17. Úton Los Angelesbe...

(Anna szemszöge)

Pénteken reggel hatkor ébreszt a telefonom, még szörnyű korán van, mozdulni sincs kedvem, de aztán beugrik mi vár rám. Repülés, Amerika, Rob, Kristen, buli. Mégiscsak fel kell kelnem, gyorsan végzek a fürdőbe, feldobok egy szolid sminket, megszokott szerelés: farmer, ing. A bőröndök mellé odakészítem a laptopom táskáját, és a kézitáskám. Mégegyszer ellenőrzöm, hogy minden bent van-e, sminkhez, hajhoz, plusz ruha átöltözéshez, és persze iratok. A konyhában bekapcsolom a kávéfőzőt, a vendégszobából is mocorgás hallatszik, megnyugszom, hogy akkor ő is felkelt. Kócos hajjal - vagy neki alapból ilyen lehet, még nem tudtam rájönni - jön velem szembe.

- Kávé? Tea? Reggeli? - fordulok hozzá, és nagyot kortyolok a teámból, talán ez magamhoz térít.

- Csak kávé, és cigi - feleli Rob, önt magának és megindul a terasz felé, én is követem, nincs valami nagy meleg így hajnalban, fázósan szorítom tenyerembe a csészém. - Mikor kell indulnunk?

- Hát van félórád, hogy felöltözz - felelem neki, a tájat szemlélve.  

- Már kész vagyok – meglepetten bámul, mire végig nézek rajta, az öltözéke akárcsak az enyém: farmer, póló, Nike cipő és egy kockás ing.

- Így jössz? - kérdezek rá, hát ezt nem gondolta komolyan, legalábbis nagyon remélem.

- Miért rajtad is ing van? – néz végig magán majd rajtam. Én meg kiakadok.

- Ez egy igen drága Dolce & Gabbana blúz, a tiéd viszont olyan, mint amit a favágók hordanak Alaszkában.

- De én szeretem… - feleli panaszosan, de nem tud meghatni a dolog.

- Na és? – nézek rá bosszúsan, kétséget sem hagyva a felől, hogy ebbe bizony velem sehova sem jön.

- Jó, átöltözöm, de akkor ki kell vasalnod a másikat, mert csak bedobtam a zsákomba – van képe vigyorogni – és most elég gyűrött.

- Hé, én csak eljátszom a barátnőd, - felelem már a konyhába tartva - de vasalót szívesen adok.

Persze rövid huzavona után rájövök, ha azt akarom, hogy rendesen legyen megcsinálva, akkor nekem kell, legfőképp azért, mert tartok tőle, hogy az egyetlen nála lévő normális inget is tönkreteszi, teszem azt kiégeti. Időben elindulunk, a TT-t szokás szerint a mélygarázsban hagyom, regisztrálom, és felindulunk a terminálba. Előre intézkedtem a Platinum Service miatt, így az egész beszállás alig vesz igénybe pár percet, a különváróban kényelmesen elbeszélgettünk a gondok akkor kezdődnek, amikor már a gépen vagyunk és a kapitány bemondja, hogy megkaptuk a felszállási engedélyt. Görcsösen markolom az ülés karfáját, a szemem szorosan becsukom. Egyszer csak azt érzem, hogy Rob a fülemhez hajol, a tenyerét a karomra teszi.

- Nem lesz semmi gond. - próbál megnyugtatni - Jó tudni, hogy neked is van gyenge pontod.

- Persze, rúgj csak bele a földön fekvő emberbe – nyögök fel panaszosan, de egy kicsit enged bennem a feszültség. Szerencsére összeszedem magam, Londonig nincs semmi probléma, a leszállás meg nem szokott annyira megviselni, valószínűleg azért, mert tudom, hogy hamarosan szilárd talaj lesz a talpam alatt. Az átszállás között arra nincs idő, hogy kimenjünk a városba, ezért is szerveztük úgy, hogy mindkettőnkhöz jöjjenek.

Először egymástól kicsit távolabb ülünk le Sarah, drága barátném, az egyetlen, érkezik elsőként. Amerikában ismerkedtünk meg az egyetemen, amikor húszévesen nagyapáék magukkal vittek, és azóta egy rendkívül erős kötelék alakult ki közöttünk. Ő elvesztette a szüleit, testvérei nem voltak, így imádja az én zajos és rendkívül népes családomat, ők pedig boldogan befogadták, valamennyien családtagnak tekintik már. Gyakorlatilag négy éve elválaszthatatlanok vagyunk, sok mindenen mentünk át együtt, mellettem volt életem legrosszabb napjaiban, és neki köszönhetem, hogy talán sikerült túltennem magam a fájdalmon. Egy éve házasodtak össze Colinnal akkor költözött Londonba a férjével, és most babát várnak. Rögtön élénk eszmecserébe kezdünk, a pocakja láthatóan nőtt az elmúlt másfél hétben. Gyönyörű, kiegyensúlyozott és végtelenül boldog. A szívem egy pillanatra összefacsarodik, de amikor rám néz együtt érzően, és megsimogatja a kezemet rögtön megnyugszom. Ő is olvasott újságot, de a képen nem ismert fel, szóval alig akarja elhinni. Talán csak akkor tudatosul benne, hogy igazat mondok amikor Rob-ra mutatok, aki pont odanéz és visszaint. Ő egy középkorú hölggyel, (aki valószínűleg az édesanyja) és egy fiatal szőkével, (aki sejtésem szerint az egyik nővére lehet), beszélget elmélyülten. Sarah-val kitárgyaljuk az eseményeket, ő feltétlen bizalmamat élvezi, szóval nem kell sokat magyarázkodnom, egyszerűen elfogadja a döntésem. Jó negyedóra múlva látom, hogy Rob feláll és odajön hozzánk, bemutatom őket egymásnak, pár percig beszélnek, majd Sarah elbúcsúzik, amikor megölel még a fülembe súgja, hogy ha már úgyis bulizni megyek igazán szerezhetnék magamnak egy rendes pasit. Nincs időm eltöprengeni a mondatán, követtem a családtagjaihoz, látom, hogy mindketten alaposan megnéznek maguknak, bevallom őszintém azért kicsit tartok ettől a találkozástól. Udvariasan bemutatkozom, ők szintén, egy kicsit merev társalgásba kezdünk, ami csak akkor oldódik kissé amikor  Rob elmeséli, hogy reggel felszólítottam, hogy öltözzön át. Erre mindketten hangos nevetésbe törnek ki.

- Remélem Anna, te majd kicsit ráncba szeded, Kris hajlamos mindent ráhagyni, amit urasága ki is használ. – mondja Claire, nagy mosollyal az arcán. Sugárzik róla, hogy odavan a langaléta fiáért, de azért tisztában van a hibáival is.

- Nagyszerű, nem elég, hogy Kristen-t magad mellé állítottad és folyton rajtam köszörülitek a nyelveteket, most még a tulajdon anyám is ellenem van - morgolódik az említett, de csak látszatból.

- Azt hiszem jól ki fogunk jönni - közöli vigyorogva Lizzy, aki a fiatalabb nővére - mikor is jöttök legközelebb?

- Még nem tudni, - feleli Rob - én még forgatok Budapesten egy, másfél hétig. Anna viszont Amerikában marad még egy hétig, utána meg gondolom az otthoni cégeddel is kell foglalkoznod – néz rám kérdőn.

- Valószínűleg, - bólintok rá - de egy pár napra majd átugorhatok, már a fotósok miatt is, elvégre friss szerelmesek vagyunk, hogy is bírnám ki nélküled? – nézek rá ábrándos tekintettel.

Ez megtette a hatását, mert megint mindenki nevetésbe tör ki, sajnos el kell búcsúznunk, mert kiírták a gépünket, közvetlen família, búcsúzóul már engem is automatikusan arcon csókolnak, ha a család másik két tagjai is ilyen kedves nem lesz gond.

A felszállás ezúttal kevésbé visel meg, igaz Rob tapintatosan mindent elkövet, hogy elterelje a figyelmemet. Mivel számítok arra, hogy ma éjjel nem kerülök túl korán ágyba, az alvás mellett döntök, ő szintén, bár gyanítom, hogy egészen más okból fog keveset aludni, mint én. Van tíz nyugodt órám a pihenésre, ezt igyekszem kihasználni,  szerencsére a három ülésből csak mi ülünk kettőn, így nem zavartatjuk magunkat összeborulunk és bevágjuk a szunyát. Szokás szerint én ébredek elsőként, Rob már megint a vállamon pihen. Megkérdezem a stewardess-t mikor érkezünk meg, azt mondja még egy óra.

„Akkor éppen ideje, hogy felfrissítsem magam, mégiscsak ez az első fellépésem" - jut eszembe,  a mosdóba vonulok, lemosom az arcom, felrakok egy diszkrét, de hangsúlyos sminket, átkefélem a hajam, hagyom szabadon, csak a tarkómnál rakok bele egy csatot. Két fülbevaló, átcserélem az ingem egy pánt nélküli topra, plusz ott van még a dzsekim, a cipőm marad, nem fogok magassarkúban tipegni, kitudja mi vár ránk. Mire visszaérek Rob is magához tér, ő is megcélozza a mosdót, az enyhe borostájától nem vagyok elragadtatva, de nem akarom folyton piszkálni. Kicsit tartok a reptértől, nem is tudom mi lenne a jobb, ha feltűnésmentesen elérnénk a hotelig, vagy ha mindjárt gyorsan átesnénk a lebukáson,  na majd elválik. Hála annak, hogy az Usa-ban születtem és kettős állampolgár vagyok, elég gyorsan átjutunk a kötelező ellenőrzéseken, felszedjük a bőröndjeimet, és egymásra nézünk, mind a ketten egyszerre nevetjük el magunkat.

- Na, gyere asszony, mutassuk meg magunkat a világnak – dob be egy macsósnak szánt mondatot.  

- Hát tud erre az ajánlatra valaki is nemet mondani neked édesem – kontrázok rá én is. Felrakjuk a napszemüvegeinket, mind a kettőnk kezébe van egy-egy bőrönd az ő vállán a zsákja az enyémen a kistáskám, a bőröndre pedig ráakasztom a laptop táskáját. Egyszerre kihúzzuk a fogantyúkat, amire megint nevetni kezdünk, felém nyújtja a kezét, igen azt hiszem ez elkerülhetetlen, arcunkon cinkos vigyorral kilépünk a csarnokba. Szerintem nem megyünk két métert amikor észrevesz bennünket az első fotós, úgyhogy lebuktunk, szép lassan egyre többen leszek körülöttünk, de mi igyekszünk tartani a tempót, Rob egyszer megszorítja a kezem, hogy minden oké-e, én pedig felvillantva legszebb mosolyomat súgok a fülébe egy aprócska megjegyzést. Na ezen akkorát nevet, hogy még többen néznek ránk.

Szerencsére a sofőr, aki vár minket hamar ránk talál, már ismerik egymást, villámgyorsan a kocsiba találjuk magunkat, és célba vesszük a hotelt.  Legnagyobb meglepetésemre egy rendkívül elegáns épület előtt állunk meg, Four Seasons.

„Valami egyszerűbb helyet is találhatott volna, a fenébe is". - Ezt a gondolatom vele is megosztom, mire  felnevet, megint jó felvételekhez juttattuk a paparazzikat, akik természetesen a bejáratnál vártak bennünket. Bejelentkezünk, a lift felé menet még közlöm vele, hogy amennyibe nászutas lakosztályt foglalt megetetem vele az ajtónyitó kártyát. Szerencsére csak majdnem, nem a nászutas, de a franciaágyon egy hattagú család simán elférne. Rögtön megcélozom a fürdőt, amiből kettő is van szerencsére.

- Rob, mire megyünk Kristen-hez? – szólok ki neki a nappaliba.

- Azt ígértem ötre ott leszünk - jön a válasz.

A büdös életbe, akkor…

- És milyen hosszú az út odáig? – kérdezem legédesebb mosolyommal, visszasétálva a nappaliba.

- Úgy félóra – feleli teljes nyugalommal.

…most majdnem négy van, ez azt hiszi, hogy fél óra elég, 15 órányi utazás után?

- És, mégis honnan a fészkes fenéből vetted, hogy elkészülök fél óra alatt? - nézek rá felháborodottan. Szemlátomást nem érti a problémám, de nincs időm kifejteni bővebben, dühösen sarkon fordulok, és nekiállok készülődni. Gyors zuhany, hajmosás, hajszárítás, feltűzöm egy laza kontyba, smink és elérkezem az egyik kritikus ponthoz, mi a francot vegyek fel, még sose jártam hollywoodi filmsztárokkal egy partyra. Nem akarok túlöltözni, de slamposnak lenni se, fehérneműből a testszínű biztosan jó lesz, pántnélküli melltartó és egy franciabugyi. Nincs más választásom, meg kell kérdeznem, ami figyelembe véve az öltözködését elég rizikós dolog. Magamra tekerek egy fürdőlepedőt és kirobbanok a nappaliba.

- Rob, szerinted mit vegyek fel…

- Ha rám hallgatsz semmit, baby - hoppá, a francba nincs egyedül. A srác ismerős, vámpírtestvér, mi is a neve… mintha sejtené min töröm a fejem, bemutatkozik.

- Jackson Rathbone, neked Jay.

- Anna Gádor-Mc’Gee. Szólhattál volna, hogy nem vagy egyedül – nézek Rob-ra szemrehányóan és közben próbálok minél több felületet eltakarni magamból.

- Óh, ezt a látványt kár lett volna kihagynom – nevet a vendég, pimaszul méregetve.

Végre Rob is megszólal, de nem éppen azt mondja amire számítottam:

- Tudtam előre, géppuskával kell a srácokat elkergetnem mellőled.

Próbálok jelezni neki, hogy nem vagyunk egyedül, de aztán leesik, hogy ő biztos „a barátokhoz” tartozik akiket beavatunk. A srác szégyenkezés nélkül legelteti rajtam a szemét, na megállj csak, ezért még megfizetsz.

-   Igazság szerint, - teszem fel a kérdést ami miatt kijöttem - nem tudom mit vegyek fel? Farmer? Szoknya? Koktélruha?

- Hát, nem tudom, ami neked kényelmes. - feleli a pasim,  nem nagy segítség az biztos.

- Én a szoknyát támogatom, minél rövidebb annál jobb – feleli Jay.

„Ez ki akar kezdeni velem, na azon ne múljon."

- Na jó, majd kitalálok valamit, 10 perc és kész vagyok, te így jössz? Jó-jó nem szóltam, - emelem fel a kezem mentegetőzve, már megint farmer és póló van rajta, bár ha jól megnézem mind a kettőn. Azért nem bírom ki, hogy ne szúrjak oda egyet búcsúzóul.

- És Robert, én egy szóval se mondtam, hogy ne engedd a barátaidat a közelembe – itt vetek még egy kacérnak szánt pillantást Jackson-ra. Villámgyorsan becsukom a háló ajtaját, de azért még elcsíptem az arcukat, Jay nagyra tátotta a száját, Rob nevetését pedig még mindig hallom.

Tényleg beleférek a tíz percbe, rövid gondolkodás után felkapok egy zöld fűzőszerű topot, drapp szoknyát és egy zöld kabátkát, drapp tűsarkú, oké, egy nyaklánc még belefér, plusz hozzá a karkötő, a Mc’Gee pecsétgyűrűt állandóan viselem, kistáska, Kristen ajándéka és hajrá. A fiúk a kanapén beszélgetnek, amikor kimegyek mindketten felállnak.

- Nos uraim, megfelelek így? – kérdezem és körbe fordulok.

-   Anna milyen magas vagy? – szólal meg először Jay. Nem értem minek ez neki.

-   178 centiméter - felelem reflexből.

-   És mond csak szépségem, rá tudlak venni valamivel, hogy örökre lemondj a magassarkú cipőkről?

-   Nem hiszem – vágom rá automatikusan. Olyan arcot vág mintha elütöttem volna a kedvenc kutyusát.

-   Az baj, nagyon nagy baj. Hát akkor sajnos, soha nem lehetek a tiéd édesem, mert túl magas vagy hozzám. - Erre nevetni kezdek, melyhez csibészes mosollyal ő is csatlakozik. Jól ki fogunk jönni, úgy látom. Rob megnyugodott, hogy nincs gond, csak ugratjuk egymást.

-   Anna, már meg akartam kérdezni, de mindig elfelejtettem, hány éves vagy?

-   Nyáron leszek 24, és előre figyelmeztetlek benneteket, ha a következő kérdés a súlyomra vagy a mellbőségemre vonatkozik nem állok jót magamért.

-   Óh, a súlyod nem érdekel, nem lehet sok ilyen derékkal - mondja Jay - de a mellbősé… - nem tudja befejezni, mert enyhén belebokszolok a hasába.

-   Héé, ez nem volt szép - sajnáltatja magát.

-   A kérdés se – válaszolom, majd várakozásteljesen nézek rájuk - na megyünk vagy levetkőzzek? Nem te inkább ne mondj semmit. – Természetesen újdonsült ismerősöm már indult volna visszafelé.

-   Oké, induljunk – Rob már alig bír magával, kinyitja az ajtót, de én lecövekelek, nem érti, de ha nem figyelmeztetem az ajándékokat itt hagyta volna a hotelbe. Rick, mint kiderült így hívják a sofőrünket, már vár ránk az előcsarnokba. A bejárattal szembe felfedezek pár fotóst, ma jó napjuk van, megint csinálhatnak pár képet, amint egyszerre három csinos fiúval autókázom. Ez a gondolatomat hangosan meg is osztom velük, mire mindannyian biztosítanak róla, hogy részükről a szerencse. Kicsit tartok a délutántól, Kris-től nem annyira, de a többiek? Nem vagyok biztos benne, hogy mindenki ilyen kedvesen viszonyul hozzám, mint Jackson.

(Rob szemszöge)

Reggel a telefonom ébreszt, összekapom magam, és kimegyek a nappaliba. Anna már felöltözve, útra készen vár, reggelit nem szeretnék csak egy életmentő kávét és egy cigit. Felkapom a fejem a következő mondatára:

- Hát van félórád, hogy felöltözz – végignézek magamon, most meg mire gondol.

- Már kész vagyok - felelem és így is gondolom, mindig így utazom és különben, rajta is egy ing meg farmer van, hol itt a gond. Ezt sajnos hangosan is kimondom, amit nem kellett volna, mert felháborodottan válaszol, hogy az egy márkás darab, és az arca kétséget nem hagy a felől, hogy bizony elvárja, hogy átöltözzem. Még hogy az alaszkai favágók hordanak ilyet, ha-ha-ha. Nem bírom ki, hogy ne adjam vissza a csipkelődést.

- Jó, átöltözöm, de akkor ki kell vasalnod a másikat, mert csak bedobtam a zsákomba, és most elég gyűrött.

Méltatlankodik, hogy ő csak eljátssza a barátnőm, de a végén nem bírja nézni a szerencsétlenkedésemet, mégis megteszi, vigyáznom kell, mert ha összebarátkozik Ashley-vel abból gondok lehetnek a ruhatáramra vonatkozóan.

A reptérre a TT-vel megyünk, intézett valami Platinum… izét, fogalmam nincs mi az, de nulla perc alatt végzünk és az indulásig egy különváróban ücsöröghetünk. A gépen kényelmesen elhelyezkedünk, amióta leült egyre feszültebb nem szól egy árva szót se, már harmadszor nézi meg, hogy jól van-e bekapcsolva az öve, és egyre jobban kapaszkodik a karfába. Beugrik persze, Londonból idefelé is ezt csinálta.

- Nem lesz semmi gond – fogom meg a karját - Jó tudni, hogy neked is van gyenge pontod.

Panaszosan nyög fel, de azért kicsit felenged benne a görcs. Egész úton beszélgetünk a családomról és a barátaimról mesélek neki, vicces történetekkel szórakoztatom, a leszállás már könnyebben megy, az nem zavarja annyira. Még a gépen megbeszéltük, hogy egymástól kicsit távolabb ülünk le a váróban, és először külön-külön beszélünk a látogatóinkkal. Ő a barátnőjével, én meg a családom éppen ráérő tagjaival. Apámmal biztos nem, mert ő nem tud jönni, de a többiek megígérték. Először hozzá jön meg egy csinos, szemlátomást terhes nő. Kicsit idősebbnek tűnik nála, tényleg azt se tudom Anna hány éves, hoppá.

„Ezt feltétlen tisztáznunk kell." Nem sokáig figyelhetem őket, mert megérkezik anya és Lizzy, Vicki mégse tudott kijönni, de a többiek majd elmondják neki is. Nagy vonalakba elmesélem a lényeget, először élénk tiltakozás a reakció, szeretik Kris-t és nem akarnak neki fájdalmat okozni, még egyszer elmagyarázom, hogy ő mindent tud, és benne van, sőt már most kedvelik egymást Annával. Közben felé nézek, látom mintha a barátnője indulni készülne, mégiscsak illene bemutatkoznom neki, kicsit otthagyom a családom, és odamegyek hozzájuk. Sarah kedves teremtés, és sugárzik róla mennyire szereti a barátnőjét, megegyezünk, hogy fogunk még találkozni, nem laknak mesze a szüleim házától. Elbúcsúzunk, és egymás után visszasétálunk anyáékhoz. Lizzy kihívóan méregeti Annát, figyelmeztetően nézek rá, hogy legyen kedves hozzá. Bemutatom őket egymásnak, elég vontatott a társalgás, valami jó témát kéne feldobnom. Megvan, ők se nagyon bírják az öltözködési stílusom.

- Anya, meg se dicsérted az ingem, igaz ez ma már a második, mert az első nem felelt meg Anna ízlésének – na ez jó ötlet volt, mert mindenki nevetni kezd. Anya azonnal helyesel, hogy ideje, hogy valaki ráncba szedjen, én persze tiltakozom, de csak kinevetnek. Szerencsére Lizzy is felenged, és barátságosabban kérdezgeti. A kérdésre, hogy mikor jövünk mindketten Londonba legközelebb, csak homályos válaszokat tudunk adni, de Anna biztosít róla mindenkit, hogy a közeljövőben biztosan össze tudunk hozni pár napot. Nem állítom, hogy azonnal örök barátnők lesznek, de szerintem meg fogják kedvelni egymást. Sajnos a gép hamarosan indul, ezért el kell búcsúznunk, még elrakom a Kris-nek szánt ajándékaikat, és célba vesszük a gépet. Tapintatosan próbálom elterelni a figyelmét a felszállás alatt, több-kevesebb sikerrel, aztán mind a ketten úgy döntünk alszunk pár órát, mert hosszú még a nap. Ottani idő szerint délután háromkor kéne leszállnunk, de az még messze van.

Kényelmesen elhelyezkedek a vállán, vág egy grimaszt, és a fejemre hajtja a fejét, nekem nem kell sok és már alszom is. Amikor felébredek, Anna nincs sehol, jó 10 perc múlva kerül elő, átöltözött és úgy néz ki, mintha minimum most jött volna ki egy szépségszalonból, és is megcélzom a mosdót, de egy arc és fogmosáson kívül maximum a hajamba túrok bele kicsit. „Ennyi elég is lesz." A repülőtéren gyorsan átjutunk a kötelező ellenőrzésem, bőröndök megvannak, az egyiket szándékaim szerint a nagyobbat elveszem tőle. Látom, hogy egyre feszültebb, csak nehogy most gondolja meg magát, bár szerintem nem olyan fajta. Próbálom viccesre venni a helyzetet, úgynéz ki ez beválik, mert cinkosan rám vigyorog. Utolsó simítások, és hajrá, nem sokáig maradhatunk inkognitóban, egyre több fotós volt körülöttünk és persze újságírók és hoppá, van egy idetévedt tv-s stáb is. Nagyszerű az esti hírekben már benne leszünk. Együttérzően megszorítom a kezét, megint nem úgy reagál ahogy én gondoltam, a fülemhez hajol és halkan belesúgja:

- Fogalmam nincs mi a fenével vettél rá erre, biztos az a szexi kisugárzásod lehet az oka. – Ezen hatalmasat nevetek, és még többen néznek meg maguknak bennünket. Szerencsére Rick pont ezt a pillanatot választja arra, hogy ránk találjon, elszedi a két bőröndöt és a kocsihoz vezet bennünket. A hotelig vezető utat gyorsan megtesszük, Anna meglátva a bejáratot a fülembe súgja, hogy választhattam volna egy fokkal szerényebb helyet is. Nem tudom, hogy szándékosan vagy csak ösztönösen csinálja, de a sajtó odalesz ha folyton sugdolózik, az tuti. A bejelentkezést gyorsan lezavarjuk, egy lakosztályt kértem, gondoltam az lesz a legkényelmesebb.

- Robert Pattinson, ha a nászutas lakosztályt vetted ki, számíts rá, hogy megetetem veled ezt, - veszi el tőlem az ajtónyitó plastikot. A szobával elégedettnek tűnik, bár a franciaágyra vág egy fintort, „Ja babám, én holnap éjjel használni akarom azt a hatalmas ágyat". Csak Kristen-t kell valahogy bejuttatnom, de ez nem jelenthet akadályt. Megelégedésére és az én külön kérésemre két fürdő van, rögtön célba veszi az egyiket.

- Rob, mire megyünk Kristen-hez? – kiabál ki, miközben hallom, hogy már az egyik bőröndben matat. Mondom, hogy ötre ígértem, erre dühösen kirohan, fejszámolás fél óra az út, fél óra meg elég a készülődésre. Nekem igazság szerint öt perc is.

- És, mégis honnan a fészkes fenéből vetted, hogy elkészülök fél óra alatt? – aha, szóval a pakolás és a készülődés kényes téma, lassan jegyzetelnem kell. Hallom, hogy megnyitja a zuhanyt, én is bevonulok, öt perc tényleg elég, borotválkozni nincs szándékomban, póló, farmer jó lesz. Leülök a nappaliba, pont bekapcsolnám a tv-t, amikor kopognak. Jackson az, Kris mondta neki, hogy itt szállok meg, gondolta mehetnénk együtt. Nem sokat kertel, látta a képeket az újságokban, tudni akarja most mi van velünk. Elmesélek neki mindent. Először látom rajta, hogy kételkedik az épp elménkben, de aztán percről percre kíváncsibb, ha jól sejtem főleg Annára. Beszélgetésünket egy váratlan esemény zavarja meg.

- Rob, szerinted mit vegyek fel…

Hoppá, megint csak fürdőlepedőben robban be, a látvány lenyűgöző és itt most nem Annára gondolok, ő se semmi, de Jay arca, na az valami. Rögtön beveti a legcsábítóbb vagy legalábbis annak szánt mosolyát és  bemutatkoznak egymásnak. Anna kérdésére nem tudok felelni, honnan tudjam mit vegyen fel, nem emlékszem mi szokott lenni a lányokon, én általában Kristen-re figyelek és nála se a ruhájára. Látva Jay lelkesedését nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg:

- Tudtam előre, géppuskával kell a srácokat elkergetnem mellőled.

Anna nem boldog, mert nem segítettem, valami furcsa kis fintor suhan át az arcán, megígéri, hogy tíz perc múlva végez. „Végre!" Az ajtóból még visszafordul, csábítóan néz Jackson-ra és színésznőket megszégyenítő hangon tesz egy megjegyzést.

Jackson padlót fog én meg fetrengek a röhögéstől. Ha jól látom nem kell megvédenem, sokkal inkább a srácokat tőle, amint beteszi maga mögött az ajtót, Jay kérdőn rám néz:

- Hol találtad ezt a tüneményt? Van valakije? Megkaphatom karácsonyra?

A végén már látom rajta, hogy csak viccel, de Anna tényleg nagy hatással van rá. Tíz perc múlva valóban előjön a szobából, pedig azt hittem tipikus nő és lesz az fél óra is. Körbeforog, Jay vígan flörtöl vele, de mit akar a magasságával? Eszembe jut, egy fontos információ amit illene tudnom róla.

-   Anna, már meg akartam kérdezni, de mindig elfelejtettem, hány éves vagy?

-   Nyáron leszek 24, és előre figyelmeztetlek benneteket… - itt elvesztem a fonalat, már szeretnék nagyon kint lenni az ajtón, végre sikerül, elhangzik a bűvös szó.

-   Oké, induljunk – már teszem is a kezem a kilincsre, de megállít:

- Robert Pattinson nem felejtettél el véletlenül valamit? – most mire gondolhat, nem fogok átöltözni akármit is mond, és borotválkozni se szándékozom. Papírok, pénz nálam veszem végig a fontosabbakat, szerencsére megkönyörül rajtam - ajándékok?

Elhagyja egy káromkodás a számat, visszalépek a papírtáskáért, szerencsére már előre mindent belepakoltam. Végre tényleg elindulunk fél óra és átölelhetem Kristen-t. Rick az előcsarnokba vár ránk figyelmeztet a fotósokra. Jó páran lekapnak bennünket, amíg mind a hárman hátra ülünk, Anna azt mondja milyen szerencséje van, hogy egyszerre három ilyen csinos fiúval fotózzák, mi viszonozzuk a bókot. Megint feltűnik, hogy mennyire egyenrangúan bánik a személyzettel, nem sok hozzá hasonlóval találkoztam, aki gazdag, márpedig a nagyapja miatt ő az, de ennyire nem játsza meg magát. Szerencsére nincs nagy forgalom, a szokásos, és fél óra alatt odaérünk.