Oldalak

2010. szeptember 1., szerda

Kedves leendő olvasók!

Tavaly karácsonykor láttam először a Twilight című filmet dvd-n. Elsőre az jutott eszembe, hogy a húgaimnak elment a józan eszük, hogy ezen a napon vámpíros filmet akarnak velem nézetni, de hagytam magam, engedve az erőszaknak. Másnap már azzal voltam elfoglalva, hogy megszerezzem a második részt, mert mint kiderült az is van. Nem értettem, hogy én aki rengeteget olvasok és a moziműsort is igyekszem követni miért nem hallottam még erről a sorozatról. Az első munkanapon megrendeltem a három addig megjelent könyvet magyarul és a negyediket angolul. Amikor kézhez kaptam, mint egy kisgyerek leültem az új szerzeményeimmel, és három nap alatt kiolvastam őket. Azért kellett három nap, mert bár tanultam angolul azért ott még rendelkeztem hiányosságokkal, és néha szükségem volt a szótárra. Higgyétek el így olvasni felettébb érdekes. (Csak zárójelben jegyzem meg azóta kiolvastam az első hármat is eredeti nyelven, jobban tetszett.)
Nehezen tudom szavakkal kifejezni, mindig is imádtam a fantasztikus világtól kicsit elrugaszkodott témákat, így például a Harry Potter és a Gyűrűk Ura is nagy kedvencem, de ez elvarázsolt. Persze romantikus alkat vagyok, (legalábbis a barátom szerint) képes vagyok sírni könyveken, filmeken de ez valami új volt. 
Bocs, hogy ennyi számotokra felesleges információt közlök, de ez hozzátartozik a történetemhez. Hamarosan ugyanis felfedeztem, hogy van olyan, hogy "fanfiction", ezt az információt a neten való kutakodásom nyomán szereztem, mert egy keresésre a google kidobta a "Merengő" oldalát. 
Na azt nekem találták ki!!!
Aztán szép lassan rátaláltam a blogokra, és egyre jobban tetszett az egész. Naponta várni, hogy az a kedves blogíró hozza már az új fejezetet, hogy mi mindent lehet az eredeti történetet kicsit megváltoztatva kihozni, ez várakozással töltött el, és tölt el ma is. Közben bár leszögezem a nagy kedvencem a könyv és a film hát...
de nekiálltam követni pár rajongói oldalt. Voltak közte rosszak, de voltak jók is. Egyre többet tudtam meg a szereplőkről, mert itt aztán mindent megtudhatsz. Leszögezem nem vagyok rajongó, tisztában vagyok azzal, hogy Edward nem gondolatolvasó, Alice nem lát a jövőbe és őket valójában Robertnek és Ashleynek hívják. Mégis azt vettem észre, hogy azért hetente többször is eltévedek ezekre az oldalakra, és sok érdekes dolgot megtudok a színészekről, a megjelenésekről. 
Aztán ugye Robert Pattinson Budapestre jött. És itt kezdődött minden, az érkezését követően pár nappal én is külföldön voltam, és repülővel jöttem haza. Nem, nem ő ült mellettem, egy idős néni aki az unokáit volt meglátogatni, és egész úton engem szórakoztatott. Másnap jött az ötlet, mindig is szerettem fogalmazást írni, a sajátomat, a húgaimét meg kénytelen voltam. Úgyhogy miért ne, gondoltam fogjunk bele. Jó persze ehhez az is kellett, hogy már olvastam pár olyan írást ami a film szereplői és kitalált személyek között játszódtak. Úgy gondoltam ez nekem való, az eredeti könyvben szereplő alakokkal még nem mertem belemerülni az írásba, talán majd egyszer, ötleteim mindenesetre vannak.
Szóval belekezdtem, volt, hogy könnyen ment, volt, hogy kevésbé. Megfogadtam, hogy előbb-utóbb másokkal is megosztom az irományomat, de mindig inkább utóbb lett belőle. Jelenleg úgy ötven fejezetem van készen, különböző szereplők szemszögeivel látva a történéseket. Most úgy döntöttem, megteszem.
Tudom, hogy nem én vagyok a következő Stephanie Meyer, nem is ez a célom, de az írás örömmel tölt el.
Ha csak pár ember számára nyújtok majd pár percnyi kikapcsolódást, az éppen elég.
Szóval ennyi lenne, reménykedem...
Benedicta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése