26. Egy félreértett mondat...

(Anna szemszöge)

Az ébredés elég későire sikeredett, hála az időeltolódásnak, az előző napi hosszú utazásnak, az éjszakai szórakozásnak, na és persze annak az alkoholmennyiségnek amit belém töltöttek. Kicsit ráncba akarom szedni magam, ezért lezuhanyzom, a lakás többi részében néma csend van, éhes nem vagyok, inkább egy kis relaxáció mellett döntök. Felveszem a megszokott edzőcuccom, szabadidőnadrág, rövid top és a teraszra megyek. Az idő csodaszép, ragyogó napsütés van, felveszem az alapállást, és csak a megszokott mozdulatokra koncentrálok. Nem tudom mennyi idő telhetett el, igyekeztem a hosszabb gyakorlatot végigcsinálni, amikor végzek, levegő kifúj, meghajlás, lazítás. Megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, felszabadító érzés. A nappaliból hangokat hallok, szóval ők is felébredtek. Éppen elindulnék befelé, amikor panaszos kiabálására figyelek fel, mi a franc van. Berohanok az ajtón, Rob a kanapén ül fájdalmas képpel, Kris mellette áll, és aggódva néz rá.

- Mi van, mit kiabálsz? A frászt hozod rám – nézek rá, tényleg megijesztett.

- Valami belement a szemembe, Kris nem tudja kiszedni, megnéznéd? – néz rám. A fenébe azt hittem valami nagyobb baj van. Odamegyek eléhajolok, de hiába keresem semmi oda nem illő nincs a szemében.

- Én nem látok semmit – mondom neki, még mindig vizsgálódva.

Ismerős pimasz hang szólal meg a hátam mögött, azonnal sarkon fordulok, még látom közben, hogy a két jómadár bőszen vigyorog. Az én szemem azonban már csak egy pontra fókuszál, csodálkozva bámulok a tévére.          

 

(Rob szemszöge)

Másnap elég későn ébredünk, már bőven elmúlt három óra, ami nem is csoda, mert a lefekvés is késeire sikerült. Megszokott mozdulattal átölelem Kris derekát, aki szokás szerint hozzám bújt alvás közben. Annyira, megszoktuk, hogy együtt fekszünk és kelünk, teljesen természetesnek tűnik az egész. Puszival üdvözöl, majd kiment a fürdőbe, amikor visszajön én is ugyanezt teszem. Már elhúzta a függönyt és a teraszon áll, a tájat csodálva. Kimegyem hozzá, átölelem, a szemem sarkából meglátom Annát, már megint azt a thai… valamit csinálja, Kris is észreveszi és csodálkozva néz rám. Intek neki, hogy jöjjön be, a szobában elmondom neki, hogy ezt elmondása szerint minden nap műveli, lazítás gyanánt. A nappaliba megyünk, és a kanapéra telepedünk, megvárni amíg befejezi. A képernyőre nézve beugrik egy gondolat, amit azonnal megosztok a kedvesemmel aki szintén helyesel. Gyorsan kihozom a telefonom, és tárcsázok. Pár csengés után a haverom álmos hangja szólt bele.

- Hello, Kellan, csak nem én ébresztettelek? – kérdezem, vigyorogva, tuti, hogy így volt, de nem fogja megbánni. Morgolódik, hogy de, és még korán van, és miért nem dolgozok ilyenkor, bla-bla-bla. Lassan tér magához, Kris közben mutatja, hogy szerinte 5 percen belül rákérdez, hol van Anna. Én tizet saccolok,  naná, hogy ő nyert, mert a nagyfiú nem bírja sokáig, mire mindketten nevetésben törtünk ki, átadom neki a telefont, és közben beüzemelem az Internet-kapcsolatot. Szerelmem rákérdezett, hogy szeretne-e esetleg beszélni vele, amire naná, hogy igen volt a válsz. Az, hogy közben láthatja is, dupla öröm. Gyorsan bejelentkezik, vigyorogva figyeljük amint a haját igazgatja. A szeme elkerekedik, gondolom a környezetet nézve, de nem bírta sokáig. Türelmetlen, úgyhogy ellátom utasításokkal, mert nem tudni mire számíthatunk Annától, jobb ha a meglepetés erejével hat rá a dolog. Kris szól, hogy pont most fejezte be a gyakorlatát, ezért jobb hijján elém állt, és felszólít, hogy csináljak úgy mintha a szemembe ment volna valami. Jó hangosan kiáltok fel, beválik a dolog, közben Kris rám szól, hogy azért ne játsszam túl a dolgot,  Anna pillanatokon belül bent terem, a segítségemre siet, de persze semmit se lát a szememben. Kellan sose volt valami türelmes most se bírja sokáig. A megjegyzésére Anna rögtön megfordul, mi meg igyekeztünk elhúzni a csíkot a terasz irányába. Persze lebukunk, és fenyegetőzik, hogy ezért még megfizetünk.

(Kellan szemszöge)

Vasárnap hajnalban a telefonom ébreszt. Nagy meglepetésemre Rob az, és Kristen hangját is hallom a háttérben. Megörülök nekik, bár kicsit később jobb lett volna. Megnyugtatom, hogy de igen ők ébresztettek, és itt azért még elég korán van, főleg a lefekvésem időpontjához képest. Beszélgetünk pár percet, mire kibököm, hogy Anna hazaért–e már, úgy látszik erre a mondatra vártak, mert nekiállnak nevetni. Rövid huzavona a telefon másik végén, Kris veszi el tőle a készüléket.

- Szia Kellan, most nyertél nekem tíz dollárt - mondja nevetve.

- Mert? – kérdezek rá azonnal.

- Rob szerint csak tíz perc után érdeklődsz Anna iránt, de én kevesebbet mondtam. Szóval nyertem.

- Örülök, hogy segíthettem – felelem - szóval otthol van?

- Igen, csak nem szeretnél vele beszélni?

- Na szerinted? – kérdezem némi éllel a hangomba.

- Jól van, na, de egyébként mi jobbat tudunk, lépj fel a skype-ra, akkor láthatod is.

Hoppá ez bizony nagyszerű ötlet, kiugrok az ágyból leülök a gép elé, amíg bekapcsol beletúrok a hajamba, oké ezzel nincs gond. Pár pillanat múlva Kristen és Rob tűnik fel a képernyőm, egy kanapén ücsörögnek, mögöttük hatalmas üvegajtó, az mögött zöld lombkorona. Hú nem semmi kilátás, jó kis helyen lakhat a csaj. Várakozásteljesen nézek rájuk:

- Örülök nektek, jól néztek ki, de  nem arról volt szó, hogy szóltok neki.

- Hé, de sürgős valakinek – szólal meg Rob - Az a helyzet, hogy neki meglepetésnek szánjuk, szóval te most rakj szépen valamit a kamera elé, ha hallod a hangját várj egy kicsit csak akkor vedd le, mert különben lebukunk idő előtt. Oké?

Gyorsan odarakok egy papírlapot, nem igazán értem minek ez, rövid idő múlva Rob kiáltását hallom, aztán elhúznak egy ajtót és végre felcsendül az a hang aminek a gazdája már egy hete kitölti minden gondolatom. Várok, várok, várok ennyi már elég lesz. Leveszem a papírt, „Húú, ez nem semmi látvány." A kép ugyan az, csak Kris felállt, Rob fejét meg eltakarja előlem egy fehér nadrágba bújtatott gömbölyű fenék. 

-   Én nem látok semmit – hallom a hangját, na erre már muszáj megszólalnom.

-   Talán, mert a kamera rossz oldalán állsz, - vigyorgok - erről az oldalról én igencsak figyelemreméltó képet látok.

Azonnal megfordul és bámul rám azokkal a gyönyörű smaragdzöld szemeivel. Igaza volt Jay-nek, maga a lány is csodaszép, de a szemei, és hát egyéb testrészeiről ne is beszéljünk. Meglepődött de azért mintha egy kis örömöt is látnék felcsillanni a szemeiben, valamit mond Robnak, aki válaszol és vigyorogva kifelé indul Kristen-nel együtt. Anna megint mond valamit, amitől már nem olyan boldog az arca, azt hiszem Pattinson megint szorulni fog. Leül a kanapéra, maga alá húzza a lábát, olyan kislányos így a copfjával, bár a rövid mell alá érő top azért nem ennek megfelelő domborulatokat mutat.

-   Szia – köszön a hangja most egészen más, lágy ezt eddig még nem hallottam.

- Szia, Anna – felelem én is, most mit mondjak neki, kibököm az első dolgot ami eszembe jut - Szép a lakásod, már amennyit innen látok, nálatok ilyen meleg van, hogy ennyire lengén vagy öltözve? – érdeklődöm, nem mintha zavarna, hogy nincs állig begombolkozva.

- Aha, jó idő van, - válaszolja meglepődve - de különben is mindig így tornázom… És te, nincs még korán a felkeléshez – körülnéz - nem most már látom, nálunk van késő. Haragszol még rám?

Meglep a kérdése, és az is ahogy felteszi. Nekem legalább annyi részem volt a veszekedésben, ha lehet egyáltalán annak nevezni, inkább talán csak vitának, mint neki. Jól esik, hogy nem várja el, hogy a lábai előtt heverjek, hanem beismeri a saját hibáját is. 

- Én ugyanezt akartam kérdezni. Egyébként egyáltalán nem, és ha figyelembe vesszük a csomagod nem is tehetem – na ja amennyit ezért fizethetett, ha legközelebb találkozunk ezt el kell rendeznem vele, nem gondoltam komolyan, hogy vegyen nekem egy öltönyt, pláne nem egy teljes öltözet ruhát Armaninál.- Nem tudom, hogyan derítetted ki a méreteimet, de majdnem mindent eltaláltál.

Adom a tudatlant, Ő bájosan mosolyog, mindketten tudjuk melyik mérettel lehet a gond.

- Titkos belső informátorom van, és biztosított róla, hogy minden méret a megfelelő lesz. Mi az amit nem találtam el? – tudakolja ártatlan képpel, mintha nem tudná.

- Hát ekkora boxert úgy tizenöt éves koromban hordtam utoljára, bár azt meg kell hagyni már akkor is élénken érdekelt volna a rajta lévő képek megvalósítása – sőt most, ha lehetne a legtöbbet szívesen meg is valósítanám vele - Ez talán valami felkérés akart lenni?

Persze azonnal kész a válasszal, én viszont ahogy megmozdult kiszúrtam valamit, ha jól látom, és hát a szemem jó, van valami a köldökénél, akárhogyan is figyelem, igen, ott valami határozottan csillog. Hoppá, elfelejtkeztem magamról, bosszús képet vág, nem Cica nem a melleidet nézem, bár azok is megérnek egy mesét.

- Neked piercinged van – mondom, ő meglepődve néz rám

- Aha, miért olyan meglepő? – végülis igaza van, elég elterjedt, Nikki-nek több is van de valahogy se a szülinapi szexis szereléséhez, se a hotelbeli elegánshoz, se a mostani sportoshoz nem tudom hozzákapcsolni. Piercinget a vadabb lázadó csajok szoktak hordani, ezt meg is osztom vele, mire kinevet, és biztosít róla, hogy tartogat még meglepetéseket. Kacérkodik velem, én se maradok adósa, csak hülyeségből mondtam, de megvillant a szeme, úgyhogy alighanem beletrafáltam a közepébe. Tesz egy majdnem ígéretet amire lecsapok. Ahogy megütögeti a nadrágját, már biztos vagyok bennem hogy az rejti, és ha jól gondolom, akkor elég intim helyen lehet, beindult a fantáziám, hogy mégis hol, és vajon mit ábrázol, a francba, kezdek izgalomba jönni, ezt sürgősen abba kell hagynom. Kicsit civódunk azon, hogy ez most ígéret volt vagy nem, apropó ígéret:

- Tényleg, már ami az ígéreteket illeti, arról legalább lehetne szó, hogy nekem is főzz egyszer, mert a srácok mind a ketten ódákat zengnek a vacsoráidról, és így hogy én is kóstoltam…

Ezen nagyon elcsodálkozik, persze rákérdez, hogy hol ettem abból amit ő főzött, na szépen elárultam magam, be kell vallanom, hogy jártam Jay-nél. Kellemesen elbeszélgetünk mindenféléről, beszél Rob leutóbbi ugratásáról, nem semmi lehetett, én is szívesen fogadnék két gyönyörű nőt az ágyamban, bár ezzel az eggyel is megelégednék. Rendkívül értelmes gyors felfogóképességű, és mint már tapasztalhattam mindenre azonnal van válasza. És persze kíváncsi, azt hittem megúsztam, de persze nem.

-   Te, Kellan mit kerestél Te Torontóban? – teszi fel a kérdést, azonnal válaszolok, jobb az őszinteség.

-   Téged – egy pillanatra felcsillan a szeme, de már jön is következő:

- És voltál máshol is a héten? Mondjuk esetleg New York-ban?

Most erre mit mondjak, az az este még mindig fájó pont, de azért bevallom neki:

- Voltam – azonnal tovább kérdez.

- Miért? – a hangjában őszinte érdeklődés, bárcsak tényleg így lenne.

- Ugyanazért amiért Torontóban, - felelem - beszélni akartam veled. LA-ben nem a legjobb formámat hoztam, és szerettem volna elnézést kérni.

- De akkor miért nem vártál meg, Luca mondta, hogy valaki bekopogott, utána meg láttunk amikor elmentél a taxival. Éppen a fürdőben voltam, megvárhattál volna.

Nagyszerű, nem elég, hogy bevallottam, mekkora marha vagyok és kétszer is utaztam egy csomót, hogy beszélhessek vele, most még ő néz rám értetlenül. És a fenébe is, olyan szeretettel említi annak a pasinak a nevét, na ja persze ő a fürdőbe volt, az meg éppen onnan jött, mégis mi lett volna ha bemegyek, édeshármas. Már a puszta gondolattól, hogy hozzáérhetett elkap a féltékenység, Jézusom, én féltékeny vagyok, ilyen nincs. Dühömben megint nem gondolkodok, csak beszélek. Szokás szerint azonnal reagál, és még ő van megsértődve, a fenébe, ne játsza itt nekem a jó kislányt, már sorolom is az ő félreérthető dolgait. Már megint többet mondtam, mint kellett volna, miért nem tudom én soha befogni a számat. Ahogy gondoltam dühös, nagyon, furcsa, mert nem figyelek minden szóra amit mond, annyira leköt az arckifejezése, mert ez most nem a mondhatni szokásos dühkitörés, a szeméből fájdalom sugárzik, megbántottam ha jól gondolom. Kezdenék mentegetőzni, mert én tényleg nem gondolok róla rosszat, de nem ad rá alkalmat, kirohan a látóteremből, helyette szinte azonnal odaül Kris és Rob.

(Anna szemszöge)

A képernyőről egy kék szempár néz vissza rám, alatta kisfiús mosoly, és az arcán kis gödröcskék. Kell pár pillanat mire rájövök, hogy a látvány élő, nem felvétel. Lassan felfogom, hogy akkor ezek ketten csőbe húztak, valószínűleg figyelték mikor végzek, és ezért volt a kiáltás. Belegondolva, hogy behajoltam, hogy megnézzem Rob szemét, a francba. Az elgondolásomat igazolandó már hallom is a mozgolódást mögöttem, hátranézek, igyekeznek kiosonni.

- Ezért még számolunk, - mondom halkan.

- Miért? – kérdi Rob pimaszul, ártatlan arcot vágva - akkor mi most rágyújtunk kint, csak beszélgessetek nyugodtan.

Nem tudom megállni, hogy ne szóljak utána még valamit:

- Pattinson, azt hiszem nagyon gyorsan le leszel cserélve egy farkasra, ne legyenek kétségeid Kris-t könnyedén a saját oldalamra állítom.

Mondana valamit, de a kedvese nem hagyja, távolról még hallom, hogy biztosítja róla, hogy erre az egyre nem tudom rábeszélni. Letelepedek a kanapéra, mert gondolom nem véletlen ez a megrendezett jelenet, arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ő kérte, vagy csak spontán jött.

- Szia – köszönök neki ez elég langyos kezdés, de semmi érdekes nem jut az eszembe.

- Szia, Anna. Szép a lakásod, már amennyit innen látok, nálatok ilyen meleg van, hogy ennyire lengén vagy öltözve? – kérdezi.

Meglep, mármint nem vagyok lengén öltözve, nadrág-top ez rendes ruha, főleg ahhoz amit az előbb végeztem. Akadozva indul a beszélgetésünk, ha jól sejtem ő se tudja mit is kéne mondania, és bármilyen hihetetlen én meg zavarban vagyok. Csak egyszer találkoztunk, és most szeretnék rá jobb benyomást tenni, de így a tévé előtt ülve nem könnyű, egy hét után már én is tudom, hogy túlzásokba estem.

Vigyorogva megköszöni a csomagom,  értette a poént szerencsére, ezen vigyorgunk egy sort. A tekintete hirtelen lejjebb vándorol és pimaszul nézi a… hát nem is tudom, kihúzom magam. Kezd kínos lenni.

- Mit bámulsz? - kérdezek rá, zavartan.

- Neked piercinged van, - mondja, oké legalább nem a melleimet nézte.

- Aha, miért olyan meglepő? – kérdezek vissza.

- Nem illik a jó kislányos megjelenésedhez –vágja rá azonnal.

Kitör belőlem a nevetés, én jó kislány, na ez tetszik.

- Miből gondolod, hogy olyan szolid vagyok, meglepődnél, ha tudnád milyen meglepetéseket tartogatok még – nézek rá incselkedve, megtette a hatását a mondatom, a szemei gyanúsan felcsillannak.

- Szeretek meglepődni, had lássam, még egy piercing, mondjuk valami intim helyen. Esetleg egy szexi tetoválás… - ráhibáztál haver, mosolyra húzódik a szám ami nem kerüli el a figyelmét - hol van, megmutatod?

- Álmodozz csak, bár ha jó leszel egyszer talán… - a szavaim elérték a kívánt hatást, látom, ahogy lázasan vándorol rajtam a tekintete, hátha felfedezhet valamit - ne fáradj, el van rejtve a kíváncsi szemek elől. –paskolom meg a nadrágomat, erre nyel egy nagyot.

- Értem, akkor kivárom amíg személyesen találkozunk, majd akkor számon kérem az ígéreted.

- Azt mondtam talán… ez még nem ígéret.

- Tényleg, már ami az ígéreteket illeti, arról legalább lehetne szó, hogy nekem is főzz egyszer, mert a srácok mind a ketten ódákat zengnek a vacsoráidról, és így hogy én is kóstoltam…

- Azonnal visszakérdezek, hogy hol evett a főztömből, Rob-nak itt Budapesten készítettem vacsorát az kizárva, de Jay... ahogy sejtettem nála járt.

- Torontóban, Jackson-nál. És nagyon jó volt. Tényleg segítenie kellett, - kérdezi hitetlenkedve - mert azt mesélte, eddig meg még egy szendvics készítésére se nagyon lehetett rávenni.

A következő jó húsz percben rengeteget nevetek rajta, szó szerint elbűvöl. Nyoma sincs a múltkori nagyképű macsónak, egy kedves vicces és rendkívül értelmes férfi benyomását érezteti velem. Én se az akkori formámat hozom, felszabadultan beszélgetünk, még a hazaérkezésem reggelén történt ébresztőt is elmesélem. Ő is jót nevet Rob kárára, bár ha jól érzékelem, azért elképzelte a jelenetet és az nem hagyta hidegen. A szexuális vibrálás még így, hogy a bolygó két ellentétes végén vagyunk is szikrázik közöttünk, ha most egy helyiségben lehetnénk kétségem sincs, hogy villámgyorsan az ágyban kötnénk ki. Van valami ami élénken foglalkoztat, de eddig nem mertem rákérdezni.

Nem tudok ellenállni a kísértésnek mégis rákérdezek, a válaszától hevesebben kezd dobogni a szívem, ha elutazott oda miattam akkor lehet, hogy…

- És voltál máshol is a héten? Mondjuk esetleg New York-ban?

- Voltam – halk válasz és az arca egy kicsit elkomorul. Nem igazán értem.

- Miért? – addig kell ütni a vasat amíg forró.

Egyre inkább érzem, hogy valamit csak jelenthet, ha kétszer is ekkora utat megtett miattam, bár nem értem miért nem várt meg, erre azonnal rákérdezek, de a válasza megdöbbent.

- Ja, - vált át sértődöttre a hangja - kösz baby, de én nem szeretek harmadik lenni egy ágyban, lehet, hogy maradi vagyok de a szex az ízlésem szerint két emberről kell, hogy szóljon, na jó nőből esetleg lehet kettő.

Himsoviniszta disznó. Ledöbbenek, mi a francról beszél ez, és miért is akar beállítani egy ledér kis nőnek, na ne már, majd pont ő ad nekem erkölcsi útmutatót. Érzem, hogy kezdek dühös lenni, de még nyugtatgatom magam, biztosan csak félreértettem.

- Hát a szexuális szokásaid nemigen érdekelnek, az enyémek meg szerintem nem tartoznak rád. Egyáltalán nem ismersz, úgyhogy fogalmad sincs arról milyen vagyok.

- Na persze, ne add itt a szende szüzet, vegyük csak sorba, ott van Rob, meg azok a félreérthető képek. Aztán vegyük Jay-t akihez mindjárt az első este felmentél, pedig van pár étterem a városba –egyre jobban belelendül, nekem meg egyre jobban elborul az agyam - aztán ott az a barna bájgúnár, aki ugye véletlenül volt a szobádba félmeztelenül. És akkor itt vagyok én, akinek majdhogy nem a nyakába ugrottál az első este. Na hát ezek után nehogy már én legyek a rosszfiú.

Kész vége, ha jól értettem akkor ez a nagyképű bunkó virágnyelven éppen most kurvázott le, mi a fenét képzel, mert nem elég, hogy amit mond az, hatalmas nagy baromság, de még úgy is viselkedik, mintha valamiféle elszámolással tartoznék neki. Felugrok a kanapéról, a dühtől szerintem vörös a fejem:

- Hát mégis mi a fészkes fenét képzelsz magadról? Fogalmad sincs semmiről, folyton látsz valamit, amit persze félreértesz, levonsz egy rossz következtetést és sértegetsz –kiabálok a tévé felé, hallom, hogy nyílik az ajtó, na ja elég hangos lehettem - Attól meg ne tarts, hogy a nyakadba ugrom, ha az egyetlen lennél a földön akkor se. Mindig is ügyeltem arra, hogy kerüljem az ostoba, öntelt embereket, úgyhogy ha megkérhetlek a legközelebbi alkalommal ne szólj hozzám, kerülj inkább ki.

Megfordulok és berohanok a szobámba, szívem szerint a földhöz vágnék valamit, a rohadt életbe, annyira fáj, hogy ekkora seggfej, nekidőlök a gardróbszekrénynek és lecsúszok a földre. Nem ez az első eset, hogy a lelkembe gázoltak, és gondolom nem is az utolsó, de akkor se kellemes. Fojtogat a bezártság érzése, ki kell szabadulnom, felugrok, előráncigálom a kedvenc motoros ruhámat, a topom kicserélem egy másikra, felrángatom a kezeslábast, felhúzom a csizmát, a dzsekimbe bedugom a telefonom, igazolványokat, némi pénzt és felkapom a kulcsokat. A nappaliba lépve, nem nézek a képernyőre, látom, hogy ezek ketten a kanapén ülnek, valószínűleg még beszélnek vele. Odamegyek a hűtőhöz kikapok egy üveg ásványvizet és indulok. Illetve indulnék, de a hangja egy pillanatra megállít.

- Anna, kérlek… - nem szólok semmit csak odanézek, az arcán lelkiismeret furdalást látok - félreértettél, én nem azt mondtam, hogy…

Nem hagyom, hogy befejezze, elég volt eddig is, úgy látszik nekünk ez van megírva, hogy mindig félreértsük egymást. Lassan a kamera elé sétálok.

- Nem érdekel, hogy mit akartál mondani – Rob-ra és Kristen-re nézek - elmentem, majd jövök.

Nem nézek vissza, nem akarok mentegetőzést, neheztelést, egyszerűen fel akarok ülni a motoromra és menni a saját fejem után. Most erre az egyre van szükségem.

(Rob szemszöge)

 Nem akarunk zavarni, ezért rágyújtunk a teraszon, nem érteni, hogy miről beszélnek, de kintről pont rálátni a tévére, Kellan folyton vigyorog, és amennyire innen meg lehet ítélni Anna is élvezi a társaságát. Jól elvagyunk kinn, és semmi pénzért nem mennénk vissza, kitárgyaltuk, hogy milyen ügyesek vagyunk, hogy ezt így összehoztuk. Sokáig, talán egy órán át ment ez így amikor a kiabálásra mind a ketten felugrunk, először összenézünk, aztán mégis befelé iramodunk. A képernyőn Kellan zavart arca, a nappaliban pedig Anna dühös kiabálása fogad bennünket. Döbbenten csípjük el az utolsó szavait, majd berohant a szobájába, és bevágja az ajtót. Mind a ketten leültünk a kanapéra, Kris szólalt meg először:

- Mi a fene történt már megint?

Kellan kicsit zavarban van, egy csomó mindent mesél, hogy tök jól elbeszélgettek… és, hogy elment Jay-hez Torontóban, de a nagyanyja balesete miatt Anna előbb elutazott, mint találkoztak volna. És, hogy NYC-be is utána ment, azt is kiderítette, hogy hol szállt meg, felment a szobájába, de egy félmeztelen pasi fogadta, akivel látta utána összebújva távozni a szállodából, mire lelépett. A szavaiból éreztük, hogy zavarban van. Egyrészt kiadta magát nekünk, hogy ezerrel teker azért, hogy a közelébe lehessen, másrészt, mert fogalma sincs, hogy mi rosszat tett.  Kris felvilágosítja, hogy akit látott az Anna rokona, akit a bátyjának tekint, és aznap este együtt vacsoráztak. Mégegyszer elismételtetjük vele, mit is mondott. Lassan körvonalazódik, hogy belőle kitört a féltékenység, amit persze be nem ismerne. Szinte hallani a fogaskerekek csikorgását a fejében, amint próbálja kitalálni, mivel tudná kiengesztelni, sajnos nekünk sincs semmi használható ötletünk. Pár perc múlva halljuk, hogy nyílik a hálószoba ajtaja, Anna teljes motoros szerelésben jött ki, kivesz a hűtőből egy üveg vizet, és indulni készül, de Kellan valószínűleg a csendből rájött, hogy a közelben van, mert könyörgő hangon próbálkozik. Sajnos ez sem jön be, mert Anna hajthatatlan, nekünk szólt, hogy elmegy motorozni, és már el is tűnik a liftben. Kellan megzuhanva nézett felénk, bennem viszont felrémlik, hogy már láttam így Annát, ilyen szomorúan, megtörten, és úgy, mint akkor aggódni kezdek. Kimegyek az erkélyre, még éppen látom amint kihajt a garázsból, és iszonyatos tempóban elhúz. Csak remélni merem, hogy nem töri össze magát. Visszamegyek, dühös vagyok mind a kettőre, de mivel csak az egyik maradt itt, rajta töltöm ki a haragom.

- A rohadt életbe, Kellan, miért nem tudod soha befogni, most rendesen bekavartál neki, iszonyú gyorsan húzott el, remélem nem lesz semmi baja – kiabálok vele most már én is. - Egyszer már láttam majdnem ilyen állapotba, de ez most rosszabb. Akkor csak magába roskadt, de most ez… nem is tudom. Ha valami baja lesz, esküszöm nem nézem mennyire kedvellek, de beverem az orrod.

A szavaim hatására mind a ketten ledöbbennek, elmesélem, hogy amikor a volt pasija ezelőtt felhívta, hogy kiakadt. Hát egyikünk se lett túl nyugodt, beszélgettünk még egy darabig, de mivel nem tudtunk tenni semmit, inkább elbúcsúzunk. Kellan még megkér, hogy ha épségben hazaér, legalább egy sms-t küldjünk, ezt meg is ígértem.  Kris gyomra hangosan korogni kezd, emlékeztetve bennünket, hogy ma még nem ettünk, így hát megrohamozzuk a hűtőt. Evés közben is két bolond barátunkon jár az eszünk, hogy ezek mindig félreértik egymást, ez azért csúcs. Anna csak jópár óra múlva került elő. Éppen a nappaliban ücsörögtünk, elővettem a gitáromat, mert Kris szereti, ha játszok neki. Csak azt veszem észre, hogy kedvesem felugrik és elszáguld, megkönnyebbülve látom, hogy egyben van, ami a viharos távozására gondolva kész csoda. Persze amikor erre felhívom a figyelmét, tiltakozik. Aztán elnézést kér, hogy milyen rossz vendéglátó, és, hogy ígéri a hét további részében jobban fog figyelni. Órákon át beszélgetünk, aminek az lesz a következménye, hogy megint elég későn kerülünk ágyba. Kínosan ügyel arra, hogy a délutáni dolog ne kerülhessen szóba, sőt jobban belegondolva a magánéletéről egy szót se beszél, csak a családjáról, de róluk végtelen szeretettel. A szeméből viszont sugárzott a szomorúság, kivételesen nem is próbált jókedvűnek tűnni. Még az érkezése után kimentem a fürdőbe és írtam egy sms-t Kellan-nak, azonnal válaszol, hogy köszöni, és majd hív.

(Kellan szemszöge)

- Mi a fene történt már megint, - kérdi Kris.

Próbálok mindent elmesélni röviden, na jó nem mindent, csak majdnem. Azt mindenesetre elmondom, hogy voltam New York-ba. És a szobájában a bájgúnár, szóval az betett nekem. Kris felvilágosít, hogy a srác családjához tartozik, olyan neki, mintha a bátyja lenne. Az agyam lázasan forog, valahogy ki kell engesztelnem, csak azt nem tudom, hogy a fenébe fogjuk a kamera elé csábítani. Azonban erre nincs szükség, először arra figyelek fel, hogy a többiek elhallgatnak, ebből már gondolom, hogy visszajött. Szerencsére, remélem ad alkalmat arra, hogy… meg kell próbálnom, nem látom de talán…

Nincs szerencsém, mert nem hallgat meg, viszont egy pillanatra belép a kamera elé. Csak ülök, próbálom felfogni, hogy ezt jól elszúrtam, megbántottam nem kicsit, de van még valami ami szinte belém égette magát, iszonyatosan szexi volt abban a szerelésben, így látva már értem a piercinget, a tetkót, valóban lázadó típusnak tűnik. Elábrándoznék még egy ideig, de Rob ül le, érdekes azt se vettem észre mikor ment ki, elég dühösnek tűnik.

Kiabál egy darabig, nemigazán értem a dolgot, oké kedveli és ez a védekező ösztön valószínűleg ettől támadt fel benne, mondjuk, az elég nevetséges gondolat, hogy ő vág orrba engem. De most esik csak le, hogy valamire célozni akart. Kris arca is értetlenséget tükröz, megelőz és megkérdezi, hogy miért mi történt múltkor. Rob elmondja, hogy van egy pasi, nem tudja mikor szakítottak, mert Anna nem hajlandó beszélni róla, ő meg nem mer faggatózni, de amikor első nap itt volt, virágot küldött neki, mire azonnal kidobta a kukába. Utána meg mielőtt a szülinapi buliba jöttek, felhívta, és bár fogalma sincs mit beszéltek, de Anna iszonyat dühös volt. Amikor lerakta a telefont, akkor meg percekre zombi állapotba került, és végtelenül szomorúnak nézett ki. Szóval a dolog lényege, hogy lehetett ott valami nagy gond, amit nem biztos, hogy már kihevert.

- Szerintetek most mit csináljak? – kérdezem - Én nem gondoltam róla rosszat, de tényleg.

Hát nincs semmi ötletük nekik se, Kris szerint hagyjak neki egy kis időt, ő meg majd próbál jó színben lefesteni, aztán majdcsak lesz valami. Bírom a csajt, eddig nem sokat beszéltünk, mert folyton Nikki-vel vagy Rob-bal lógott, de kezdem egyre jobban kedvelni. Lassan elbúcsúzok, nem akarom feltartani őket, meg a mosdót is meg kéne látogatnom, de azért Rob lelkére kötöm, hogy ha Anna hazaért legalább egy sms-t küldjön, mert amióta megmondta, hogy elég nagy tempóban távozott, csak arra tudok gondolni, nehogy valami baja legyen.

A nap lassan telik, semmihez sincs kedvem, valójában nem értem min akadt ki annyira, próbálom felidézni a szavaimat, és az övét, de megfejthetetlen a dolog, számomra legalábbis. Az biztos, hogy megbántottam, mert a szemei leginkább szomorúságot sugároztak. Már majdnem dél van, amikor a telefonom pityegni kezd, gyorsan megnyitom az üzenetet, ahogy reméltem Rob írt.

Anna hazaért, nincs baja, ha valami van hívlak Rob

Azonnal válaszolok neki, hogy köszönöm és majd csörgetem. Na ez is valami, legalább ez miatt már nem kell aggódnom, a többi meg majd alakul valahogy.  

(Anna szemszöge)

Több órán át száguldozom körbe–körbe a város körül. Nem érdekel semmi, csak húzom neki a gázt, az eszem tudja, hogy veszélyes amit művelek. Bevállalok minden előzést, az egyik ilyennél rám dudál az autó sofőrje, ahogy elhúzok mellette, látom, hogy egy kisgyerek néz ki döbbenten az ablakon, ez magamhoz térít. A következő pihenőnél lehúzódom, leállítom a motort és előhalászom a vizemet. Lassan kortyolgatok, közben igyekszem lenyugodni, hatalmas hülyeséget csinálok éppen, már megint nem gondolkoztam, csak cselekedtem. A legrosszabb, hogy most esik le, hogy másokat is bajba sodorhattam volna, nem is beszélve arról, hogy ha velem történik valami az milyen fájdalmat okozna a családomnak. Akkora marha vagyok, több mint egy napja hazajöttem és még fel se hívtam őket. Az életem fenekestül felfordult, és ahelyett, hogy a kezembe venném az irányítást csak sajnálom magamat. A rohadt életbe Kellan Lutz-zal, kit érdekel mit gondol rólam, eddig is jól megvoltam nélküle, azt a pár alkalmat amikor találkozunk, majd kibírom valahogy. Előhalászom a telefonom, és felhívom anyát, örül nekem mint mindig, kérdi mikor megyek haza, na ja, a vendégeimet is szívesen összeismertetném a családommal, megbeszéljük, hogy kedden leugrunk. Visszaülök a motoromra, és most már a megszokott, megfontolt stílusban vezetek hazáig. Halkan igyekszem bejutni a lakásba, hátha megúszom a kérdéseket, de persze nincs szerencsém.

A nappaliban ülnek, Rob egy gitárt tart a kezében, és énekel egy lassú érzelmes dalt, olyan jó rájuk nézni, sugárzik róluk az összetartozás, engem meg megint bekerít a magányosság érzése, úgy szeretnék én is valakit, aki ennyire szeret és akit én is feltétel nélkül szerethetek. Egyszer már azt hittem megtaláltam azt az embert, és ő okozta életem legnagyobb fájdalmát. Azt a veszteséget még mindig nem hevertem ki teljesen, és talán soha nem is fogom, beosonnék a szobámba, de Kris észrevett. Felugrik és odajön hozzám, Rob is elhallgat.

- Jól vagy, - kérdezi Kris - sokáig elvoltál.

- És iszonyú tempóban távoztál, még jó, hogy nem lett semmi bajod – fűzi hozzá Rob is.

- Nyugi, nagylány vagyok már, bocs, hogy ilyen pocsék vendéglátó vagyok, és csak úgy itt hagytalak benneteket. Holnaptól jobban odafigyelek.

Leülök hozzájuk egy kicsit, beszélgetni kezdünk, mindenről, de a délutáni vitámat nem említjük. Órákig elvagyunk, én zuhanok meg először és fáradtságra hivatkozva elvonulok.