyit változott a haverom amióta együtt vannak. Ha nem beszélnék vele ilyen gyakran, és nem áradozna folyton Kristen-ről magam is elhinném. Mert az tuti, hogy igen jól játsszák a szerelmeseket, tegnap az egyik műsorban, amire csak véletlenül kapcsoltam, mert éppen reklám volt a sportadón, az „év álompárjának” titulálták őket.Oké, felnőtt ember vagyok, és el kell fogadnom, hogy nem szerethet mindenki, de az, hogy nem tudom mi is az igazi baja velem, kicsit kikészít.
Ugyanúgy, mit ahogy AnnaLynne folyamatos hívásai és látogatásai. Egyszerűen kész vagyok a csajtól. A legújabb ötlete az, hogy ő nem is gondolta komolyan, hogy mi szakítsunk, és ő érzi, hogy én se akarom ezt, így hát megragad minden alkalmat, hogy velem legyen. Próbálkoztam szép szóval, mert alapjába véve békés természetű ember vagyok, de amikor megjelent az étteremben, amikor anyával ebédeltem elfutott a méreg. Közöltem vele, hogy nem mi nem járunk, és nem is fogunk megint, és legyen olyan kedves és végre szálljon le rólam. A legrosszabb, hogy szerintem nem fogta fel, mert először dühösen meredt rám, aztán mintha tudathasadásos állapotba került volna mosolyogni kezdett, és közölte, hogy nem érti mostanában miért vagyok folyton ilyen ingerült vele, de akkor ő most elmegy és majd hívjam fel ha megnyugodtam. Na azt mondjuk várhatja.
Szerencsére el vagyok látva melóval, volt két fotózásom, és a „Love, Wedding, Marriage”-t is elkezdtük forgatni. Ez egy kicsit eltereli a figyelmemet, de amióta Rob hétfőn rám szólt, hogy valami show-ba kell mennie, ezért előbbre hozná a buli időpontját kész vagyok. Szerencsére sikerült kicsikarnom, hogy elcseréljék az egyik forgatási napomat, így holnap utazom Londonba.