2. Utazás Budapestre...

(Rob szemszöge)

A repterek mindig kiborítottak, sohasem szerettem a nagy tömeget, és amióta állandóan felismernek, lassan kezdek iszonyodni, ha emberek közé kell mennem. Jó ideje nem tehetek két lépést anélkül, hogy valaki ne akarna autogramot, fényképezkedni vagy egyszerűen csak kérdéseket feltenni. És akkor még nem említettem a paparazzikat, akik mindig a nyomomban loholnak. Tudom, hogy ez az ismertséggel jár, és igyekszem tolerálni, de vannak napok, amikor egyszerűen nem megy.

Ez a márciusi péntek kétségkívül ezek közé tartozik. Két napja rohanás az életem, repülőre fel, repülőről le. Bár, ha őszinte akarok lenni, megérte. Így legalább pár órát tölthettem Kristen-nel és sikerült kiengesztelnem. Már olyan régóta nem találkoztunk, nem bírtam tovább nélküle és a bemutató után, ahol ugye egy kicsit eláztam nem voltam a szíve csücske. Mit szépítsem én is csak ember vagyok, de valahogy elegem volt mindenből, és Tom még „segített” is, hát elég gáz lett a végeredmény. Azt még megértette, hogy nem lehettem ott a premierjén, mert mindkettőnké egy estére esett, az is oké, hogy most ritkán lehetünk együtt, mert forgatok és saját tapasztalatból ő is tudja, hogy ez milyen zűrös tud lenni. De az, hogy nem tartottam magam és így lerészegedtem, na az kiütötte a biztosítékot nála. Jó volt látni a meglepetést az arcán amikor becsengettem az ajtaján, a találkozásunk adott egy kis plusz energiát. Neki is és nekem is.

Most is mosolyognom kell, ha visszagondolok milyen boldogan ugrott a nyakamba, és hát az utána következő órák is… Rövid volt, de tartalmas. Az előző három hét, amikor csak telefonok segítségével tarthattuk a kapcsolatot eléggé megviseltek mindkettőnket. Na ja, nagy a Csendes óceán és mi pont két ellentétes oldalán voltunk.

És ezen az esős pénteken megint, ő Amerikában én pedig indulni készülök Budapestre, legalább két hétre. De tudom, ha át kell is úsznom az óceánon, a szülinapjára újra ott kell lennem Los Angelesben, ezt megígértem, és lesz ami lesz be is tartom. Persze előtte még valahogy át kéne kelnem a tömegen feljutni a gépre, ha lehet feltűnés nélkül, már alig várom, hogy a repülőn legalább egy kicsit pihenhessek.

A gondolataimba merülve megyek, nem figyelve semmire úgyhogy majdnem elsodortam valakit. Nő volt ez biztos, erre engedett következtetni a farmer alól kilátszó tűsarkú cipő, és a finom citrusokra emlékeztető parfümillat is.

- Elnézést – mondom, és anélkül, hogy felemelném a tekintetem haladok is tovább. Nincs kedvem jópofizni, bemenekülök a legközelebbi wc-be, bízva pár percnyi nyugalomban. A tükörbe nézve saját kialvatlan, fáradt szemeim néznek vissza rám. Egy borotválkozás nem ártott volna, morfondírozok,  megmosom az arcom egy kis hideg vízzel, bízva abban, hogy így kibírom még egy kicsit. Nem is emlékszem mikor aludtam utoljára, talán két napja? Igen, LA felé még volt időm, de visszafelé kénytelen voltam a forgatókönyvet bújni, mert elmaradtam egy kicsit a szövegtanulással. Aztán ma összejött minden, örülhettem, hogy az ebéd Lizzy-vel azért belefért. Utána megbeszélés, csomagolás, jó, hogy még kaptam jegyet az éjjeli gépre. Remélem így elkerülöm a rajongókat, mivel a hivatalos verzió szerint, csak holnap kéne utaznom. De én holnapra az ég adta világon semmit se tervezek, az alvást kivéve.

Mikor végre kiírják a gépem, elsőként lépek át a kapun, és foglalom el az ülésemet. Öv bekapcsol, a sapkám a szemembe húzom és próbálok relaxálni, megszokott rítus. A gép lassan megtelik emberekkel, a stewardess valakit a mellettem lévő üléshez kísért.

- Köszönöm – hallok egy kellemes női hangot, és valaki a szomszéd ülésre telepedik. Ugyanazok a cipők, ugyanaz a farmer, és… igen ugyanaz a parfüm, ennek nőnek mentem neki a terminálban. Lopva anélkül, hogy a fejemet megmozdítanám tekintetemet feljebb emelem, rajta is bőrdzseki van, bár egy finomabb anyagból, mint az enyém, ápolt kezek, márkás karóra. Furcsa, görcsösen markolja a szék karfáját. Alkalmi utastársamon látszik, hogy feszült és tuti, hogy nincs oda a repülésért. A jobb keze mutatóujján egy kicsi, de érdekes mintázatú pecsétgyűrűt visel, ami mintha valami címert ábrázolna, közepén egy kővel. Amikor végre felszállunk, szomszédom máris egy laptopot vesz elő, és gépelni kezd. A halk ütemes hang egyre jobban elálmosít, és már nincs kedvem küzdeni ellene. Utolsóként még az jut eszembe, hogy holnap feltétlen fel kell hívnom Kris-t, de aztán vége, filmszakadás.

A következő dolog, ami eszméletre térít a hangosbemondóból hallatszó megszokott információ, rövidesen leszállunk, kapcsoljuk be az öveket.

Mint már párszor, átaludtam az egész utat, csodálkozva érzem, hogy az arcom valami puhán pihen, fejem alvás közben a szomszédom vállára került. Jobbra-balra forgatva igyekszem kicsit rendbe hozni elgémberedett nyakamat. Miután megszabadulok a baseballsapkámtól szokás szerint a hajamba túrok, erről megint eszembe jut Kris, aki annyira szereti ezt a mozdulatot. Tekintetemet a mellettem ülő nőre fordítom, és le vagyok nyűgözve. Nem, mintha olyan szemmel nézném, de első pillantásra látszik, hogy a csaj nem akárki lehet. Ami először feltűnik, az a magassága, bár lehet, hogy csak a feszes testtartás miatt tűnik úgy? Vörösesszőke, egyszerű kontyba csavart haj, szolid smink. A ruhája alapján úgy harmincasnak gondoltam volna, de látva az arcát már húsznak se.

- Elnézést – szólítom meg - túl mélyen aludtam, nem vettem észre, hogy kölcsönvettem a válladat – szabadkozom, mire lassan felém fordítja az arcát.

- Nem gond - válaszol, de már nem figyelek arra amit mond, mert leköt a tekintete. Esküszöm, még sose láttam ilyen élénk zöld szemeket, mintha csak a gyűrűjében lévő kő egy darabkája lenne. Kontaktlencsére tippelek, mert kizártnak tűnik, hogy valódi legyen.

- Engedd meg, hogy bemutatkozzam - udvariaskodom miután túlestem az első döbbeneten - Robert Pattinson vagyok.

A szemei egy pillanatra kikerekednek, de nem a csodálkozástól inkább a felismeréstől. Látszik rajta, hogy már hallott rólam, beletörődve várom hát, hogy jöjjenek a kérdések, kérések, mint ilyenkor mindig. De nem.

- Anna Gádor-Mc’Gee – feleli, minden kérdés nélkül. Meglepett, és akkor még nem sejtettem milyen nagy hatással lesz az életemre.